Hirdetés
Hirdetés

„Már vágyunk a közönség elé”

• Forrás: Kvab

• Forrás: Kvab

A Kvab zenekar tagjai, Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád tavaly, év végén váltak egymásnak dalokat író párból kéttagú zenekarrá. Azóta folyamatosan dolgoznak új dalokon, egyetemre járnak – még ha csak online is –, és élik a fiatal párok életét. Olvasási, zenehallgatási szokásaikról, gyerekkori csínyekről meséltek, és beszámoltak arról is, hogy mi történt velük az elmúlt több mint fél évben.

Székelyhon

2020. november 07., 10:082020. november 07., 10:08

2020. november 07., 12:552020. november 07., 12:55

A Csíkszeredában lévő próbateremnek is otthont adó házhoz érve Árpi készségesen beengedett a kapun, bemutatott az udvaron és a házban lévő kutyáknak, Eszter pedig kávét készített. A hangszerektől zsúfolt szobában halk háttérzene szólt, és észre sem vettük, hogy már közel egy órája beszélgetünk.

korábban írtuk

Kvab: lávsztoriból született a „kicsiszobában” felvett lemez
Kvab: lávsztoriból született a „kicsiszobában” felvett lemez

Egymásnak írt dalok, melyeknek kötőanyaga a szerelem: a kétszemélyes Kvab zenekarnak jelent meg albuma az év elején. A hangfelvételeket az „otthon a kicsiszobában” stúdióban rögzítették. A Milyennek látsz című album Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád egymás és a zene iránti szerelmének lenyomata.

– Márciusban azt mondtátok, hogy a nagy fesztiválok még nem hívnak, mert nem ismernek. Ez változott azóta?

Eszter: Fellépés szempontjából nem, mert ugye elmaradtak, de megkeresés szempontjából igen, kezdett beindulni a dolog.

Árpi: Ahhoz képest, hogy karantén van, igenis keresnek. Augusztusban is volt fellépésünk, szeptemberben is, most is megyünk.

Eszter: Az van, hogy hívnak, elhúzzák a mézes madzagot, aztán jön egy határozat, hogy mégsem. Készülünk most is kimenni Budapestre, november 9-én, de megint csak ülünk, hogy légyszi lehessen.

Árpi: Néhány hete is mehettünk volna az A38-ra zenélni (szórakozóhellyé alakított hajó Budapesten, a Dunán – szerk.), és pont azon a héten jött a határozat, hogy Magyarország sárga listára került, és noha ki tudtunk volna menni negatív teszttel, vissza már nem jöhettünk volna. Azt sem tudjuk, hogy gyakoroljunk, mert ugy-e fel kell építeni egy koncertet, aztán szólnak, hogy bocs, nem jöhettek.

Hirdetés

– A quab szó, ami az együttes nevét inspirálta, úgy tudom, azt jelenti, hogy befejezetlen, nem teljesen kész. Így éreztek a zenekarral kapcsolatban, vagy csak jól hangzott?

Á: Elsősorban megtetszett a kiejtés, és amikor kitaláltuk, akkor még volt vagy három számunk. Úgy voltunk vele, hogy ez most az elején jó lesz, de nem ezt a jelentést akarjuk közvetíteni vele.

E: Meg ha azt vesszük, hogy ezt az angolok a madárfiókára mondják, mi is olyan kicsik vagyunk valamilyen szempontból. Most már amúgy szívesebben használjuk a Ketten Vagyunk A Bandában jelentést.

– A már említett nyári fellépéseken milyen volt a közönség fogadtatása?

E: Nyáron először az Ineffable előzenekara voltunk, és az volt a nagy karantén utáni első koncert. Én arra számítottam, hogy az emberek nagyon ki vannak éhezve a koncertre, színházra, de csalódnunk kellett. Viszont nagyon jó volt a hangulat. Annyira örültünk, hogy fél órát is koncertezhettünk, hogy a tavasszal felgyűlt lendületet ott mind kiadtuk.

