Fotó: Haáz Sándor
A csapatmunkát, illetve a közösség problémáinak felkarolását tartja a legfontosabbnak Bíró Barna Botond, akit a csütörtöki küldöttgyűlésen egyedüli jelöltként az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnökévé választottak a jelenlévők.
2018. április 19., 21:052018. április 19., 21:05
2018. április 19., 21:082018. április 19., 21:08
Bíró összesen 158 támogató, illetve 6 ellenvoksot kapott. A szavazás előtti beszédében hangsúlyozta, egy ember nem tudja helyettesíteni a területi szervezetet korábban vezető, nemrég elhalálozott Verestóy Attilát, az általa végzett munkát csupán úgy lehet pótolni, ha csapatként dolgoznak a szövetségi tagok.
Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladatának tartja , hogy sikeresnek érezze magát a közösség.
– fogalmazott.
Fotó: Haáz Sándor
Fontosnak tartja az egyházakkal, iskolákkal, és a különböző intézményekkel való törődést, illetve a vidékfejlesztést is. Megválasztása után kijelölte az elnökség, illetve a különböző bizottságok tagjait, ám ügyvezető elnököt nem nevezett meg, mondván, hogy ezt ősszel teszi meg.
Fotó: Haáz Sándor
Udvarhelyszék meghatározó, hiszen anélkül nem lehet erős az országos szervezet – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök. Rámutatott, a párton belül nem lehet cél a különböző politikai tisztségek megszerzése, azok csupán eszközként használhatók a nép szolgálatában.
Fotó: Haáz Sándor
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.
szóljon hozzá!