
Archív
Fotó: Baricz Tamás Imola
Harmadik alkalommal szervezik meg a Gyergyói Családi Méhész- és Méznapot szombaton Gyergyószentmiklóson. Színes programokkal várják a gyermekeket és felnőtteket a Caritas Vidékfejlesztés Varga Katalin utcai tangazdaságának területén.
2019. szeptember 11., 13:142019. szeptember 11., 13:14
2019. szeptember 12., 10:142019. szeptember 12., 10:14
Méhészkonferenciával és falugazdászoknak szervezett kerekasztallal rajtol az eseménysorozat szombaton reggel kilenckor. Párhuzamosan több program fut majd, és a szervezők a gyermekekre is gondoltak: négy osztályközösség tagjai, öt-nyolcadikos diákok vesznek részt a vetélkedőkön, ugyanakkor a kisebbeknek bábelőadást is tartanak.
A rendezvény fővédnöke Nagy István, Magyarország agrárminisztere, aki nem tud jelen lenni az eseményen, de utólag őt is mézlovaggá avatják majd. Helyette Hancsók Szabolcs miniszteri főtanácsadó vesz részt a szakmai előadásokat követő, 12 órakor kezdődő hivatalos megnyitón. Ezúttal is avatnak mézlovagokat, Dombay István, Balla Nóra, Magyarország egykori mézkirálynője, valamint Balázs Sándor ditrói méhész kapja meg ezt a megtisztelő címet.
A program keretében arra is lesz lehetőség, hogy a gazdák és a méhészek találkozzanak, egyeztessenek, közös célokat tűzzenek ki, illetve a gyergyói kézműves sajt készítését is megismerhetik az érdeklődők. „Mi, méhészek ezzel a rendezvénnyel is
Olyan terméket tudunk előállítani, amely nem mesterséges. Ráadásul a Gyergyói-medence vegetációja eltér a más vidékekétől, és bár kevés lesz a gyergyói havasi virágmézből, az nagyon értékes” – hangsúlyozta Bartha Zsolt méhész, a méhésznap egyik szervezője.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
szóljon hozzá!