
Fotó: Székelyhon
Közel húsz étterem leírását tartalmazza a Székelyföldi Gasztrotérkép negyedik kiadása, amelyet pénteken mutatott be Székelyudvarhelyen a Taste of Transylvania csapata. Elhangzott az is, hogy jövőre szakmai közösséget kovácsolnának össze, továbbá Erdély szintűre növelnék a projektet.
2023. december 15., 20:192023. december 15., 20:19
Tavaly vette át a gasztrotérkép szerkesztését a Taste of Transylvania csapata, amely a korábbi kiadványnál kevesebb, azaz csak tizenhét éttermet választott ki bemutatásra. A válogatást személyes meglátások alapján történt, nem is kértek ezért anyagi juttatást a vendéglátó egységektől – fejtette ki a pénteki sajtótájékoztatón Trucza Adorján, a Taste of Transylvania (ToT) alapítója. Rámutatott, még az ünnepeket megelőzően szeretnék elhelyezni a kiadványt turisztikai információs pontoknál, illetve éttermekben. Ezáltal forgalmat generálnának a vendéglátó egységeknek, illetve tájékoztatást nyújtanak a vidékünkre látogatóknak.
Trucza Adorján arról is beszélt, hogy jövőre egy szakmai közösséget szeretnének összekovácsolni, amelynek tagjaival közösen gondolkodva, dolgozva nem csak a székelyföldieket, de az Erdély területén élőket is megszólíthatják – legyen szó termelőkről vagy éppen vendéglátókról. A projekt részeként a gasztrotérképet is Erdély szintűre szeretnék növelni.
– magyarázta Trucza. Hozzátette, szeretné, ha a bemutatott éttermek több közös programon vennének részt az együttműködés jegyében, ilyen lehet a Taste of Transylvania gasztrofesztivál is. Úgy gondolja, hogy a közös gondolkodás, az együttműködés a kulcsa annak, hogy jó irányba mozdítsák el az erdélyi gasztronómiát. Éppen ezért nyitottak más vendéglátóhelyekkel való együttműködésekre is, szívesen veszik a megkeresésüket. Trucza Adorján arról is beszélt, hogy az alakuló közösségük tagjai jövőre egy közös hitvallást, chartat is el fognak fogadni.
Borbély Zsolt Attila író, politológus hangsúlyozta, meglátása szerint nagyon jól gondolkodik Trucza Adorján, hiszen a helyi hozzávalókra kell alapozni, ha azt szeretnénk, hogy az erdélyi gasztronómia felkerüljön az európai térképre. Külön örült annak, hogy a korábbinál kevesebb étterem jelent meg a Székelyföldi Gasztrotérképben, hiszen fontos az, hogy csak minőségi vendéglátó egységek legyenek bemutatva.
Fotó: Székelyhon
A ToT alapítója közölte, a kiadványukban megjelenő éttermektől azt kérte, hogy lehetőségeik szerint ezen a hétvégén jelenítsenek meg kínálatukban legalább egy olyan ételt, amely Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében olvasható recept alapján lesz összeállítva. Utóbbi könyvet egyébként a helyi gasztronómia alapköveként tartják számon.
– szögezte le. Megjegyezte, mi a sok száz év alatt kialakult helyi ételek, receptek révén tudunk hitelesek lenni.
A bemutatón jelen volt Kovács István, a Kotyogó étterem tulajdonosa is, aki támogatásáról biztosította a kezdeményezőket. Az eseményen bemutatták Borbély Zsolt Attila Kárpát-medencei étteremkalauzát is, amelyben 450 vendéglátóhelyet ismertetnek. A kiadványt egyébként Kézdivásárhelyen is láthatta korábban a közösség.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!