„Már vágyunk a közönség elé”

Á: Nekünk igazából elég nagy közönségünk volt, mert 120 embert engedtek be, és ebből 70 körül voltak a mi koncertünkön, még nagyjából tíz jött később – ők csak az Ineffable-re voltak kíváncsiak. Nekünk az a 70 ember nagy közönségnek számít. Mi most alakítgatjuk a közönségünket, és várjuk azt, hogy oké, a családon és barátokon kívül ki az, aki azért jön el, mert a mi zenénket akarja hallgatni. Jó volt látni, hogy azok, akik másra voltak kíváncsiak, mennyire élvezték a mi koncertünket is. Előzenekart általában nem szoktak visszatapsolni, de nálunk az volt, hogy lementünk a színpadról, visszataps, és az Ineffable és a menedzserük kellett biztassanak, hogy akkor menjünk vissza.

E: Persze maszk volt az embereken, de látszott azért, hogy jár a lábuk, meg a szemeket is figyeltünk a maszk fölött, így is megvolt egy visszajelzés. A következő a székelyudvarhelyi Siculus tehetségkutató fesztivál volt. Mindössze három számot játszottunk, nagyon vagányul meg volt csinálva szénabálákból a nézőtér, de kevesebben érdeklődtek, mint amire számítottam.

Á: Az lehet közrejátszott, hogy tehetségkutatón három szám, aztán értékelés, amit végig kell várni, nem nyúlt egy megszokott koncertélményt. De a zsűri legalább jól értékelte.

E: Aztán volt még a Csíkszeredai Könyvvásár. Nagy élmény volt, mert a sportcsarnokban volt, este játszottunk, voltak már külön fények, és ez volt az első tényleg a mi fellépésünk, programban is: este nyolctól Kvab-koncert.

Á: Én végig izgultam a koncert miatt, mert egy sportcsarnok nem feltétlenül koncertre van tervezve. Azt hittem, hogy emiatt rosszul fog szólni, nem lesz jó, de végül nagyon profi volt.

E: Egy felemelő érzést adott, hogy egy könyvvásáron vagyunk, egy ilyen „intellektuális zenekarnak” éreztük magunkat. Mi elég szövegcentrikus zenekar vagyunk, és jó volt könyvkiadók, költők, írók között játszani. Ezeken kívül online koncertek voltak, de azt akármilyen szívesen csináljuk, már vágyunk az élő közönség elé.

– Van valamilyen új dal, ami megjelenésre vár?

Á: Van, az Ágyban kávé című dal, ahhoz nemsokára érkezik a klip. Ezt már márciusban játszottuk egy rádiós koncerten, aztán augusztusban felvettük profi stúdióban, és most lesz novemberben a klippremier – meg hivatalosan a dalpremier is, mert teljesen új köntösbe került.

E: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert rengeteg még be nem mutatott anyagunk van kész, körülbelül egy évre előre megvan, hogy mit lehetne kitenni. Egyelőre van motiváció és ihlet is, aztán elvisszük ezeket a koncertekre, nézzük a visszajelzéseket, majd ez alakul a stúdióban is, végül kikerül új dalként. Jelenleg két dalhoz készül a klip, a Ketten egy fülhallgatóval című számhoz is, amit februárban tervezünk kiadni, és tavasszal jön egy album is.

– Egyetem: itthonról vannak az órák?

E: Én a kolozsvári színművészetin rendesen kezdtem az évet, a gyakorlati óráim mind élőben voltak. Az elmélet online, de nekem a nagyobb része gyakorlat. Most két hétre „bekaranténozódtunk”, de készülünk visszamenni hibrid oktatásba.

Á: Nálunk az állatorvosin meg úgy van, hogy minden évfolyamot kettéválasztanak, és a 14 hetes félév első felében online lesznek a kurzusok az egyik felének, a másiknak gyakorlat terepen, aztán november 20-ától lenne a váltás, amikor az én csoportom megy gyakorlatra – de ki tudja, mi lesz addig. Ettől függetlenül inkább Kolozsváron vagyunk, most egy hetet tartózkodunk itthon.

