Amerre Gál Sándorék is menekültek

Olvasni olyan verziót is, például Horváth Alpár Hargita-hegység című túrakalauzában (Pallas Akadémia, 2002), miszerint ez „Kisbaconból Bodvajon keresztül vezet, majd a Kis–Fenyős-patakot követve a Gyöngy-erdő feletti Rakottyásra ér ki…” Keresztes Zoltán 1971-ben írt Nagybaconi krónikája szerint azonban ez utóbbi újabb keletű, az 1870-es években sem volt még meg: „A hajdani országút a Gyöngyerdőn és a Mitács-tetőn ment keresztül, a Gyöngyerdő között még ma is létezik a gyönyörű, széles kanyarokkal épített országút, melyen szekerekkel hordták a kavicsot, s azon az úton szállították a bodvaji vashámorban kitermelt vasat s az ágyúkat is Nagybacon felé. Akkor még nem létezett Fenyős-patakban út.”

A rómaiaktól a kurucokig

Ha rómaiak nem is használták, a későbbi időkben eleink biztosan igen, hiszen a hagyomány szerint ezen keresztül érkeztek Csíkországba, és talán az Erdővidéken megtelepedő besenyőknek is ennek őrzése képezhette egyik feladatukat. Merthogy

Abban az időben ugyanis sem a Hatodon keresztül, sem Sepsibükszád és Bálványos között nem vezetett út, így Udvarhelyszék, illetve Erdővidék felől a Kászonokat, illetve Kézdiszéket a Mitácson keresztül lehetett a legegyszerűbben megközelíteni, el egészen az Ojtozi-szorosig, amelynek jelentőségét nem kell ecsetelni.

Ilyenkor állítólag a Kövesponk magosa nevű, borókafenyős, nyírfás, andezittömbös helyen állt meg rövid pihenőre; visszatekinteni, elbúcsúzni a szülőföldtől. A csíkiak meg erre jöttek, ha hordani kellett az irhát.

1661. október 17–19. között a Petki István által feltüzelt csíkiak többek között itt próbálták feltartóztatni az Apafi Mihályt fejedelemmé ütő Ali basa török csapatait, mígnem azon vették észre magukat, hogy a hátukba kerülő ellenség felgyújtotta falvaikat.

– foglalta össze a krónikák tudósítását 1871-ben Imets Fülöp Jakó.

Szádeczky-Kardoss Lajosnál olvassuk, hogy 1694 októberében a Székelyudvarhely, Kénos, Homoródszentmárton, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd, Felsőrákos útvonalon érkező Thököly Imre kuruc vezér is itt kelt át seregével megleckéztetni a tőle elpártoló és inkább a labancokkal szimpatizáló alcsíkiakat.

Október 12-én és 13-án Bacon mellett éjszakázott, másnap már elözönlötte Alcsík legalsó falvait. Maga a fejedelem a kozmási parókiában ütötte fel a főhadiszállását, serege a szomszéd falvakban táborozott Verebestől Lázárfalváig, és öt napon át sáska módjára pusztították-harácsolták az ott élőket.

Amikor Stephan Steinville császári generális, Erdély főparancsnoka elrendelte a romos állapotú Mikó-vár helyreállítását (1714–1716), az udvarhelyszékieknek „4000 darab cserefát” kellett Csíkszeredába szállítaniuk. Illetve nekik csak a Mitács- és a Tolvajos-tetőig, onnan a csíkiak hozták tovább. Abban az időben tehát mindkét út nagyjából egyforma közlekedési komfortot biztosított...

Nyergestető után

Ugorjunk egyet az időben, 1849. augusztusáig. Mint azt már korábban boncolgattuk, a Nyergestetőt védő Tuzson Jánosnak mintegy ezer embere lehetett a csata kezdetekor, de hogy hányan maradtak a Mitácson való átkelésig, még saccolni is nehéz.

korábban írtuk

A székely Thermopüla, avagy Nyergestető megidézése

Laikusok és történészek a mai napig vitáznak azon, hogy a Tuzson János egysége által vívott nyergestetői csata (1849. július 31. – augusztus 1.) a szabadságharc utolsó részgyőzelmeként értelmezhető-e, vagy az is a vesztes ütközetek közé sorolható.

Egyrészt sokan hősi halált haltak küzdelem, illetve visszavonulás közben, másrészt utána sokan igyekeztek futással menteni a bőrüket. Olyannyira sokan, hogy egyes történészek szerint maga az őrnagy csak alig néhányadmagával ért át a hegyen, máshol az áll, hogy Nagybaconba érve adott embereinek szabad eltávozást, ő pedig a közvetlenül előtte oda érkező Gál Sándorral együtt folytatta útját Udvarhely felé.

Mert a reménytelen helyzetben tőle is sokan inkább hazafelé vették az irányt, családjaikat óvandó. Annyi valószínűsíthető, hogy augusztus 2-án Szentegyházasfaluban már csak 1100–2000 embert vehetett számba úgy, hogy addigra más egységek is csatlakoztak hozzá, többek között Dobay alezredesnek a kőhalmi csatából megmenekült 32-es honvédjei. (Idekívánkozik egy érdekes adalék, amire Mihály János bukkant rá a lövétei História Domus lapjain: „Gál Sándor egy éjszaka a katonáival, ágyúival itt hált, s Oláhfalu felé felment”.)

Innen az üldöző ellenséggel folyamatosan csatározva, Udvarhelyen, Korondon, Nyárádszeredán, a Mezőségen át Kolozsvárra vonultak (augusztus 9.), onnan pedig Bánffyhunyad érintésével Zsibóra (augusztus 20.), ahol csatlakoztak Kazinczy Lajos 12 ezer fős hadosztályához. Világos után tizenegy nappal, augusztus 24-én döntöttek a fegyverletétel mellett, a legénység és a tisztek egy része heves tiltakozása közepette.

Itthon maradt székely harcostársai közül a császári hadbíróság többjüket halálra, illetve utólag súlyos várfogságra ítélte, mint például a csíkszentsimoni Endes József őrnagyot, aki 12 évet kapott. Tuzson Jánost a 31. császári gyalogezredhez sorozták be közlegényként, 1850. szeptember 25-én szerelték le. Kazinczy Lajos a tizenötödik aradi vértanúként vonult be a nemzet panteonjába.

Gábor Áron elrejtett ágyúi

Egy passzus erejéig még térjünk vissza az alcsíki harcokra, ahol – Egyed Ákos történész szerint – Gál Sándor eredetileg 21, Tuzson János 6 ágyúval rendelkezett. Újabb kérdés, hogy ebből hányan sikerült átvinni magukkal a Mitácson – hogy nem sokat, az biztos.

A szabadságharc után a mitácsi út állapota minden bizonnyal romlásnak indult, hiszen nem volt, aki a karbantartásával törődhetett volna. 1853-ban, első erdélyi útja alkalmával a Vargyas-szorosból érkező és a Szent Anna-tóhoz tartó Jókai Mór még itt kel át lovas kocsival Alcsíkba, de 1868-ban már ezt állapítja meg Orbán Balázs:

Más út híján azonban az emberek továbbra is kénytelenek ezt használni. 1894-ben Vitos Mózes keserűen jegyzi meg a Csíkmegyei füzetekben: „A verebesiek ezen ember- és állatkínzó meredek hegységen át vonatják szegény gebéiken a deszkát a baróti piacra. Sovány és nehéz keresetmód, midőn ők is a deszkát, erdőiket teljesen letarolván, mástól veszik.”

és nem föltétlenül a sorompó miatt, amit csak hossza telefonálgatás után sikerült felnyittatni.