
Fotó: Fenyő Szövetség
A civilek vállalnak át olyan önkormányzati feladatokat, amelyek a város szépítését, illetve az ott élők mindennapjainak megkönnyítését jelentik Gyergyószentmiklóson. A napokban fákat ültettek, de a kerekesszékesek, babakocsikat toló anyukák is könnyebben közlekednek a munkájuk nyomán.
2023. április 25., 18:312023. április 25., 18:31
Meglepődve vették észre sokan, hogy a forgalmasabb utak mentén, a járdák mellett kis aszfaltozott felhajtók készültek, amelyek azt teszik lehetővé, hogy a kerekesszékkel közlekedő mozgássérültek akadálytalanul tudjanak fel-, illetve lehajtani a járdákról. Ezt a Gyergyói Mozgó-Sérültek Egyesülete érte el.
A múlt évi Fuss Neki! mozgalomban gyűjtött pénzből hidegaszfaltot vásároltak, és a kérésükre a mellékgazdaság emberei és gépei alakították ki ezeket a felhajtókat olyan helyeken, ahol a gyalogátkelőkről nehéz volt feljutni a járdára a kerekesszékekben ülőknek. Ez persze a babakocsit toló szülők, rollerrel, kerékpárral közlekedők mindennapjait is segíti.
Fotó: Gyergyói Mozgó-Sérültek Egyesülete
Amint Kozma Albert, az egyesület vezetője elmondta,
Akkor első körben a városvezetést keresték meg, kérve az akadálymentesítés megoldását.
Fotó: Gyergyói Mozgó-Sérültek Egyesülete
Ígéreteket kaptak is, de tettek nem nagyon születtek. Így ezt maguk vették kézbe, és a Fuss Neki! mozgalom révén gyűlt adományokból sikerül most jelentős haladást elérniük.
Ezek a feljárók nem túl dekoratívak, de a lényeg az, hogy használhatók, és sokak számára jelentenek segítséget – mutatott rá Kozma Albert.
Hasonló, látványos közösségi megmozdulás történt a hétvégén, amikor a Fenyő Egyesület felhívására mintegy 30 személy fogott a kezébe ásót és egyéb szükséges szerszámokat, hogy elültessék azokat a csemetéket, amelyeket a városi kertészettől kaptak adományba. 35 fát, tuját, kőrist, hársfát ültettek el például az örmény templom mellett, a Salamon Ernő Gimnázium előtt, pótolva a korábban kivágott öreg, beteg fákat, de dolgoztak a kultúrház melletti parkban és a Bucsin negyedben is.
Fotó: Fenyő Szövetség
A Fenyő Szövetség éppen az utóbbi helyszínen, a Bucsin negyedben indította el két éve, 2021 tavaszán az első faültető akcióját, hogy megmentse a még megmaradt, vagy megmenthető földsávokat az utak mentén, amelyeket még nem tettek tönkre a parkoló autók. Az akkori próbálkozásuk 20-30 százalékban volt sikeres, a kezdeti naivságuk miatt rosszul érintette akkor az önkénteseket, hogy
A kezdeményező Musulin Péter szerint még évek kellenek, míg lassan-lassan belátják a munkájukat rossz szemmel nézők is, hogy amit tesznek – a zöldebb környezet megvalósítása – mindenki számára hasznos lesz. Ugyancsak évek kell még elteljenek addig is, míg megszűnik az a helyzet, hogy az elültetett facsemetét letörik, a parkon áthajtást meggátoló sövényt károsítják.
Fotó: Fenyő Szövetség
Közben kialakult egy olyan önkéntes csoport, akikkel napi szinten tartják a kapcsolatot, szervezik a munkát, akiknek szívügyük a város, és akik az állandó munkahelyük mellett szabadidejükben tenni is akarnak a közösségért – mutatott rá Musulin. Úgy gondolja, hogy pár év múlva már igazán látványos eredmények elérésére is képesek lesznek. Most akácfacsemetéket kaptak adományba a kertészettől, keresik a helyet, hogy hová ültessék el. Ugyanakkor a Kossuth-szobor környékén is folytatják a sövények telepítését, hogy elejét vegyék az autók áthajtásának a parkon.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás