
Őszre tolódik az átadás
Fotó: Tuchiluș Alex
Előre nem látható okok miatt késik a Sepsiszentgyörgyöt kikerülő út átadása, a tervezett augusztusi időpont helyett őszre tolódik a befejezés. A csúszás azonban nem több néhány hétnél, így rövidesen megnyílhat a forgalom előtt.
2024. szeptember 09., 16:022024. szeptember 09., 16:02
2024. szeptember 09., 16:022024. szeptember 09., 16:02
Végleges formát öntött a háromszéki megyeszékhelyet elkerülő út, amelynek átadását korábban augusztusra tűzték ki. Júliusban úgy tűnt, az ígérethez tartani is tudja magát a kivitelező, hiszen akkorra már több mint nyolcvan százalékban elkészültek vele. A nyári periódusban a három felüljáró és négy körforgalom építésén és véglegesítésén dolgoztak.

Jó tempóban haladnak a munkálatok, a háromszéki megyeközpontot elkerülő út nyolcvan százalékban már elkészült. Jelenleg a felüljárókon dolgoznak, de a körforgalmak építése is a végéhez közeledik.
Elekes Róbert, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság szóvivője a Székelyhon megkeresésére elmondta: a munkálatok valóban ütemterv szerint haladtak, csakhogy
Akadályt képezett például, hogy ásáskor több helyen fedeztek fel öntözővezetékeket, amelyekről az előzetes egyeztetések ellenére sem értesültek. A kivitelezők abban reménykedtek, hogy gyorsabban be tudják hozni a lemaradást, de nem sikerült.
Fotó: Tuchiluș Alex
Noha az átadás időpontjáról pontos információkkal nem rendelkezett a szóvivő, tudomása szerint
A 350 millió lejes költségvetésű elkerülő út Szotyornál válik ki az E578-as útból, kikerüli Szotyort, Kilyént és Sepsiszentgyörgyöt, majd a Sepsi Aréna környékén csatlakozik vissza a Csíkszereda felé vezető európai útba.
Fotó: Tuchiluș Alex
Csaknem 12 kilométer hosszú, három felüljárót és négy körforgalmat foglal magánba, átadása után az elképzelések szerint a városba havonta behajtó félmillió autó 20 százalékát fogja „elterelni”, könnyítve a településen belüli forgalmon. A Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) 2021-ben kötött szerződést a kivitelező cégtársulással, a munkálatokat 2022-ben kezdték el.
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!