Ahol a készülő szilvaíz illata csábította haza a gyerekeket

A gyakori esőzések miatt ugyanis egy, a helyiek által birtókának nevezett, a penészhez hasonló gombás megbetegedés támadta meg a terményt, még éretlen formában elpusztítva a fejlődő gyümölcsöket.

– osztotta meg tapasztalatait a gazdasszony.

Érdekességként azt is megtudtuk, hogy korábban iskolakezdés (szeptember 15.) után érett be a szilva, most már ez hamarabb megtörténik.

Vass Erzsébet egyébként jövőre sem jósol jó szilvatermést, hiszen a mezőgazdasági munkák során számos nagy hernyót talált a földben, ami azt jelzi, hogy 2024-ben sok lesz a fákat támadó „gazsó” (cserebogár).

Hogyan készül?

Már a beszélgetés legelején megtudtuk, hogy lényeges különbség van a katyó és a szilvalekvár között, már csak azért is, mert utóbbi lényegesen hosszabb ideig készül és ízesíteni sem szokták. Vass Erzsébet kifejtette, hagyományosan réz üstben kell készüljenek ezen finomságok. Mindenképp jól érett, egészséges szilvákra van szükség alapanyagként, ezért a gazdák nyár végétől már napi szinten figyelik a fákon lévő terményt.

A lekvár hasonló körülmények között, de ennél jóval hosszabb ideig készül, nyolc-tíz órán át. Ezt már nem kell ízesíteni, állaga pedig jóval keményebb a katyóénál, hiszen a massza jobban besűrűsödik.

Régen azonban nagyon kreatív kellett legyen a háziasszony, ha ezt készítette, hiszen nem lehetett cukrot kapni. Éppen ezért nem volt ritka, hogy például raháttal édesítettek vagy egyszerűen csak lekvárt főztek.

A szilvaízről tudni kell, hogy régen korondi cserépedényekbe tették, amire újságot kötöttek, majd mindezt a padláson tárolták, ahol akár egy évig is elállt. Ha netán meg is penészedett a felső része, akkor azt le kellett szedni és még mindig fogyasztható volt.

– elevenítette fel gyerekkori élményeit Vass Erzsébet.

Külön kategória a szilvaíz

„Ez túl száraz. Ennek nem a legjobb az állaga, ennek nem érzem annyira az aromáját. Hű, de ez nagyon finom, érzem a füstös ízt, szép a színe is, jó az állaga. Ez az igazi hagyományos oroszhegyi íz” – szűrődtek ki a hangok a helyi kultúrotthon ajtaján, miközben várakoztunk, hogy beszélhessünk a befőttesüvegekben lévő finomságokat elbíráló négytagú, szakemberekből álló zsűrivel. Ők egyébként csak a termékek évjáratát és fajtáját tudták, hogy igazságos legyen az összehasonlítás. A befőttesüvegeken lévő számozás jelentette a kóstolás előtti különbséget, készítőket teljes titok övezte.

Erre nem csak azért van szüksége, hogy időnként felváltsák őt a kavargatásban, hanem segédkezni kell a készülő szilvaíz leszűrésénél, továbbá arra is ügyelni kell, hogy folyamatosan egyenletesen égjen a tűz az üst alatt.

„Egy pillanatra sem lehet magára hagyni az üstöt, amelynek tartalmát folyamatosan kavargatni kell. Ha egy kicsit is odakap a szilva, akkor az a teljes szilvaízben érződni fog” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, a szilvaíz kemény kell legyen, a lekvár kenhető, a katyó pedig egy kissé folyékony.

Több lekvár, mint pálinka?

A szülei és nagyszülei emlékeit felelevenítve Bálint Margit Piroska elmesélte, régen lényegesen kevesebb pálinka készült a település jellegzetes gyümölcséből. Ennek egyik oka, hogy meg volt tiltva a párlat főzése: ezt a rézből készült üstök és egyéb felszerelése elkobzásával, pénzbírsággal, illetve börtönnel is büntethették a hatóságok.

– magyarázta. Ez el is tántorította a férfiak többségét a pálinkafőzéstől, de nem úgy a nőket. Ők ugyanis rendszerint egy eldugott helyet, többnyire patakmedret keresve éjszakánként úgyis készítettek némi párlatot.

A helyzet másik oka az volt, hogy Oroszhegyen nincs jó termőtalaj, ezért a gazdák a szilvát inkább a háziállatok etetéséhez szükséges takarmánynövényekre, búzára és pityókára cserélték Gyergyóvidékén.

Bátorítják a fiatalokat

Noha több mint 200 évre nyúlik vissza Oroszhegyen a szilvából készített termékek hagyománya, sajnos most már egyre kevesebb háziasszony készít katyót, lekvárt vagy szilvaízt a faluban – magyarázta a zsűritag. Az idősebbek még tudják hogyan kell, de a fiatalabbak már kevésbé.

Ismer valakit, aki ezzel dolgozik és mindig elkapkodják az általa készített, cukormentes natúr szilvalekvárt a piacokon. Nem is csoda, hiszen a termékek nem csak az emésztőrendszeri, hanem az érrendszeri megbetegedések megelőzésére, kezelésére is jók, ráadásul erősítik az immunrendszert.

Hozzátette, az oroszhegyi szilvának az íze is jellegzetes, ami valószínűleg a talajban található ásványi anyagoknak tudható be.

A jók közül a legjobbat

A lekvárok, katyók és szilvaízek mustráján egyebek mellett a technológia eljárást, a gyümölcsös jellegzetességeket, az íztisztaságot és az állagot figyelembe véve pontozott a zsűri. Összesen tizenöt versenyző nevezett.

Bálint Margit Piroska közölte, számos pozitív meglepetésben volt részük, nem kóstoltak olyan terméket, ami ne felelne meg a helyi elvárásoknak. Lényegében a jó készítmények közül kellett kiválasszák a legjobbakat.