
Sok tanintézményben nagy kihívást jelentett a megfelelő mellékhelyiségek kiépítése, de olyan is van, ahol megszüntették a néhány éve szépen kivitelezett mosdót
Fotó: Barabás Ákos
Hargita megye az ország többi megyéjéhez képest jól áll az egészségügyi engedéllyel rendelkező tanintézmények arányát illetően, olyan viszont nemigen szokott előfordulni – mint ami idén megtörtént –, hogy egy oktatási egységben a felújítás után romoljanak a közegészségügyi feltételek. Kászonaltízen mégis megtörtént.
2024. október 14., 16:052024. október 14., 16:05
A 2000-es évek első fele óta nagyon sokat javultak a közegészségügyi feltételek a Hargita megyei tanintézetekben, mára alig maradt olyan, amely nem felel meg az egészségügyi működési engedély megszerzéséhez szükséges feltételeknek.
A helyzet csak lassan javult, az önkormányzatok a lehetőségeikhez mérten fejlesztéseket hajtottak végre, de ha sikerült is kiépíteniük a benti mosdókat, a vízvezetékrendszer hiánya miatt ezeket gyakran csak kútból, vízszivattyúval biztosított vízzel tudták ellátni, ami nem felelt meg a vonatkozó közegészségügyi előírásoknak.
Valamivel több, mint másfél évtizeddel ezelőtt a megyében jóval nagyobb volt az egészségügyi engedéllyel nem rendelkező oktatási egység száma a jóváhagyással rendelkezőkhöz képest, de
– közölte megkeresésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság tiszti főorvosa.
Fotó: Veres Nándor
A két óvoda közül a kászonaltízinek speciális a helyzete, ugyanis tavaly még rendelkezett az egészségügyi engedéllyel, azóta azonban lényegében eltűnt a mosdója. Az történt, hogy 2–3 éve felújították az óvodát – amely az iskolával egy épületben működik –, akkor készült el a mosdó is, így az egység megkapta a működési engedélyt.
Lényegében kiürítették a helyiséget, mondván, az óvodások is az iskola vécéjébe járnak majd. Ez azonban nem megengedett, a kicsi, tipegő gyermekek nem használhatják az iskolások számára kialakított mosdót, tehát ilyen értelemben nem keveredhetnek a gyerekek – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.
Fotó: Veres Nándor
Az engedéllyel nem rendelkező másik oktatási egység a gyimesfelsőloki Komjátpatakán működő óvoda. Ott viszont az épület sem felel meg az egészségügyi engedélyhez szükséges feltételeknek, tehát ott még nagyobb a gond.
„Ahhoz képest, ahogy korábban álltunk, tényleg nagyon nagy fejlődés történt. Ha ezt a két problémás esetet sikerülne megoldani, akkor nem is lenne gond. Más megyékhez képest elégedettek lehetünk, de amíg egy is van, amelynek nincs engedélye, addig nem mondhatjuk azt, hogy tökéletes a helyzet” – összegzett a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője.
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
szóljon hozzá!