
Fotó: Barabás Orsolya
A borzonti kultúrházban tartották meg kedden délután a 110 éves Gaál Tamás Általános Iskola ünnepi műsorát. Az egyhetes programsorozat jelentős mozzanata volt ez, ugyanis hálát mondtak azoknak a pedagógusoknak, szülőknek és segítőknek, akiknek köszönhetően nem csak múltja, hanem jövője is van ennek az intézménynek.
2022. november 08., 19:492022. november 08., 19:49
A borzonti Gaál Tamás Általános Iskola fennállásának 110. évfordulója alkalmából rendezett egyhetes programsorozat keretében tartották a keddi gálaműsort. Az ünnepség kezdetén kiértékelték az Én iskolám címmel meghirdetett rajzpályázatot.
Fotó: Barabás Orsolya
A díjazást követően Kántor Boglárka tanítónő elmondta, hogy az ilyen ünnepségek is a közösségépítést szolgálják.
– emelte ki, hozzátéve, hogy a helyiek nemhiába tartják azt, hogy Borzont Alfalu fővárosa és a világ közepe.
Fotó: Barabás Orsolya
Jakab Bálint Márton, az iskola igazgatója kihangsúlyozta, hogy 1912-ben is egy kis közösség volt itt, akiknek önálló iskolára volt szükségük. Ma egy kívül-belül megújult iskola van, aminek a gyermekek adnak értelmet.
– fogalmazta meg kérését a fiatalok, a szülők felé az igazgató.
Fotó: Barabás Orsolya
Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere szerint a „gaáltamási” láng még mindig él Borzonton. „Ne hagyják el ezt a helyet, ne szakadjanak el a közösségtől.
– hangsúlyozta a községvezető.
Fotó: Barabás Orsolya
Videóüzenetet küldtek azok a papok, zenészek, pedagógusok, akik nem lehettek jelen az ünnepségen, de egykor a borzonti iskolába jártak, hálát mondva mindazért, amit ennek a közösségnek és intézménynek köszönhetnek.
Fotó: Barabás Orsolya
Az egyhetes programsorozat folytatásaként szerdán szentmise lesz az iskolában, és felavatják az ott létrehozott imaszobát. Csütörtökön a Caritas szervezésében családi nap, majd este jótékonysági operettelőadás lesz, aminek a bevételét az iskolába szükséges további felszerelések vásárlására költik.
Pénteken sportnap lesz, majd a gyerekeknek ingyenes Mesehetes koncerttel, a szülőnek pedig bállal kedveskednek a szervezők.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!