E: Ha viszont azt mondanák, hogy teljesen átáll online oktatása az egyetem, lehet, hogy inkább hazaköltöznénk.

Á: Kolozsváron a bérelt lakásban egy szobád van, a lakótársakhoz kell alkalmazkodni, négyen vagyunk a háromszobás lakásban, úgyhogy itthon, a szüleid házában lenni hárman, Eszterrel négyen, mégis jobb. Kaja miatt sem kell aggódni, kényelmesebb. Plusz itt a stúdió, a karantén alatt ez is volt az egyik ok, amiért én itthon maradtam. Kolozsváron zenélni sem úgy lehet, itt órára is zenélés közben lépek be.

– Van olyan zenekar, akikkel szívesen csinálnátok közös dalt?

E: Ezt már meglebegtettem Árpi és a hangmérnökünk előtt: a Szintaxisra gondoltunk.

Á: Én két éve már ismertem őket a Peron tehetségkutatóról, azóta folyamatosan követjük őket, és most egy hangmérnökhöz járunk stúdiózni. Ha most valaki azt mondaná, hogy muszáj csinálni egy ilyen koprodukciót, akkor őket választanánk.

E: Nekem ez bevillant, hogy mi vagyunk az első „gyermekei” Tibinek, a hangmérnökünknek, és ha lesz egy szöveg, akkor dobjuk fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy közös dalt? Két fiatal erdélyi zenekar, szerintem jó lenne. Ezt nekik egyébként nem mondtuk, majd akkor terveztük, ha van egy dal hozzá, de ha most, az interjúból tudják meg, úgy is jó. Nem is találkoztunk azóta, sosem egyszerre vagyunk a stúdióban, de követjük őket, tetszik, amit csinálnak.

– Ha már szóba került: milyen zenéket hallgattok?

Á: Ez attól függ, hogy mihez kell. Most épp egy random kubai zene megy a háttérben. Amúgy AC/DC-n nőttem fel, ezt a falon lehet is látni, és István, a királyon, az ott a kocsiban is. Mostanában az amerikai, akusztikus, indie-folk dalokat hallgatjuk. Magyarokból Kiscsillag és Kispál amit szeretek.

E: Árpi amúgy – mert ő felel inkább a zenei részért – hajlamos néha Pink Floydot csinálni egy-egy versfeldolgozásból is. Amit mondott, azon kívül még hallgatunk Blahalouisianat, Margaret Island-et, meg akik most húzó zenekarok Magyarországon... Carson Coma! Őket nagyon szeretjük.

– Az könnyen észrevehető hogy szeretitek a verseket. Prózában mit szoktatok olvasni?

Á: Zabhegyező. Az volt nekem a nagy kedvenc. Én igazából azt olvasom amit...

E: ...Eszter a kezedbe ad. (nevet)

Á: Igen, ha már itt van mellettem, ad ő egy olyan könyvet, amit szerinte én is élvezni fogok. Tehát igazából azt olvasom, mint ő, csak nem olyan ritmusban, hanem elolvasok havonta körülbelül fél könyvet. Most a karantén miatt sokat ültem itthon, a könyvolvasással is jobban haladtam, de amúgy ritkán olvasok sajnos. A zenéléssel elvagyok, mert az van, hogy ha tanulásban is szünetet akarok tartani, vagy pihenni, inkább lejövök zenélni.

E: Én a karanténban nagyon ráálltam a magyar szerzőkre. Szabó Magdát, Háy Jánost, Grecsót olvastam egész nyáron, Grecsót Árpi is. Őt a Dalfutárban találtuk meg először (Hajós András zenés műsora – szerk.), és láttuk, hogy prózát is ír, milyen jó, és azóta már megvettük három könyvét is. Persze nekem ezen kívül öntik a világirodalmat és a drámákat a fejembe folyamatosan, de ha szabadidőmben olvasok, akkor mostanában inkább magyar szerzőktől.

