
Baróthy Ádám kiállítására sokan voltak kíváncsiak
Fotó: Szászrégeni Magyar Napok
Közösség vagyunk mottóval szervezik meg a héten a Szászrégeni Magyar Napokat. Az immár kilencedik kiadásához ért rendezvénysorozat szervezői a közösségépítést, az értékek bemutatását és – nem utolsó sorban – a szórakozást tűzték ki célul.
2022. szeptember 06., 13:002022. szeptember 06., 13:00
Szászrégenben – ahol a magyar közösség aránya 20 százalék körülire tehető – immár kilencedik alkalommal szervezik meg a Magyar Napokat. Ahogy a rendvénysorozat mottója – Közösség vagyunk – is jelzi, az a fő cél, hogy lehetőséget teremtsenek a magyaroknak, hogy együtt legyenek, megismerjék egymást, művelődjenek és szórakozzanak. A rendezvénysorozat egy kiállítással és a képzőművészet jelenére, jövőjére összpontosító kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött hétfőn, helyi alkotóművészek találkoztak és beszélgettek egymással és az érdeklődőkkel.
Gál Előd szervező a Székelyhonnak elmondta, telt ház volt hétfőn Baróthy Ádám szobrászművész kiállításán. Hangsúlyozta, úgy próbálták meg összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon kedvére valót, és arra biztatják az érdeklődőket, hogy válasszák ki azt, ami kedves számukra, csatlakozzanak, hiszen minden alkalom az összetartozás érzését erősíti. „Nagy szüksége van a magyar közösségnek megélni az összetartozást, azt, hogy bár egyre kevesebben, de vagyunk még Szászrégenben, és tudunk együtt beszélgetni, művelődni, szórakozni” – emelte ki a szervező.
Szerdán színházi előadásra hívják a magyar közösséget, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatja be A doktor úr című zenés vígjátékot. Mint Gál Előd elmondta, a valamivel több mint 400 férőhelyes nagyterembe szinte minden jegy elfogyott, ezt is biztató folytatásnak érzi. Szeptember 8-án, csütörtökön Dani Erzsébet Identitásgyarmatosítás Erdélyben című könyvét mutatják be 17 órakor a Művelődési Ház kistermében. Közreműködik Szabó Előd és Géczi János, a Titán együttes énekese és zongoristája. Pénteken a 100 éves született Kohl István ornitológusra és muzeológusra emlékeznek. 18 órától panelbeszélgetés lesz Szászrégen városfejlesztési stratégiáiról, és itt betekintést nyerhetnek az érdeklődők abban is, hogy hogyan működik a városi közigazgatás, milyen akadályai vannak a pályázatoknak és azok megvalósításának. Este pedig retró partira várják az időseket, fiatalokat egyaránt.
A idei Szászrégeni Magyar Napok gálaestjét szombaton 19 órától tartják a Művelődési Ház nagytermében. Énekel: Trózner Kincső és Bodó Csaba Loránd, zongorázik Demeter Csaba. A gálaesten életműdíjakat osztanak ki és méltatják a város neves személyiségeit. Vasárnap az Avântul Sportpályán 10 órától gulyásfőző verseny lesz, emellett gyermektevékenységek is helyet kapnak, valamint focibajnokságot szerveznek, majd néptáncegyüttesek műsora is színesíti a programot. 19.30 órától a Kávészünet, majd 21 órától Keresztes Ildikó koncertezik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!