Hirdetés
Hirdetés

Akik huszár egyenruhában lovagolnak Csíksomlyóra

Két évtizede lovon: a huszárhagyomány összekötődött a búcsújárással •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Két évtizede lovon: a huszárhagyomány összekötődött a búcsújárással

Fotó: Baricz-Tamás Imola

1999-ben tették meg először lóháton a gyergyószentmiklósi Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai a Csíksomlyóra vezető utat, és azóta egy év sem maradt ki, mindig ott vannak a pünkösdi búcsúban, azaz huszadszor lovagolnak. Idén sem lehet másként. „A hagyományt kötelességünk továbbvinni” – mondja László Pál, a Tatárdombi Lovarda vezetője, aki pár éve a hagyományalapító Parászka Gézától vette át a „gyeplőt”.

Gergely Imre

2018. május 18., 14:492018. május 18., 14:49

2018. május 18., 15:092018. május 18., 15:09

Gyergyóremetéről indult csütörtökön reggel legkorábban és legtávolabbról az első két huszár, majd Szárhegyről már egy nagyobb csapat kerekedett fel, hogy aztán a gyergyói hármas határnál egyesülve a többi gyergyószéki helység lovasaival együtt lovagoljanak a Mária úton Csíksomlyó irányába.

Erősíteni a magyarságtudatot

Idézet
Az első huszár-zarándoklat kötődik az erdélyi huszármozgalom elindulásához, amely 1998-ban egy magyarországi hagyományőrző rendezvényen való látogatásomkor kezdődött. Ennek következménye volt, hogy 1999 tavaszán már öt-hat ember huszáregyenruhába öltözhetett Gyergyószentmiklóson, és így lovagolhattunk Csíksomlyóra.

Fontosnak tartottuk, hogy a mozgalom kötődjön a búcsúünnephez, hiszen már akkor látható volt, hogy az egyházi, vallási missziójelleg mellett a búcsú a magyarság legnagyobb találkozóhelye is, és így az emberek istenhitére és magyarságban való hitére is különleges megerősítő hatása van” – fogalmaz a mozgalom kezdeményezője, Parászka Géza, aki ezt követően 18 éven át szervezte a lovas huszár-zarándoklatot.

Hirdetés

Az 1999-es kezdet óta sokban változott a lovas vonulás, az útvonalak gyakran változtak, egyrészt amiatt, hogy a közúti forgalom hatványozódott azóta, de a visszajáró vendégek is igényelték, hogy évről-évre újat láthassanak a székely táj szépségeiből.

Mindemellett a lényeg, a kezdeti alapgondolat nem változott. Mindig szem előtt tartják, hogy elsősorban zarándokok, még ha huszárnak öltözve is. A búcsús eseményeken, a virrasztásokon, szentmiséken való részvételt nagyon komolyan veszik. Lélekben ugyanolyan a lovas zarándoklat, mint 20 éve – állapítja meg Parászka.

Évtizedes lovas barátságok

A most, 2018 pünkösdjére Gyergyóból induló lovas csapatnak nem csak gyergyószékiek a tagjai. A Sümegről érkező Capári Róbert már több mint 15 éve minden pünkösd alkalmával Gyergyószentmiklósról lovagol Csíksomlyóra. Parászka Géza hívására jöttek először a magyarországi hagyományőrzők, és nem kellett többször invitálni őket, megragadta, évről-évre idevonzza őket az élmény.

Idézet
Felejthetetlen, amikor először jöttünk, különleges dolog volt Erdélyben, huszár-egyenruhában lovagolni. Azóta is, ha tehetjük, mindig jövünk, elhozzuk lovas barátainkat is, és már gyermekeinkkel együtt lovagolunk a búcsúra

– fogalmaz Capári. Lesznek németek is a lovasok között, akik már Capári Róbert élménybeszámolója után kaptak kedvet az erdélyi látogatáshoz. Lassan a Berlinből érkezők sem számítanak idegennek, már negyedszer lovagolják végig a Gyergyószentmiklós-Csíksomlyó utat. Ők a kialakult barátságok kedvéért jönnek – mondják.

Több, mint száz lovas
Több mint száz lovas teszi meg lóháton a Mária Út utolsó 100 kilométerét ezekben a napokban. A lovasok , köztük a hagyományőrző huszárok Csibában találkoznak. Pénteken 17 órakor pedig közösen indulnak innen Csíkszereda felé, várhatóan 17 óra 30 perckor érkeznek meg a Szabadság térre, ahol az ünnepélyes fogadásukra várják az érdeklődőket. A himnuszok eléneklése után a lovasok tovább vonulnak Csíksomlyóra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés