Covid-osztály orvosszemmel: sok beteg akkor kerül kórházba, amikor otthon már semmi nem segít

– Milyen feladatokat lát el szakorvosként a koronavírusos betegekkel foglalkozó osztályon?

– A betegek kezelése, felügyelete a mi feladatunk, de igazából minden feladatot ellátunk, amire szükség van. Pénteken egész éjszaka segélykérő telefonokra válaszoltunk, amelyeket az ország különböző kórházaiból intéztek hozzánk kétségbeesett kollégák, hiszen

Péntek reggel a SMURD rohammentő-szolgálaton keresztül is több koronavírusos beteg várakozott szabad helyre, egy szabad lélegeztetőgépre. Az egyetemen is megnöveltük a kapacitást, majdnem a maximumra, amit a rendszer elbír.

– Ha az infrastruktúra elbírna több beteget, van-e elég személyzet jelenleg a Covid-részlegeken?

– Pillanatnyilag azzal van szerencsénk, hogy egyetemi kórház vagyunk, és sok az ügyes rezidens, akik a munka nehezét viszik.

A fiatal, frissen végzett asszisztensek tele vannak energiával és jóindulattal, de hiányzik a 3-6 hónapos képzés, ráadásul nem is tudjuk kiképezni őket most, mert nincs idő és lehetőség arra, hogy képezzük őket munka közben.

A tapasztalt, régi személyzetet is próbáljuk bevonni az aktivitásba, viszont rájuk az alap munkahelyükön is szükség van, mivel a többi sürgősség sem tűnt el, azokra a betegekre is kell vigyázni. Most ebből a szempontból sokkal nagyobb teher nehezedik ránk, mivel mindenre oda kell figyelnünk, hisz nem ez a megszokott munka, nincs egy összeszokott csapat, sokan közülük még nem dolgoztak az intenzív osztályon, vagy olyan is van, aki még sosem dolgozott, pár hónapja végezte el az asszisztensképzőt, és ez az első munkahelye.

– Mennyire súlyos állapotban kerülnek kórházba a betegek, mind oxigén-ellátásra szorulnak?

– A betegek nagy része akkor került eddig kórházba, amikor oxigénre szorult, de sajnos az utóbbi időben azt vettük észre, hogy

Persze azoknál a betegeknél, akiknél a helyzet megengedi, használjuk a nem-invazív lélegeztetést, de azoknál, akiknél a neurológiai állapot, éberség nem engedi meg, már kénytelenek vagyunk egyből használni az invazív lélegeztetést.

– Minden betegnél más-más eljárást, kezelést alkalmaznak, vagy van egy egységes protokoll?

– Van egységes protokoll, de mivel a betegek mind különbözőek, más-más társbetegségekkel, ezért mindenkit teljes egészében kell kezelni, nem csak a koronavírus tüneteit.

– Hogyan változott a kórház hozzáállása a negyedik hullámban?

– Bár csak egy kis porszem vagyok a rendszerben, azt tapasztalom, minden intézmény megteszi a maximumot, amit jogilag és pénzügyileg meg lehet tenni, például a beszerzésnél, a gyógyszerek jóváhagyásánál, orvosi felszereléssel való ellátásnál. Mindig a legújabb tanulmányok szerint próbáljuk a betegek kezelését összeállítani, alakítva a helyi lehetőségekhez.

– Milyen váltásokban, hogyan dolgoznak az ügyeletekben?

– Van, amikor 16 órát, máskor nyolcat dolgozunk egyhuzamban; esetenként éjszaka, máskor nappal, ez változó, mivel a kollégákkal különböző kórházakból vagyunk. Sajnos mindannyian az alapmunkahelyünkön is kell biztosítsuk továbbra is a sürgősségi ellátást, vagyis az úgynevezett ügyeleteket, mivel kevesen vagyunk.

– A 16 órás ügyeletet is teljes védőfelszerelésben kell ledolgozniuk?

– Nem, az embertelen volna. Általában ketten dolgozunk szakorvosok egy váltásban, plusz a rezidensek is segítenek. Csak a „vörös zónában” kell teljes védőfelszerelésben dolgoznunk, a „zöld zonában” elég a maszk és a megszokott kórházi ruha.

Telefonon értekezünk a két zóna között, szkennelünk, másolunk, listákat írunk, ellenőrzünk.

– Mit tapasztal a betegek és a hozzátartozók hozzáállásával kapcsolatban?

A tavaly, amikor belecsöppentünk ebbe a teljesen új munkastílusba, nagyon nehéz volt, mert a betegek és hozzátartozóik sem értettek semmit, mi sem, de próbáltuk túlélni. Ráadásul a nehéz körülmények mellett féltünk, hogy megbetegszünk, vagy hazavisszük, és a családunk betegszik meg.

Most, hogy eltelt egy év, annyival jobb, hogy megkaptuk az oltást, így van egy védőpajzsunk, mégsem puszta mellkassal állunk a csatában. Megszoktuk a teendőket, de sajnos sem a betegek, sem a hozzátartozóik hozzáállása nem változott. Egy év után is vannak, akik ellenségesek, sőt még inkább, mert összeolvasnak mindent a nem tudományos megalapozottságú oldalakról, és megnehezítik a munkánkat.

Próbáljuk ezt elfogadni, mert látjuk, hogy a hozzátartozók szenvednek, mert beteg valakijük, nem mehetnek be hozzájuk, nem láthatják szeretteiket. Lehet, hogy van bennük egy frusztráció is, mert talán későn hozták be a beteget, de azt nem látják be, hogy a veszekedéssel nem segítenek a helyzeten. Sokszor beleszólnak a kezelésbe, ellenkeznek bizonyos kezelési sémákkal, akár a lélegeztetéssel, táplálással. Viszont napról napra nehezebb elfogadni, hogy így viselkednek, hiába nyugtatgatjuk magunkat azzal, hogy „szomorúak, gyászolnak, hibásnak érzik magukat”.

– Milyen korosztályú betegek vannak a kórházban jelenleg?

– A tavalyhoz képest csökkent az átlagéletkor, egyre fiatalabb betegek kerülnek az intenzívre, és sajnos akár meg is halnak időnap előtt. Amikor tavaly volt egy hatvanéves páciensünk, azt mondtuk, hogy milyen fiatal, idén már a negyvenéves páciensekre mondjuk ugyanezt.

– Milyen a beoltott és a beoltatlan kórházi betegek aránya?

– A legutóbbi ügyeletemben sajnos a harminc beteg közül egyiknek sem volt koronavírus elleni védőoltása.