– Beszéljünk a filmekről is, mik a kedvencek?

Á: Forrest Gump meg az Oroszlánkirály nekem az abszolút kedvenc. A két film, amit mindig meg tudsz siratni, ugye Mufasa halála miatt, meg amikor Forrest áll a sír fölött.

E: Nekem az Amelie. Mindig az Amelie csodálatos életét mondom, ha megkérdezik, de ez egy olyan kérdés, hogy az ember fel tudna sorolni legalább ötven filmet.

– Az elmúlt egy évben történt valamilyen emlékezetes baki koncerttel kapcsolatban?

Á: A könyvvásáron volt, hogy visszatapsnál, mielőtt visszamentünk, még gyorsan ittam egy korty vizet, mert hamar kiszárad a szánk, sokat iszunk színpadon – vizet persze –, és siettünk, nem dugtam vissza a kulacsot, és valahogy felborítottam, úgy, hogy ráfolyt a gitárpedálomra. Akkor hirtelen lefagytam, hogy a koncert végére a sportcsarnokban okozok egy rövidzárlatot. Végül nem lett baj.

E: Nekem még az jutott eszembe, hogy volt egy koncertünk Budapesten, és azt mondta a hely tulajdonosa, hogy játszunk másnap is, mert pont lesz egy babaváró buli, és mi is úgy voltunk, hogy jó, ha már ott vagyunk, miért ne koncertezzünk kettőt egy helyett? Ez szép és jó volt addig a pontig, amíg a koncert közepén oda nem jött egy néni, hogy ne haragudjunk, egy kicsit álljunk meg, mert megérkezett a kismama, és senki nem fog ránk figyelni.

Á: Addig se figyelt amúgy senki, egy rosszul hangosított pincehelyiség volt, és annyira hangosan beszéltek az egyik asztalnál, hogy nem hallottuk, amit játszunk. Nem gondoltunk bele, csak koncert közben vettük észre, hogy nem az van, hogy az eseményre szeretne valaki egy zenekart, hanem csak valami háttérzajt.

E: Nem lett volna ezzel baj, ha így készülünk, akkor olyan dalokat vittünk volna, ami erre jó. De mi készültünk saját dalokkal, lepróbálva.

– Hogy még kicsit jobban megismerjenek az olvasók: valamilyen kiemelkedő gyerekkori emléket el tudnátok mesélni?

Á: Itthon mindig elkacagjuk, hogy piromániás voltam gyerekkoromban, és ilyeneket csináltam, hogy meggyújtottam a papírt, megijedtem, kézzel csapkodni kezdtem, aztán a kormos kezemet próbáltam elrejteni a szobám és a fürdőszoba között, vagy kicsit megpirítottam a függönyt, és próbáltam úgy forgatni, hogy ne látszódjon. Meg olyan is volt, hogy locsolás környékén elmondtam a verset itthon a virágoknak, és valamivel, amit találtam, lefújtam őket, aztán amikor jöttek haza szüleim, kiderült, hogy anyukám legdrágább parfümét locsoltam szét.

E: Én annyira gondolkodom, de nem jut eszembe semmi. Nekem ilyen csínytevések annyira nem voltak. Nemrég néztem vissza egy régi videót, és nem vettük észre, de már akkor átköltöttem a gyerekdalok szövegeit. Színházba is amellett, hogy az ovival, sulival mentünk, jártam a felnőtt előadásokra is, és megtanultam viselkedni, amikor meg a gyerekelőadáson a többiek sikítottak, hogy „kezdődik a nagy semmi”, akkor én „felsőbbrendűnek” éreztem magam.

Mihálykó Tihamér