
Fotó: Angyalok a városban
Angyalok a városban a neve annak az adománygyűjtő tevékenységnek, amely a marosvásárhelyi II. Rákóczy Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium támogatásával szerveznek, hogy a Pál atya által vezetett gyerekotthonban a Szent Erzsébet Társulás gyerekeinek gazdag ünnepi vacsora kerüljön a karácsonyi asztalára, illetve egy-egy pár minőségi lábbelit is vásárolhassanak harminc gyerek számára.
2020. december 16., 20:282020. december 16., 20:28
December 24-éig fogadják még a pénzbeli utalásokat bankszámlára, illetve december 20-áig lehet személyesen pénzadományokat elhelyezni a város különböző pontjára kihelyezett dobozokba – tudtuk meg Baranka Katalintól, az adománygyűjtés egyik szervezőjétől, a II. Rákóczy Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjától, aki Kovács Lajos Alpár jogásszal közösen kezdeményezték a gyűjtést.
Azt is elárulta megkeresésünkre, hogy
„Mi pénzadományokat gyűjtünk, de fogadunk másfajta adományokat is az alapítvány székhelyére, amely a Milcovului utca 8. szám alatt található. A mi adománygyűjtésünk abban különbözik a többitől, hogy a gyerekek saját maguknak választhatják ki a cipőt” – osztotta meg velünk Baranka Katalin.
Több marosvásárhelyi boltban is kihelyeztek adománygyűjtő dobozokat, amelyekbe a vásárlók adakozhatnak. A templomokban is gyűjtést szerveznek, illetve bankszámlára is lehet utalni: a RO83 RZBR 0000 0600 0187 5752 Raiffeisen Bankban nyitott számlára. Revoluton is lehet adományozni a 0740 992–990-es telefonszámon keresztül Kovács Lajos-Alpár névre. Az egyéni adományokat személyesen a gyűjtés elindítójának, Baranka Katalinnak (0774 089–877) lehet átadni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!