• Forrás: Kvab Galéria

• Forrás: Kvab

Á: Nekünk igazából elég nagy közönségünk volt, mert 120 embert engedtek be, és ebből 70 körül voltak a mi koncertünkön, még nagyjából tíz jött később – ők csak az Ineffable-re voltak kíváncsiak. Nekünk az a 70 ember nagy közönségnek számít. Mi most alakítgatjuk a közönségünket, és várjuk azt, hogy oké, a családon és barátokon kívül ki az, aki azért jön el, mert a mi zenénket akarja hallgatni. Jó volt látni, hogy azok, akik másra voltak kíváncsiak, mennyire élvezték a mi koncertünket is. Előzenekart általában nem szoktak visszatapsolni, de nálunk az volt, hogy lementünk a színpadról, visszataps, és az Ineffable és a menedzserük kellett biztassanak, hogy akkor menjünk vissza.

E: Persze maszk volt az embereken, de látszott azért, hogy jár a lábuk, meg a szemeket is figyeltünk a maszk fölött, így is megvolt egy visszajelzés. A következő a székelyudvarhelyi Siculus tehetségkutató fesztivál volt. Mindössze három számot játszottunk, nagyon vagányul meg volt csinálva szénabálákból a nézőtér, de kevesebben érdeklődtek, mint amire számítottam.

Á: Az lehet közrejátszott, hogy tehetségkutatón három szám, aztán értékelés, amit végig kell várni, nem nyúlt egy megszokott koncertélményt. De a zsűri legalább jól értékelte.

E: Aztán volt még a Csíkszeredai Könyvvásár. Nagy élmény volt, mert a sportcsarnokban volt, este játszottunk, voltak már külön fények, és ez volt az első tényleg a mi fellépésünk, programban is: este nyolctól Kvab-koncert.

Á: Én végig izgultam a koncert miatt, mert egy sportcsarnok nem feltétlenül koncertre van tervezve. Azt hittem, hogy emiatt rosszul fog szólni, nem lesz jó, de végül nagyon profi volt.

E: Egy felemelő érzést adott, hogy egy könyvvásáron vagyunk, egy ilyen „intellektuális zenekarnak” éreztük magunkat. Mi elég szövegcentrikus zenekar vagyunk, és jó volt könyvkiadók, költők, írók között játszani. Ezeken kívül online koncertek voltak, de azt akármilyen szívesen csináljuk, már vágyunk az élő közönség elé.

– Van valamilyen új dal, ami megjelenésre vár?

Á: Van, az Ágyban kávé című dal, ahhoz nemsokára érkezik a klip. Ezt már márciusban játszottuk egy rádiós koncerten, aztán augusztusban felvettük profi stúdióban, és most lesz novemberben a klippremier – meg hivatalosan a dalpremier is, mert teljesen új köntösbe került.

E: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert rengeteg még be nem mutatott anyagunk van kész, körülbelül egy évre előre megvan, hogy mit lehetne kitenni. Egyelőre van motiváció és ihlet is, aztán elvisszük ezeket a koncertekre, nézzük a visszajelzéseket, majd ez alakul a stúdióban is, végül kikerül új dalként. Jelenleg két dalhoz készül a klip, a Ketten egy fülhallgatóval című számhoz is, amit februárban tervezünk kiadni, és tavasszal jön egy album is.

– Egyetem: itthonról vannak az órák?

E: Én a kolozsvári színművészetin rendesen kezdtem az évet, a gyakorlati óráim mind élőben voltak. Az elmélet online, de nekem a nagyobb része gyakorlat. Most két hétre „bekaranténozódtunk”, de készülünk visszamenni hibrid oktatásba.

Á: Nálunk az állatorvosin meg úgy van, hogy minden évfolyamot kettéválasztanak, és a 14 hetes félév első felében online lesznek a kurzusok az egyik felének, a másiknak gyakorlat terepen, aztán november 20-ától lenne a váltás, amikor az én csoportom megy gyakorlatra – de ki tudja, mi lesz addig. Ettől függetlenül inkább Kolozsváron vagyunk, most egy hetet tartózkodunk itthon.

E: Ha viszont azt mondanák, hogy teljesen átáll online oktatása az egyetem, lehet, hogy inkább hazaköltöznénk.

