Hirdetés
Hirdetés

Antal Árpád: kormányon lehet megvalósítani az akciótervet

Antal Árpád •  Fotó: Beliczay László

Antal Árpád

Fotó: Beliczay László

Három területre kiterjedő akciótervet dolgozott ki az RMDSZ: a munkahelyek védelme és gazdaságélénkítés, az egészségvédelem, illetve az oktatás terén. Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke, a város polgármestere lapunknak elmondta, minden politikai szervezet azokra a kérdésekre kell választ találjon, amelyek időszerűek és foglalkoztatják a közösséget.

Bíró Blanka

2020. november 23., 12:352020. november 23., 12:35

„Ma mindenki valamilyen mértékben retteg attól, hogy mi lesz, ha megfertőződik koronavírussal, vagy ha megbetegszik, hiszen az átalakult egészségügyi rendszernek nincs jelenleg tökéletes válasza ezekre a kihívásokra. Másrészt mindenkit foglalkoztat, hogy a gazdasági válság miként érinti őt és a családját. Fontos, hogy ezekről a kérdésekről elmondjuk a véleményünket.

Idézet
Nyilván a magyar emberek elvárják tőlünk, hogy etnikai kérdésekre megoldásokat nyújtsunk, ez természetes. De nekünk olyan döntéseket is kell befolyásolunk Bukarestben, amelyek minden állampolgár, így a magyar közösség tagjai számára is hasznosak”

– fejtette ki a sepsiszentgyörgyi politikus. Rámutatott, gyakran éri az RMDSZ-t az a vád, hogy olyan programokat mutat fel, olyan dolgokat ígér a kampányban, amelyeket nem tud teljesíteni. Azért tartjuk fontosnak a parlamenti jelenlétet, hogy befolyásolni tudjuk a döntéseket, modernizáljuk ezt az országot, ahol mi is élünk, amellett, hogy a már megszerzett jogainkat megvédjük, és ezeket fokozatosan bővítjük, részletezte válaszként Antal Árpád.

Hirdetés

A helyhatósági választások után jelenleg az erdélyi magyarok 60 százaléka él olyan településen, ahol magyar nemzetiségű a vezető, a sepsiszentgyörgyi polgármester fontosnak tartja, hogy ezeket az önkormányzatokat Bukarestből segítsék a szövetség politikusai, hogy a települések élhetők, versenyképesek legyenek.

„Akik szeretik bírálni a szövetséget, mondhatják, hogy ez inkább egy kormányprogram, ám

Idézet
az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy ha a számok úgy alakulnak, kormányzati tényezővé váljon.

Fontosnak tartjuk elmondani, melyek az elképzeléseink az egészségügyi és az annak nyomán kialakuló gazdasági válság kapcsán: meg akarjuk védeni a munkahelyeket, élénkíteni akarjuk a gazdaságot. Ez a román állampolgárok, és azon belül a magyar közösség érdeke” – részletezte Antal Árpád. A válság világszerte növelte az országok államháztartás-hiányát, ám az Európai Uniónak erre jó válasza van, most már csak az a feladata Románia kormányának, hogy az újjáépítési alappal okosan gazdálkodjon, elsősorban a munkahelyek védelmét és a gazdaság ösztönzését tartsa szem előtt – szögezte le Antal Árpád.

Kormányzati eszközökkel lehet megvalósítani az elképzeléseket

Romániában két erős befolyással bíró önkormányzati szervezet van: a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Megyei Tanácsok Szövetsége. Jelenleg mind a két testületben az RMDSZ dönti el, ki legyen annak a vezetője. A megyei tanácsok szövetségében jelenleg húsz szociáldemokrata, tizenhét liberális és négy RMDSZ-es tanácselnök van, a megyei jogú városok szövetsége esetében hasonló a helyzet, az RMDSZ a mérleg nyelve, nélküle egyik párt sem tud többséget alkotni. Antal Árpád szerint

ha a parlamenti választások során jól alakul a helyzet, előfordulhat, hogy az RMDSZ dönti el, ki kerüljön kormányoz.

„Ki kell mondani, hogy minden politikai szervezetnek az a célja, hogy kormányozzon, kormányzati eszközökkel valósítsa meg a programját, befolyásolja a döntéseket. Lehet szépeket, nagyokat mondani ellenzékből, de azok nem valósulnak meg” – részletezte Antal Árpád. Azoknak is válaszolt, akik szerint a szövetség sokat volt kormányon. Mint mondta, az elmúlt harminc évben az RMDSZ többet volt ellenzékben, mint kormányon. Szerinte hasznos lenne a magyar közösségnek és jót tenne Romániának, ha az RMDSZ kormányzati tényezővé válik, minél nagyobb a befolyása, annál inkább meg tudja valósítani az elképzeléseit.

Romániában nem hatékony a centralizáció

Kétségtelen, hogy ha egy országban szükségállapot vagy veszélyhelyzet van, előjönnek a központosítási reflexek, hiszen ilyenkor fontos, hogy gyorsan szülessenek döntések, és ezeket minden szinten gyorsan életbe léptessék – mutatott rá a politikus. Hozzátette, Romániában azt tapasztaltuk, hogy

Bukarestben nem születnek gyors döntések, az előkészítésbe nem vonják be azokat, akiknek a legnagyobb a terepismeretük, így sokszor vitatott döntéseket hoznak, és központi szinten ellentmondásos nyilatkozatok látnak napvilágot,

éppen azok részéről, akik ilyenkor nagyon határozottan kellene kommunikáljanak. Antal Árpád szerint minden helyzetben meg kell találni azt a szintet, ahol a döntéseket a leghatékonyabban meg lehet hozni.

Kulcskérdés a relatív részvétel

A december hatodikai parlamenti választások kulcskérdése a relatív részvétel, vagyis hogy

az erdélyi magyarok a románokhoz viszonyítva milyen mértékben mennek el szavazni,

mutatott rá a szociológus végzettségű polgármester. Kifejtette, ha mindenhol alacsony a részvétel, akkor nem annyira vészes a helyzet, viszont ha máshol magas lesz, ám a magyarok körében alacsony, az komoly veszélyt jelent a közösségi képviseletre.

„Ezt most nehéz előre megbecsülni. Tény, sokan mondják, ha a gyerekeik nem mehetnek iskolába, ők miért menjenek a tanintézetekbe szavazni. Ezek bizonyos értelemben jogos felvetések. De

Idézet
nem mi akartuk, hogy december hatodikán választások legyenek,

ha rajtunk múlik, valószínű, a halasztás mellett döntünk. Bukarestben viszont tűz-víz választásokat akarnak, és akkor mi nem tehetjük meg, hogy otthon duzzogunk, és nem veszünk részt” – fejtette ki Antal Árpád. Arra is kitért, hogy míg a gyerekek napi több órát töltenek az iskolába, a felnőttek öt-tíz perc alatt fegyelmezetten, szervezett módon adhatják le a szavazatukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
2026. január 16., péntek

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését

A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését
Hirdetés
2026. január 16., péntek

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből

Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből
2026. január 16., péntek

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében

Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében
2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől

Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől
Hirdetés