
Kívülről is megújult a gyimesközéploki községháza
Fotó: Gábos Albin
A hidegségi kultúrház felújítása, a gyimesközéploki focipálya újragyepesítése és aszfaltozás – többek között ezek a beruházások szerepelnek a gyimesközéploki községvezetés idei tervei között. Jövőre pedig a szennyvízhálózat kiépítéséhez is hozzáfognak.
2019. július 30., 18:082019. július 30., 18:08
A 12A jelzésű országúttal párhuzamosan vezető elkerülő útnak használt 800 méteres útszakaszt terveznek leaszfaltozni idén Gyimesközéplokon. Gyakorlatilag a hidegség fele vezető utat (balra letérve) az országúttal köti össze ez a szakasz, amelyet sokan akkor használnak kikerülésre, amikor az országutat keresztező vasútvonal előtt le van engedve a sorompó.
A megvalósítást közel 1 millió lejre becsülték, amely összegnek nagyobb hányadát a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) finanszírozza. A munkálatoknak jövőhéten fog hozzá a kivitelező cég. Gergely Károlytól, Gyimesközéplok polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy
Elmondta azt is, hogy a községháza épületét tavaly újították fel, a külső munkálatokat azonban idén véglegesítették, többek között rendbe tették a hivatal lépcsőjét és faedényes facsemetéket is kihelyeztek. Az idei nagyobb beruházásaikhoz tartozik azonban a hidegségi kultúrotthonnak a felújítása is. Itt már csak az utolsó simításokat végzik, nemsokára elkészülnek a munkálatokkal.
Fotó: Gábos Albin
Ugyanakkor a helyi futballpályának az újragyepesítését is elkezdték, augusztus végéig kell befejezzék. A pálya körül új kerítéseket is felszerelnek. Ezekre a munkálatokra 556 ezer lejt szántak. A gyimesi község beruházási tervei kapcsán megtudtuk azt is, hogy nemrég szerződést kötöttek a helyi szennyvízhálózat kiépítésére a kiviteli tervek elkészítésére. Várhatóan a megvalósításnak jövő tavasszal foghatnak hozzá.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!