Á: Kolozsváron a bérelt lakásban egy szobád van, a lakótársakhoz kell alkalmazkodni, négyen vagyunk a háromszobás lakásban, úgyhogy itthon, a szüleid házában lenni hárman, Eszterrel négyen, mégis jobb. Kaja miatt sem kell aggódni, kényelmesebb. Plusz itt a stúdió, a karantén alatt ez is volt az egyik ok, amiért én itthon maradtam. Kolozsváron zenélni sem úgy lehet, itt órára is zenélés közben lépek be.

– Van olyan zenekar, akikkel szívesen csinálnátok közös dalt?

E: Ezt már meglebegtettem Árpi és a hangmérnökünk előtt: a Szintaxisra gondoltunk.

Á: Én két éve már ismertem őket a Peron tehetségkutatóról, azóta folyamatosan követjük őket, és most egy hangmérnökhöz járunk stúdiózni. Ha most valaki azt mondaná, hogy muszáj csinálni egy ilyen koprodukciót, akkor őket választanánk.

E: Nekem ez bevillant, hogy mi vagyunk az első „gyermekei” Tibinek, a hangmérnökünknek, és ha lesz egy szöveg, akkor dobjuk fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy közös dalt? Két fiatal erdélyi zenekar, szerintem jó lenne. Ezt nekik egyébként nem mondtuk, majd akkor terveztük, ha van egy dal hozzá, de ha most, az interjúból tudják meg, úgy is jó. Nem is találkoztunk azóta, sosem egyszerre vagyunk a stúdióban, de követjük őket, tetszik, amit csinálnak.

– Ha már szóba került: milyen zenéket hallgattok?

Á: Ez attól függ, hogy mihez kell. Most épp egy random kubai zene megy a háttérben. Amúgy AC/DC-n nőttem fel, ezt a falon lehet is látni, és István, a királyon, az ott a kocsiban is. Mostanában az amerikai, akusztikus, indie-folk dalokat hallgatjuk. Magyarokból Kiscsillag és Kispál amit szeretek.

E: Árpi amúgy – mert ő felel inkább a zenei részért – hajlamos néha Pink Floydot csinálni egy-egy versfeldolgozásból is. Amit mondott, azon kívül még hallgatunk Blahalouisianat, Margaret Island-et, meg akik most húzó zenekarok Magyarországon... Carson Coma! Őket nagyon szeretjük.

• Forrás: Kvab Galéria

• Forrás: Kvab

– Az könnyen észrevehető hogy szeretitek a verseket. Prózában mit szoktatok olvasni?

Á: Zabhegyező. Az volt nekem a nagy kedvenc. Én igazából azt olvasom amit...

E: ...Eszter a kezedbe ad. (nevet)

Á: Igen, ha már itt van mellettem, ad ő egy olyan könyvet, amit szerinte én is élvezni fogok. Tehát igazából azt olvasom, mint ő, csak nem olyan ritmusban, hanem elolvasok havonta körülbelül fél könyvet. Most a karantén miatt sokat ültem itthon, a könyvolvasással is jobban haladtam, de amúgy ritkán olvasok sajnos. A zenéléssel elvagyok, mert az van, hogy ha tanulásban is szünetet akarok tartani, vagy pihenni, inkább lejövök zenélni.

• Forrás: Kvab Galéria

• Forrás: Kvab

E: Én a karanténban nagyon ráálltam a magyar szerzőkre. Szabó Magdát, Háy Jánost, Grecsót olvastam egész nyáron, Grecsót Árpi is. Őt a Dalfutárban találtuk meg először (Hajós András zenés műsora – szerk.), és láttuk, hogy prózát is ír, milyen jó, és azóta már megvettük három könyvét is. Persze nekem ezen kívül öntik a világirodalmat és a drámákat a fejembe folyamatosan, de ha szabadidőmben olvasok, akkor mostanában inkább magyar szerzőktől.

– Beszéljünk a filmekről is, mik a kedvencek?

Á: Forrest Gump meg az Oroszlánkirály nekem az abszolút kedvenc. A két film, amit mindig meg tudsz siratni, ugye Mufasa halála miatt, meg amikor Forrest áll a sír fölött.

