
A felújított madéfalvi kultúrotthon. Egyik nagy megvalósítása a helyi önkormányzatnak
Fotó: Gábos Albin
Számos tervvel indítja az idei évet a madéfalvi önkormányzat. Többek között községi utakat újítanának fel, térfigyelő kamerák üzemelnének be, tervezik a délutáni foglalkoztató központ építésének befejezését és a polgármesteri hivatal elköltöztetését is.
2019. január 20., 19:312019. január 20., 19:31
A tavalyi megvalósításaikról és az erre az évre tervezett beruházásaikról számoltak be vasárnap a madéfalvi kultúrotthonban tartott falugyűlésen a község vezetői.
amelynek érdekében már tavaly év végén több mint 15 darab térfigyelő, utcai kamerát beszereztek – tudtuk meg Csibi Józseftől. Madéfalva polgármestere elmondta, ezeket a kamerákat a község különböző pontjain szerelik majd fel az év során, saját költségvetésből. Hosszú távú céljuk, hogy a település összes kijáratához, útkereszteződésekhez, középületekhez, valamint közösségi terekhez állítsanak fel ilyen készülékeket.
Falugyűlésen ismertették a terveket, megvalósításokat
Fotó: Gábos Albin
A községvezető további elképzeléseiket is megosztotta: nemsokára elindítják a közbeszerzési eljárást tervezés-kivitelezésre községi utak, terek és járdák felújítására, buszmegállók és parkolók kialakítására, ugyanis van már egy 9 millió lejes aláírt szerződésük a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) révén. Ugyanakkor szintén
amely egy 2,8 millió lej értékű beruházás lenne. Ebből az összegből 2 millió lejt a kormány finanszíroz, szintén a fent említett programjának köszönhetően. Mint az elöljáró magyarázta, egy régi építésű, már nem használt iskolaépületbe költöztetik majd a hivatalt, amint annak felújításával elkészülnek.
Csibi József az elmúlt év megvalósításairól is beszámolt. Az egyik tavaly zárult beruházásuk a helyi kultúrotthon korszerűsítése volt, amelyet több mint 3 millió lejből újítottak fel.
– tette hozzá a polgármester. Mint magyarázta, az épület hőszigetelésével felére csökkent a fűtésre felhasznált fa mennyisége, továbbá fotovoltaikus napkollektorokat is felszereltek, amellyel a világítást oldották meg. Ugyanakkor átalakították az épület struktúráját, így bővítették befogadóképességét, ráadásul a konyháját is korszerűen felszerelték. Nem utolsó sorban pedig modern fény-, és hangtechnikát szereltek a kultúrotthon színpadára. Folytatva a 2018-ban lezárt beruházásaikat, azt is elmondta, hogy tavaly készültek el a Siculicidium-emlékmű melletti tér rendezésével is, ahol zöldövezetet és parkolót alakítottak ki. „Ez a beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg 45 millió forint (66 500 lej) értékben” – osztotta meg.
A készülő délutáni foglalkoztató épülete
Fotó: Gábos Albin
A polgármester ugyanakkor kitért azokra a munkálatokra is, amelyet korábban már elkezdtek, és szeretnék idén folytatni. Egyik ilyen munkálatuk a délutáni foglalkoztató központ (after school) felépítése, amelyet idén nyáron szeretnének befejezni. A beruházás értéke meghaladja a 2,7 millió lejt. Ugyanakkor van még egy európai uniós finanszírozású, tavaly megkezdett projektjük 4,5 kilométer községi úthálózat felújítására, 5 millió lej értékben. A munkálatok 35 százalékával már elkészültek az elmúlt év során, ezt folytatják idén. A beruházás kivitelezési határideje 2020.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!