Az aradi vértanúkra emlékeztek Csíkszeredában

•  Fotó: Biró Zoltán

Fotó: Biró Zoltán

Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezetének rendezésében, csütörtök este fáklyás felvonulással emlékeztek meg az 1849. október 6-án Aradon mártírhalált halt tizenhárom vértanú tábornokról.

Létai Tibor

2011. október 06., 20:252011. október 06., 20:25

2011. október 06., 21:392011. október 06., 21:39

 

A megemlékezők menete

 

A megemlékezés a magyar konzulátus épülete mellett álló Gloria Victis-szobornál kezdődött, ahol a szép számban összegyűlt tömeg tizenhárom fáklyás felvezetésével, a Szabadság tér érintésével átvonult Gál Sándor mellszobrához. A felvonulás előtt a résztvevők is igényelhettek fáklyákat, így az esti homályban felemelő látványt nyújtott a zászlókkal, fáklyákkal vonuló emlékező sereg. A Gál Sándor-szobornál Brok Bernadett, a HVIM csíkszeredai szervezetének alelnöke felolvasta a vértanú tábornokok bitófa árnyékában utolsó ízben elhangzott gondolatait.

 

 

Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője hangsúlyozta: „a hősökre emlékeznünk kell, mert példát mutattak emberségből. Emlékeznünk kell rájuk, mert nem bolyonghatunk gyökereit vesztett népként a nagyvilágban”.

 

Szatmári Ingrid református lelkész rámutatott: „az aradi tizenhárom egy szent eszméért áldozta életét. Küldetésük szent szolgálat volt. Emelt fővel távoztak az Isten ítélőszéke elé. Nem önös érdekért küzdöttek, hanem hazájukat szolgálták hittel, bátorsággal, hűséggel”.

 

 

Az ünnepi beszédek között szavalatok hangzottak el. Juhász Gyula Vértanúink című versét Iochom Zsolt, Ábrányi Emil Él a magyar című költeményét pedig Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei elnöke előadásában hallhatta a közönség.

 

A Gál Sándor-szobor talapzatánál a kegyelet koszorúit helyezte el a HVIM csíkszeredai szervezete, Csíkszék Székely Nemzeti Tanácsa, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, az RMDSZ Csík Területi Szervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszeredai szervezete, valamint az 56-os nemzetőrség. A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés