
Fotó: Suciu Cristian
A Szent Anna Gyermekotthon lakóit ajándékozta meg a gyergyószentmiklósi Rotary Club a karácsonyi várakozás időszakában.
2021. december 22., 13:022021. december 22., 13:02
A gyergyószentmiklósi Rotary Club jótékonysági programja keretében elsőként a Szent Anna Gyermekotthon lakóit ajándékozta meg, az adományosztást viszont a térségre is ki szeretnék terjeszteni – nyilatkozta Melles Előd, a gyergyószentmiklósi Rotary Club elnöke.
– fogalmazott Melles Előd.
Az idei év a Szent Anna Gyermekotthonban is nehezebb volt, mint máskor, hálával fogadják az adományokat. „A járványhelyzet miatt is, kevesebb támogatónk volt jóval; a határon túli támogatóink idén nem tudtak jönni, ezért nagyon örülünk, amikor ránk is gondolnak ilyenkor. Mi
– hangsúlyozta a gyergyószentmiklósi Szent Anna-otthon vezetője, László Andrea Orsolya. Hozzátette, „a gondviselésnek köszönhetően hiányt nem szenvedünk semmiből, ugyanakkor megpróbáljuk a gyermekeinket a ferences rend szerint nevelni, a pazarlás nálunk nem megy, de azért jól esik, amikor ezeknek a gyerekeknek is karácsony körül kicsit több jut”.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!