
Fotó: Pinti Attila
Megnyílnak a szécsenyi sportpark kapui augusztus elsejétől minden érdeklődő előtt. A létesítmény ezentúl minden nap 10 és 21 óra között lesz nyitva.
2024. július 30., 19:492024. július 30., 19:49
„Örömmel értesítünk mindenkit, hogy augusztus elsején 10 órakor megnyílik a Szécsenyi Sportpark” – adta hírül a létesítményt ügykezelő Csíki Sportcentrum a Facebook-oldalán.
Fotó: Pinti Attila
Programja szerint
Fotó: Pinti Attila
A sportpark megnyitása nem volt akadályoktól mentes, mint korábban beszámoltunk, június elején nyitották meg először, majd sokáig zárva tartott, amit azzal magyaráztak, hogy állandó felügyeletet kell biztosítsanak, ehhez pedig munkaerőt kellett alkalmazniuk, amelyet a közszférában bevezetett alkalmazásstop hátráltatott mostanáig.

Felügyeletre van szükség a Csíkszeredai Sportpark működtetéséhez, ennek megoldása után nyithat meg véglegesen a létesítmény. Páll Andrea, a sportparkot ügykezelő Csíki Sportcentrum ügyvezetője szerint ez napok kérdése.

Még mindig nem látogatható a szécsenyi sportpark, az állami szférát érintő alkalmazásstop hátráltatta, hogy új munkaerőt alkalmazzanak a létesítmény felügyeletére. Bors Béla alpolgármester szerint ez a gond július végéig megoldódhat.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
1 hozzászólás