
Fotó: Rab Zoltán
A marosvásárhelyi városháza jogászai elemzik annak a lehetőségét, hogy a hivatal beperelje a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, amiért az többedszerre sem engedélyezte a város és a helyi közösség különböző kéréseit, legutóbb a katolikus iskolával kapcsolatos kérését. Az ügyről Soós Zoltán polgármestert kérdeztük.
2023. április 28., 18:562023. április 28., 18:56
Az érvényes tanügyi törvény értelmében az iskolákat a polgármesteri hivatalok tartják fenn, de az oktatás megszervezéséért a tanfelügyelőségek felelnek.
Az önkormányzatoknak minden évben el kell fogadniuk a következő tanévre érvényes iskolahálózatot, amelyben benne van minden állami és magán, alapítványi oktatási intézmény, az óvodáktól a tizenkettedik osztályig. Ha az önkormányzati képviselők módosítást akarnak eszközölni az iskolahálózatban, meg kell kapniuk a tanfelügyelőség engedélyét is, ennek hiányában nem tudnak módosítani.

Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium nem működhet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként, a tanfelügyelőség ugyanis nem hagyta jóvá a helyi önkormányzat ez irányú kérését.
Mint korábban beszámoltunk róla,
Jelenleg a katolikus iskola a Bolyai iskolán belül működik, de külön épületben. Az alegységként való működés főleg az előkészítő osztályok esetében és a nyolcadikosok számítógépes elosztásakor lett volna nagyon fontos, ez utóbbi esetben ugyanis az alegységnek külön kódja lett volna. A tanfelügyelőség azonban nem hagyta jóvá a városháza kérését.
Tamási Zsolt határozott fellépést kért a tanfelügyelőség döntése ellen
Fotó: Haáz Vince
A csütörtöki soros tanácsülésen Tamási Zsolt, a volt katolikus iskola igazgatója, a Bolyai jelenlegi aligazgatója önkormányzati képviselőként szólalt fel, és azt kérte, hogy
Ugyanakkor arra kérte a városháza jogászait és az iskolaigazgatóságot, hogy elemezze azt a lehetőséget, hogy bepereljék a tanfelügyelőséget a döntés miatt.
Soós Zoltán: a kérés elutasítása politikai döntés volt
Fotó: Rab Zoltán
A Székelyhon megkeresésére Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere azt nyilatkozta, hogy a városháza jogászai elemzik a tanfelügyelőség perbe hívásának lehetőségét. „Amennyiben lehetséges, megtámadjuk a tanfelügyelőség döntését, hiszen a tanács által kért iskolahálózatot nem hagyta jóvá.
A tanügyminisztérium is módosíthatja az iskolahálózatot, akár jóvá is hagyhatná a kért alegységet, de ez nem valószínű, mivel, mint már említettem, ez politikai döntés volt” – fejtette ki az ügy kapcsán Soós.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!