
A betegek fele a sürgősségről kerül a neurológiai osztályra
Fotó: Pinti Attila
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház ideggyógyászati osztályának kilenc orvosa közül öt felmondott, így július 1-jétől csak négyen maradnak alkalmazásban, akik viszont nem tudják kilenc ember munkáját elvégezni. Ez átszervezését követelt meg, de így is Brassóba kell küldeni majd jó néhány beteget.
2023. június 02., 20:582023. június 02., 20:58
Személyes és nem személyes okok miatt távoznak az orvosok – mondta András Nagy Róbert kórházigazgató. Ez azt jelenti, hogy két, Brassóból bejáró doktor nem vállalja tovább az ingázást, illetve mások magánrendelőkben gyakorolják tovább hivatásukat. Ennek következtében
Ebben a szorult helyzetben azonban azt is meg kell lépniük, hogy az ügyelet nélkül maradó napokon csak a sürgősségi eseteket látják el, de a kórházi ellátására szoruló betegek bennfekvési idejét is csökkentik, amennyire lehet. Jelenleg havonta átlag 140 személyt bocsátanak ki a neurológiai osztályról, 50 százalékuk a sürgősségről kerül oda.
Sztrók, illetve agyér-katasztrófa esetén, ha trombolízisre van szükség, egyenesen Brassóba irányítják majd át a pácienst, hogy minél hamarabb megkaphassa a kezelést, míg a kevésbé súlyos eseteknél a sürgősségi ellátás után másnap kerülhet az osztályra a beteg. Jelenleg tehát a megyei kórház ideggyógyászati osztályán négy orvos teljesít szolgálatot: Popescu Ioana és Téglás Ágnes neurológus főorvosok, illetve Gál Zsuzsanna és Dávid Szuhánszky Réka szakorvosok, az osztályvezető – immáron közel 30 éve – Tompa György ideggyógyász főorvos.
Mint mondta, tárgyalásokat folytatnak két végzős rezidens orvossal és két szakorvossal is, akik más városi munkahelyükről helyeztetnék át magukat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!