
A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár valamelyest visszahozza a járvány előtti állapotokat
Fotó: Erdély Bálint Előd
A járványhelyzet miatti egészségügyi intézkedések számos rendezvény, vásár megszervezését tették lehetetlenné, ezáltal sok székelyföldi kézműves megélhetése került veszélybe. Elsősorban azoké, akik nem megrendelésre dolgoznak, vagy nincs lehetőségük online értékesítésre.
2021. december 26., 17:552021. december 26., 17:55
„Egy biztos: jelentősen csökkent a kézművesek életszínvonala” – mondta Rigó Csilla, a Székelyföldi Kézművesek Egyesületének elnöke. Az egyesület 46 tagja mintegy negyedének alternatív megoldást kellett találnia a túléléshez: más munkahelyet keresett, vagy külföldre ment dolgozni. Ez elsősorban azokra érvényes, akik főállásban kézműves termékek készítésével és azok értékesítésével foglalkoztak, és ebből tartották el családjukat. Nem mindenkinél működik az online értékesítés:
– magyarázta Rigó Csilla, akinek a krízishelyzet miatt szintén munkahelyet kellett keresnie.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szerencsésebb helyzetben vannak azok a fafaragók vagy más népi mesterek, akik korábban is megrendelésre dolgoztak, „őket a vevő kereste meg, munkáik többségét addig sem vásárokban adták el”. Ugyanakkor sok esetben akadozott a nyersanyag-utánpótlás is: „gyakran késve érkezett a rendelt ruhaanyag, volt úgy, hogy meg se kaptam, vagy szóba sem álltak velem” – említette saját tapasztalatait Rigó Csilla. Hozzátette, tavalyhoz képest idén volt némi enyhülés, hiszen 2021-ben, még ha korlátozott látogatási feltételekkel is, de már megtartottak néhány rendezvényt, ez azonban nem hozott jelentős változást.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– magyarázta.
A kézműves tevékenység másfelől pedig nemcsak termékek készítését, hanem oktatást is magában foglal esetenként, de erre sem akadt sok lehetőség az utóbbi két évben. Jóval kevesebb tábort, műhelymunkát lehetett tartani, a szigorító intézkedések miatt ezeket tervezni sem lehetett, nemhogy megtartani.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az igény a minőségi kézműves termékekre ugyanakkor megmaradt, ezt a székelyudvarhelyi karácsonyi vásár megnyitásakor a Márton Áron téren összegyűlő tömeg is nyilvánvalóvá tette: „nagyon nagy volt az érdeklődés, taposták egymást az emberek, ki vannak éhezve erre” – mondta Rigó Csilla.
„Hogy mi lesz jövőre, nem tudjuk, túlélni próbálunk, és reméljük, hogy jönnek majd jobb évek is ez után a mélyrepülés után” – tette hozzá Rigó Csilla.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!