A fogyatékosság nem jelent akadályt

Huszonegy fogyatékkal élőt foglalkoztat műhelyében a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A gyertyaöntéssel, varrással, szövéssel, kötéssel foglalkozó fiatalok megfelelő kézügyességgel és türelemmel rendelkeznek, így az általuk készített munkadarabok kiváló minőségűek.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 24., 09:512014. február 24., 09:51

2014. február 24., 10:082014. február 24., 10:08

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete 1990-ben érdek-képviseleti szervezetként alakult meg. Fő profiljuk jelenleg is az érdekvédelem (a fogyatékkal élőkre vonatkozó jogszabályok ismertetése), amellett pedig speciálisan felszerelt buszokkal szállítást is vállalnak, amelyet bárki igényelhet – ismertette Incze Zsuzsanna. A szervezet szociális munkása hozzátette, van egy programjuk a gyermekvédelmi igazgatósággal partnerségben, amely által segítik a fogyatékkal élőket a munkaszerzésben. Emellett képzéseket is tartanak – például varró, tájépítész, informatikai –, mivel tapasztalatuk szerint a sérültek nagy részének nincs szakképesítése.

Közösségformáló védett műhely

„Szívem csücske ez a védett műhely, ahol 21 fiatal dolgozik. Ez a műhely azért jött létre, hogy egy jó közösségben dolgozhassanak azok, akiket sehol nem alkalmaztak” – mondta a szociális munkás, miközben körbevezetett minket a Márton Áron utcabeli székhelyükön. A műhelyben egyaránt foglalkoztatnak autista, értelmi fogyatékkal élő, asperger-szindrómás, látás-, hallás- és mozgássérült személyeket. A vegyes csoport előnye, hogy tagjai megtanulnak alkalmazkodni – emelte ki.

Gyertyaöntés türelemmel

Elsőként a gyertyaöntéssel foglalkozó fiúkat ismerhettük meg, akik végtelen türelemmel fűzték be a kanócot a műanyag és fém öntőformákba, olvasztották újra a lyukasra sikeredett gyertyákat. A 1997 óta működő műhelyben különböző méretű, formájú, színű illatú gyertyák készülnek, mindig az adott ünnepi időszakhoz illők – tudtuk meg az ott dolgozóktól, akik között van olyan személy is, aki 15 éve gyertyaöntéssel foglalkozik.

Egymást tanítják a mesterségekre

A textilkézműves kiscsoport tagjai szövetekkel dolgoznak, van, aki sző vagy köt, mások az anyagok felvágásával foglalkoznak, hiszen készítenek párnákat, szőnyegeket, törlőkendőket, ágyneműt, terítőket, kesztyűt, zoknit. A munkálkodó fiatalok szívesen meséltek napi tevékenységükről, közben pedig jókat derültek egy-egy felelevenített régi emléken. Elmondták azt is, hogy megvan mindenkinek a maga feladata, ki mihez jobban ért azzal foglalkozik és segít a többieknek az elsajátításban.

Átjárhatóság a csoportok között

Ez a két csoport az alapcsoport, ahol az alapvető készségeket sajátíthatják el a dolgozók. Akik ezekben a csoportokban jól teljesítenek, azok az előkészítő csoportban is dolgozhatnak, ahol varrógépet használva bonyolultabb technikájú háztartási kellékeket állítanak elő. A gyakorló teremben így mindenféle kreatív dolog születik: színes ételalátétek, szatyrok, textil gyerekjátékok. Akik nagyon ügyesnek bizonyulnak, azok a termelésben is dolgozhatnak, ahol minden terméket megrendelésre készítenek el – vázolta a szociális munkás, akit a csoport tagjai csak Zsuzsikának szólítanak.

Rendelésre dolgoznak

A termelési csoportban szabóként dolgozó Bartalis Schwarz Margit elmondta, a megye egész területéről érkeznek megrendelések, amely alapján többek között ágyneműket, munkaruhákat, zászlókat, köpenyeket, kabátokat varrnak. Főként kórházak, önkormányzatok a megrendelők, de más egyesületeknek és szervezeteknek is dolgoztak. Most már van megrendelésük, addig volt nehezebb, amíg megismerték őket. Vannak olyan üzletek, ahol folyamatosan lehet vásárolni az általuk készített tárgyakból, így a Merkúr üzletlánc is biztosított számukra két polcot, ahol árulhatnak. Kis műhelyként ugyanakkor nem tudják felvenni a versenyt a kínai gyorsasággal.

Kevés hely, sok várakozó

A labirintusszerű épületben minden terem ki van használva. A jelenlegi 21 fős létszám esetén is kicsinek bizonyulnak a termek, pedig még sokan várnak felvételre a csoportba. Egyelőre csak azokat tudják foglalkoztatni, akiknek az állapota megköveteli, hogy közösségben legyenek. „Ilyen foglalkoztató csoportból legalább négy kellene legyen a városban, hogy lefödje az igényeket” – árulta el nekünk az illetékes.

Várt önkéntesek

A szervezet folyamatosan foglalkoztat önkénteseket is, akik főként a szervezett eseményeken segédkeznek: sportnapokon, versenyeken, táborokban. Jelenleg csak két önkéntes munkálkodik velük, mivel a többiek sikeresen felvételiztek kolozsvári egyetemre. Szükség van az önkéntesekre, szívesen várják őket – tudtuk meg Incze Zsuzsától, aki minden aggódót azzal nyugtat meg, hogy nem kell féljenek, mert a műhely tagjai könnyebben építenek hidat feléjük, mint hinnék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés