Hirdetés
Hirdetés

Az elkötelezett munkát, az együttműködést ünnepelték

•  Fotó: Steigerwald Tibor

Fotó: Steigerwald Tibor

Pénteken 19. alkalommal került sor az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Agrártudományi konferenciájára Sepsiszentgyörgyön. Az eseménynek a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara biztosította a helyszínt: az előadóterem zsúfolásig telt érdeklődő és előadó, jelenlegi és volt egyetemi hallgatókkal, akik kíváncsiak voltak oktatóik és egymás munkájának eredményeire, a globális és lokális kihívásokra valamiféle választ adó dolgozatokra. Tartalmas, családias hangulatú rendezvény volt.

Bodor Tünde

2023. december 09., 13:312023. december 09., 13:31

A megnyitón Abod Éva egyetemi adjunktus, dékánhelyettes üdvözölte a megjelenteket, majd Náhlik András, a Sepsiszentgyörgyi Kar dékánja vette át a szót, aki bevallása szerint „nagy híve a hazai rendezésű magyar tudományos konferenciáknak”. Elismerte, hogy fontos ott lenni a külföldi angol nyelvű előadásokon, hiszen azokon nemzetközi együttműködések, kutatások, publikációk születhetnek a kapcsolódásoknak köszönhetően, de

a magyar szaknyelv ápolása és fejlesztése is fontos, és a konferencián bemutatott eredmények közvetlenül is hasznosulnak a társadalom javára.

Csiszér Levente tanszékvezető a lokális és globális hely összefonódásaira, kölcsönhatásaira mutatott rá, meglátása szerint a bemutatott dolgozatok az agrárium specifikus módján világítanak rá ezekre a viszonyokra.

•  Fotó: Steigerwald Tibor Galéria

Fotó: Steigerwald Tibor

Nyárádi Imre-István, az EME agrárszakosztályának elnöke rávilágított, az EME-nek sikerült megújulnia a rendszerváltás után és egy ügy szolgálatába állni: a konferencia célja is az, hogy határokon átívelő fórumot biztosítson tapasztalt szakembereknek és fiataloknak, hogy kapcsolatok köttessenek és a tudományos munkásság szükségességéről meggyőzze a hallgatókat. Ugyanakkor kiemelte, egy szűk diszciplína nem tud megoldást hozni a problémákra, ezért értékelte az interdiszciplináris megközelítést.

Bíró Boróka, az EME sepsiszentgyörgyi fiókegyesületének elnöke három kulcsszóban foglalta össze, mi az, ami a kutatási eredményeken túl a legnagyobb erénye a rendezvénynek: együttműködés (intézményen belül és szervezetek között), magyar nyelvű tudományművelés, interdiszciplinaritás.

A konferencia délelőtti és délutáni szakaszai egy-egy plenáris előadással kezdődtek: előbb Komlósi István, a Debreceni Egyetem oktatója beszélt a lean mendzsment (egy vállalatirányítási módszer) alkalmazásáról az állattenyésztésben, majd Sikó Barabási Sándor nyugalmazott egyetemi tanár tartott előadást a háromszéki vadállományra vonatkozó 35–40 éves munkájának eredményéről, illetve Péter Leventével, a zabolai Mikes-birtok rangerével végzett közös kutatásaik következtetéseiről. Ezután került sor a szekcióelőadásokra a Sapientia agrár-, erdő- és kertészmérnök, valamint tájépítészet szakos hallgatóinak, e karokon oktató tanároknak az előadásában. Mindezek végén a szervezők örömére tartalmas párbeszéd is kibontakozott.

Hirdetés

Az eseményre az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya és sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi karának élettudományi tanszéke és marosvásárhelyi karának kertészmérnöki tanszéke, valamint a LAM Alapítvány közös szervezésében került sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában

Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.

Elhunyt Scherer Péter színművész
Elhunyt Scherer Péter színművész
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
2026. május 19., kedd

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás

Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás
2026. május 19., kedd

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán

Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán
Hirdetés