
Fotó: Székelyhon-montázs, Máté Imre
Az olaszteleki Máté Imre huszonegy juhát pusztította el a medve az elmúlt napokban. A gazda szerint a leendő kártérítés csak részben fedezi az elszenvedett veszteséget.
2023. június 07., 13:262023. június 07., 13:26
2023. június 08., 22:132023. június 08., 22:13
A kárvallott június elsején reggel döbbenten konstatálta a nagyvad által okozott tetemes kárt. „Június elsején reggel, amikor mentem hátra, akkor vettem észre, hogy éjjel valamikor bejött a medve.
– osztotta meg a történteket lapunkkal.
Fotó: Máté Imre
Mint részletezte, azonnal jelezte az esetet Kolumbán Sándornak, Bardoc település alpolgármesterének – ahová közigazgatásilag Olasztelek tartozik –, aki értesítette a vadászokat és a környezetvédelmi illetékeseket.
„Elsején azonban nem dolgoztak, tegnap (kedden – szerk. megj.) járt kint a bizottság felmérni a kárt.
Tejkontrollos állományom volt, a bárányokat, amelyeket meghagytam, húsvétkor nem adtam el negyven lejes áron, most 9 lej 7 bani kilónkénti áron fizetik ki. Ez van” – tette hozzá.
Fotó: Máté Imre
Mint kiderült, a medve később is felkereste a gazda portáját. „A következő két éjjel visszajárt, addig azonban villanypásztort szereltem az udvarra is. Akkor már nem a csűrön keresztül jött előre, hanem a szomszédnál az udvaron, és átmászott a tetőn, amit megrongált.
Fotó: Máté Imre
– panaszolta. Hozzátette, nem az első eset, hogy a vad kárt okoz nála. „Ezelőtt négy évvel négyet az udvaron ölt meg, akkor még jobb árban fizették ki, most egyre rosszabb” – összegzett a károsult.
Fotó: Máté Imre
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás