Fotó: Veres Nándor
Borcsa János irodalomkritikus volt a Székelyföld folyóirat vendége kedden este, ugyanis – ahogy Lövétei Lázár László főszerkesztőtől megtudtuk – a Kézdivásárhelyen élő irodalomtörténész, tanár szinte állandó szerzője a periodikának.
2013. május 01., 07:512013. május 01., 07:51
2013. május 01., 18:372013. május 01., 18:37
Főleg a kritika szerepéről, helyzetéről faggatta a vendéget a folyóirat egyik szerkesztője, Fekete Vince költő, író. Mivel a szerkesztő Borcsa János „lelki impériuma címmel a márciusi Székelyföldben recenzálta az irodalomkritikus legújabb kötetét, amely Értékkeresők – értékalkotók címmel 2012-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál, felvezetőként ebből az írásból idézett, mintegy bemutatva az irodalmi est vendégét.
Fekete Vince szerint akár a kötetei címeinek (Magunk keresése, Erdélyi magyar ellenzéki a zsarnokság idején, Erdélyi magyar szellemi vállalkozás, Szépségkereső – szépségteremtő, Aki megért s megértet) alapján is meg lehet rajzolni Borcsa János kritikusi „fantomképét”.
„Valószínű, hogy ami kirajzolódna a gyors vázlatból, az nem lenne egyéb, mint az a fajta, hagyományokat, értékeket ápoló, őriző magatartás, ami – lehet – nem túlontúl divatos manapság bizonyos körökben, de ami, ha visszább szorul ez a mostanság dívó, harsány, ironiko-cseszegető-destruktivo-mindenremagasantevő stílus (vagy minek nevezzük?), mihelyst fordul egy kicsit a dolgok kereke, akkor – ahogy Láng Gusztáv írja a Borcsa könyvében – : »azonnal visszavált időszerűségbe«; és akkor ez az – úgymond – vállaltan korszerűtlen válik nagyon korszerűvé, időszerűvé” – véli Fekete Vince.
Borcsa elmesélte, hogy az alapításától kezdődően érdekelte a Székelyföld folyóirat, az 1997 nyarán kapott egy „pöcsétes levelet” az akkor induló periodika főszerkesztőjétől, Ferencz S. István költőtől, melyben felkérte, hogy kritikáit, írásait küldje el. „Ahogy értesültem ennek a fórumnak a születéséről, rögtön postára tettem egy pár kéziratot, és annak igazán örültem, hogy már az első számban ott van az egyik dolgozatom, a Bálint Gáborról készített pályaképem a Ködoszlás rovatban jelent meg.”
A kritikus méltatta a Székelyföldet is, szerinte a folyóirat tevékenysége a magunk keresése jegyében zajlik, nemcsak irodalmi, hanem társadalomtudományi vonatkozásokban is az identitáskeresésben nagy szerepe van. Mészöly Miklóstól az öböl metaforát kölcsönözve jellemezte a periodikát. „Az öböl egyfajta védettséget jelent, nem egyfajta elzárkózást, mert kapcsolata van a tengerrel, de az élővilága mindenképpen sajátos. Egy olyan hely, ahonnan állandó kapcsolat alakítható ki az egyetemessel. A Székelyföld egy kis védett fórum, amely kapcsolatban áll az egyetemes magyar irodalommal.” Szerinte ez nagyon jelentős teljesítmény, mivel manapság az irodalmi berkekben általában szekértáborok szoktak elkülönülni, egymástól elszigetelődni.
Azt is megtudtuk, hogy általában azok művek érdeklik, amelyek ugyancsak „a magunk keresésével” foglalkoznak, amelyek némiképp kötődnek az irodalmi hagyományokhoz, érezhető ezekben a klasszikusok hatása, ahogy a folyó vize is tartalmazza azt a forrásvizet, melyből kiindult. Ezekről ír kritikát, szerinte ugyanis egy teljes körű szakítás a múlttal végzetes lehet, főleg a kisebbségek esetében.
szóljon hozzá!