
Fotó: Veres Nándor
Az alcsíki településen két sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően megújulnak a parkok, az utcák és a közvilágítás is. A projektek közül az egyik már folyamatban van, a másik jövő héten fog elkezdődni.
2020. június 17., 17:482020. június 17., 17:48
2020. június 17., 18:062020. június 17., 18:06
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az önkormányzatnál nem állt le az élet a járvány miatt, hiszen a járdák és kültéri padok felújítását sikeresen el tudták végezni. „A tavaly megvásárolt tűzoltószertárból egy modern asztalosműhelyt alakítottunk ki, ennek átadása a múlt héten meg is történt” – sorolta a megvalósított terveket. Az arculat megőrzése érdekében több ezer virágot ültettek a köztereken, hiszen – mint mondta – a turizmus az első számú gazdasági forrásuk.
A parkok felújítását célzó pályázat révén a Malom utcai, a Szent Anna sétánynál levő és a főút menti központi park újul meg. „Utóbbi esetében
– részletezte a polgármester, hozzátéve, egy szabadtéri színpadot is kialakítanak ennek közelében, továbbá játszótérrel, szabadtéri fitnesseszközökkel és sakkasztallal is gazdagodik majd a park. Az építkezéssel egyidőben a park teljes villanyhálózata is megújul.
Fotó: Veres Nándor
A közlekedési infrastruktúra felújításának munkatervét még 2016-ban elindították fürdőváros turisztikai fejlesztésének érdekében. A beruházás több utca – Csukás, Fenyő, Jókai Mór, Malom – felújítását is magában foglalja. A Csukás-tó körül kerékpársávot építenek ki, amelynek összhossza 650 méter lesz, továbbá teljesen megújul és kibővül a központi parkoló.
„A víz elmosta a temető melletti lépcső egy részét, de a projekt részeként ezt is újjáépítjük. A felújított utcák közvilágítása is megújul, a gyalogossávok kiépítése pedig csaknem egy kilométeren fog megtörténni” – fogalmazott a városvezető. A beruházás összértéke közel 11 millió lejre rúg.
„Ezek mellett a többi utca felújításának tervezése engedélyeztetés előtt áll, ezekre most várjuk a finanszírozási lehetőségeket” – tette hozzá a polgármester.
A digitalizáció útján
„Egy olyan közösségi teret szeretnénk kialakítani, ahol a lakossági vélemények és észrevételek kapcsán létrejöhet egy párbeszéd a hivatallal” – magyarázta Melles Mária alpolgármester. Mint mondta, a helyiek sokkal szívesebben hangoztatják véleményüket online, ezért létrehoznak egy Facebook-csoportot a Spațiul public Tușnad/Tusnád köztér elnevezéssel, ahol a helység köztereit és közügyeit érintő kérdéseket lehet megvitatni, megoldást keresni. „A problémamegoldásra és a kommunikáció hatékonyságára fogunk törekedni. Többek között a medvékről készült fotókat is fel lehet majd ide tölteni, hiszen a medvék jelenlétét bizonyító dokumentumok összeállításánál nagy szerepük van a felvételeknek is” – fogalmazott az alpolgármester.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
2 hozzászólás