Hirdetés
Hirdetés

Aszfalt kerül a siklódi útra

Jelentős beruházással kezdenek tavasszal a 135-ös számú megyei úton •  Fotó: Beliczay László

Jelentős beruházással kezdenek tavasszal a 135-ös számú megyei úton

Fotó: Beliczay László

Közel harminc millió lejből újítja fel Hargita Megye Tanácsa a 135-ös számú megyei út Etéd–Küsmöd–Siklód–Maros megye határa közötti tizenkét kilométeres szakaszát. A tavasszal elkezdődő munkálatok több évig fognak tartani, a modernizálás pedig szakaszosan valósul meg.

Fülöp-Székely Botond

2020. január 18., 16:102020. január 18., 16:10

A tervek szerint az aszfaltozás mellett két meglévő hidat újítanak fel és három új átkelőt építenek, valamint a háztartások és a mellékutak bejáratait is rendbe teszik a 135-ös megyei út Etéd és Maros megye határa közötti szakaszán – tudtuk meg Hargita Megye Tanácsának illetékesétől. A közel harminc millió lej értékű beruházásnak ugyanakkor része a vízelvezetés megoldásaként szolgáló beton- és földsáncok kiépítése is, amelyeket a településeken be is födnek.

Hirdetés

Szakaszos munka

A megyei önkormányzat már alá is írta a napokban a kivitelezési szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes céggel, így tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok – fejtette ki lapunknak Bíró Barna Botond, az intézmény alelnöke. Mint mondta, a vállalkozó húsz hónap alatt kell elvégezze a munkát, ebből le kell vonni azokat időszakokat, amikor az időjárási viszonyok miatt nem lehet dolgozni.

A megvalósítást szakaszokban képzelték el, ami azt jelenti, hogy jövőre az Etéd és Küsmöd közötti rész készül el, a következő évben pedig Siklódig folytatják a munkát.

Az utolsó szakasz a Maros megye határáig tartó rész lesz, ami a legnehezebbnek számít. Ott csak akkor kezdik el a kivitelezést, amikor Maros Megye Tanácsa is elkezdi a Sóváradtól a megyehatárig tartozó rész felújítását. Utóbbi modernizálásra már van ígéret, de nem tudni, hogy az idei helyhatósági választások után ki fogja vezetni az intézményt, így ezt nem lehet készpénznek venni – magyarázta Bíró. Ettől függetlenül fontosnak látják az útmodernizálást, hogy a lakóknak könnyebbé tegyék a mindennapjait. Ez része ugyanis a kistérségek felzárkóztatásával kapcsolatos stratégiájuknak.

Először az Etéd–Küsmöd szakaszt újítják fel •  Fotó: Beliczay László Galéria

Először az Etéd–Küsmöd szakaszt újítják fel

Fotó: Beliczay László

Az alelnök rámutatott, jelenleg saját költségvetéséből finanszírozza a megyei önkormányzat az út felújítását, de pályázni is szeretnének állami vagy európai uniós támogatásokért. Hangsúlyozta, erre nagyobb esélyük is lesz ezentúl, hiszen most már folyamatban lévő projektről van szó.

Esélyt kap a kistérség

Több siklódival is szóba álltunk a felújítással kapcsolatban. Egy idős asszony szerint nagyon kevés fiatal van a faluban – „nem úgy, mint régen” –, de reméli, hogy ez megváltozik, ha könnyebben megközelíthetővé válik az igencsak elzárt kis falu. Az elmúlt időszakban nagyon sok házat adtak el, amelyeket többnyire külföldiek vásároltak meg, a fennmaradó porták lakói pedig elköltöztek, megöregedtek vagy Székelykeresztúrra járnak dolgozni. Utóbbiaknak különösen fontos volna, ha jó úton közlekedhetnének – véli az idős hölgy.

Nagyon kevés fiatal él Siklódon •  Fotó: Beliczay László Galéria

Nagyon kevés fiatal él Siklódon

Fotó: Beliczay László

Pálfi Dénes, aki szintén Siklódon él, abban reménykedik, hogy a mielőbb megépül az út Maros megye határa felé vezető szakasza is, hiszen abba az irányba jelenleg csak traktorokkal és terepjárókkal lehet közlekedni. Ha modernizálnák az említett részt, mindössze hét kilométert kellene utazni Sóváradig, vagyis a 13A jelzésű országútig. Jelenleg Kőrispatak irányába kell kerüljön, ha Maros megyébe szeretne eljutni, ami mintegy húsz kilométeres utat jelent. Persze szerinte már az is nagy előny, ha Etédig aszfaltúton közlekedhet majd – tette hozzá.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés