Hárman indultak útnak, hogy gyalog tegyék meg a közel 750 kilométeres távot Budapestről Csíksomlyóig, és élményekkel gazdagon éljék át a pünkösdi búcsús zarándoklatot. Nem terveztek előre, mindeddig minden célállomásukon találtak szállást és ételt jó emberek jóvoltából.
2024. május 08., 19:212024. május 08., 19:21
Fotó: Balogh Csilla
Hárman indultak útnak, hogy gyalog tegyék meg a közel 750 kilométeres távot Budapestről Csíksomlyóig, és élményekkel gazdagon éljék át a pünkösdi búcsús zarándoklatot. Nem terveztek előre, mindeddig minden célállomásukon találtak szállást és ételt jó emberek jóvoltából.
2024. május 08., 19:212024. május 08., 19:21
Fotó: Balogh Csilla
„A lelkem egy része itt maradt Erdélyben” – kezdte indíttatásának történetét Balogh Csilla, aki Marosvásárhelyen született, de 1987-ben szüleivel Magyarországra költözött. A jelenleg Budapesten élő zarándok elmondta, a mai napig nem tudott elszakadni szülővárosától.
– osztotta meg. Hozzátette, korábban már megjárta a spanyolországi Szent Jakab-útját (El Caminó-i zarándokút),
Eleinte úgy volt, hogy egyedül indul el, de végül ismerősök révén két új útitárs csatlakozott hozzá: Budapestről az 51 éves Ozsváth Ferenc, valamint Hatvanról, az út első állomásától Parai István.
Balról Parai István, Balogh Csilla, és Ozsváth Ferenc
Fotó: Balogh Csilla
Balogh Csilla a Székelyhonnak azt is elmondta, hogy úgy vágtak bele április végén a zarándokútba, hogy
Eddig naponta átlagban 35-45 kilométert tettek meg.
– osztotta meg. Eddigi útjuk során egyszer szálltak meg panzióban pénzért.
Fotó: Balogh Csilla
A magyarországi szakaszon többnyire kerülték az aszfaltutakat, mert a lábnak nagyon megerőltető. Hatvan után, Jászkíséren, majd Kunhegyesen álltak meg, azt követően az országhatár felé tartott útjuk. A határnál – mivel gyalog keltek át –, azon tréfálkoztak, hogy melyik autósorba álljanak, melyik halad gyorsabban. A mókázás elengedhetetlen útravaló számukra. Facebookon rendszeresen közzéteszik, hogy mi történt velük az adott napon,
Az út során, bár azelőtt nem ismerték egymást, nagyon összekovácsolódtak, egy húron pendülnek, és nagyon sokat viccelődnek.
Fotó: Balogh Csilla
A romániai szakaszon főút mentén is kénytelenek voltak gyalogolni, Balogh Csilla hátizsákján lobogott a székely zászló. Mint mesélte,
„Mindeddig, olyan élményekben volt részünk, amit szavakban nehéz leírni” – mondta. Mint mesélte, olyan sok jó emberrel találkoztak, hogy mindig elérzékenyül, ha arra gondol, mennyi jóságot kaptak tőlük.
Fotó: Balogh Csilla
Nem engedte el őket, amíg meg nem vendégelte, és megmutatta nekik régi bútorait, a hagyományos tulipános, virágos mintákat, amelyeket ő festett rájuk, amikor felújította. A bácsi egyébként kopjafákat farag, bútorokat fest.
Fugyivásárhelyen szintén kedves család fogadta be őket. „Velük soha nem találkoztunk, de úgy jöttünk el onnan, mintha ezer éve ismernénk egymást.
– sorolta. Hozzátette, onnan nehezen tudtak elindulni.
Befogadó család Fugyivásárhelyen
Fotó: Balogh Csilla
Élesden Balla Sándor református lelkész biztosított szállást számukra. Csodálatos élményben volt része, ugyanis
A templom előtt hozta össze őket a sors, amely hatalmas feltöltődést jelentett számára. A templomban akkor gyakorolt éppen a gyerekkórus az édesanyák napjára szervezett ünnepségre, amelyen szintén meghatódott. Az énekfelvételt el is küldte az édesanyjának, ezzel kívánt neki boldog anyák napját.
Mint magyarázta, annyira tele vannak élményekkel, hogy el kell teljen egy kis idő, amíg leülepednek, és tudnak beszélni róla, úgy, hogy ne könnyezzen a szemük.
– fogalmazott.
Szelfi a kunhegyesi templomnál
Fotó: Balogh Csilla
Nehézségek is adódtak, mert vízhólyagos lett a lábuk. „Reggel elindulunk, egy-két kilométer szenvedés, aztán már csak mész-mész, nem érzel fájdalmat” – osztotta meg.
Kereplőjük is van a vadállatok távoltartására. Mikor rákérdeztünk, tudják-e, hogy egyre több a medve Székelyföldön, Balogh Csilla azt válaszolta, hogy
Faragott vándorbotja is van, amelyet a 2019-es zarándokútja során kapott ajándékba egy farkaslaki házaspártól, hogy cserélje le a törött seprűnyelét, amellyel addig utazott. A seprűnyelet egyébként egy hármasfalui idős néni adta, mert „milyen vándor az, akinek nincs vándorbotja”, csakhogy az menet közben eltörött.
– fűzte hozzá Balogh Csilla.
Hatvannál csatlakozott Parai István a csapathoz
Fotó: Balogh Csilla
A kis zarándokcsapatuk még úton van, Marosvásárhelyen fognak hosszabb időt tölteni, ugyanis ott van a dédszüleitől örökölt lakása. Marosvásárhelytől Csíksomlyóig pedig nagyon sok felajánlást kaptak, így biztosítva van a szállásuk.
– fogalmazott.
Fotó: Balogh Csilla
Szerdáig – 11 nap után – közel 470 kilométert tudhatnak a hátuk mögött. Ezzel a tempóval pünkösdre biztosan megérkeznek majd Csíksomlyóra.
– tette hozzá.
Elárulta azt is, hogy jövőre azt tervezi, hogy a gyimesi csángókkal teszi meg a zarándokutat, mert tavaly nagyon meghatotta, ahogyan énekelve megérkeztek a csángó asszonyok a csíksomlyói nyeregbe, a szentmisére.
Útjuk fontosabb állomásai:
Budapest – Hatvan – Jászkísér – Kunhegyes – Berettyóújfalu/Biharkeresztes – Fugyivásárhely – Élesd – Körösfő – Kolozsvár – Marosvásárhely – Makkfalva – ... – Csíksomlyó
Fotó: Balogh Csilla
Fotó: Balogh Csilla
Fotó: Balogh Csilla
Fotó: Balogh Csilla
Szelfi a körösfői templomnál
Fotó: Balogh Csilla
Fotó: Balogh Csilla
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!