E: Nekem az Amelie. Mindig az Amelie csodálatos életét mondom, ha megkérdezik, de ez egy olyan kérdés, hogy az ember fel tudna sorolni legalább ötven filmet.

– Az elmúlt egy évben történt valamilyen emlékezetes baki koncerttel kapcsolatban?

Á: A könyvvásáron volt, hogy visszatapsnál, mielőtt visszamentünk, még gyorsan ittam egy korty vizet, mert hamar kiszárad a szánk, sokat iszunk színpadon – vizet persze –, és siettünk, nem dugtam vissza a kulacsot, és valahogy felborítottam, úgy, hogy ráfolyt a gitárpedálomra. Akkor hirtelen lefagytam, hogy a koncert végére a sportcsarnokban okozok egy rövidzárlatot. Végül nem lett baj.

E: Nekem még az jutott eszembe, hogy volt egy koncertünk Budapesten, és azt mondta a hely tulajdonosa, hogy játszunk másnap is, mert pont lesz egy babaváró buli, és mi is úgy voltunk, hogy jó, ha már ott vagyunk, miért ne koncertezzünk kettőt egy helyett? Ez szép és jó volt addig a pontig, amíg a koncert közepén oda nem jött egy néni, hogy ne haragudjunk, egy kicsit álljunk meg, mert megérkezett a kismama, és senki nem fog ránk figyelni.

Á: Addig se figyelt amúgy senki, egy rosszul hangosított pincehelyiség volt, és annyira hangosan beszéltek az egyik asztalnál, hogy nem hallottuk, amit játszunk. Nem gondoltunk bele, csak koncert közben vettük észre, hogy nem az van, hogy az eseményre szeretne valaki egy zenekart, hanem csak valami háttérzajt.

E: Nem lett volna ezzel baj, ha így készülünk, akkor olyan dalokat vittünk volna, ami erre jó. De mi készültünk saját dalokkal, lepróbálva.

– Hogy még kicsit jobban megismerjenek az olvasók: valamilyen kiemelkedő gyerekkori emléket el tudnátok mesélni?

Á: Itthon mindig elkacagjuk, hogy piromániás voltam gyerekkoromban, és ilyeneket csináltam, hogy meggyújtottam a papírt, megijedtem, kézzel csapkodni kezdtem, aztán a kormos kezemet próbáltam elrejteni a szobám és a fürdőszoba között, vagy kicsit megpirítottam a függönyt, és próbáltam úgy forgatni, hogy ne látszódjon. Meg olyan is volt, hogy locsolás környékén elmondtam a verset itthon a virágoknak, és valamivel, amit találtam, lefújtam őket, aztán amikor jöttek haza szüleim, kiderült, hogy anyukám legdrágább parfümét locsoltam szét.

E: Én annyira gondolkodom, de nem jut eszembe semmi. Nekem ilyen csínytevések annyira nem voltak. Nemrég néztem vissza egy régi videót, és nem vettük észre, de már akkor átköltöttem a gyerekdalok szövegeit. Színházba is amellett, hogy az ovival, sulival mentünk, jártam a felnőtt előadásokra is, és megtanultam viselkedni, amikor meg a gyerekelőadáson a többiek sikítottak, hogy „kezdődik a nagy semmi”, akkor én „felsőbbrendűnek” éreztem magam.

Mihálykó Tihamér

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon

Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Megkezdték a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállítását

A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.

Megkezdték a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállítását
2026. augusztus 13., csütörtök

Szabadlábon védekezhet a Brassóban három turistát elgázoló sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Szabadlábon védekezhet a Brassóban három turistát elgázoló sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Benézett Romániába is mára virradóan az a harci drón, amely végül Ukrajnában robbanhatott fel

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Benézett Romániába is mára virradóan az a harci drón, amely végül Ukrajnában robbanhatott fel
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely

Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely
2026. augusztus 12., szerda

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után
2026. augusztus 12., szerda

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás

Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten
2026. augusztus 12., szerda

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát

Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát
2026. augusztus 12., szerda

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 

Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 
Hirdetés