
Képünk illusztráció
Fotó: Vargyasi Levente
A zöldövezetek szépítésére ösztönzi a város lakosságát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Barta Mónika, a városimázs iroda vezetője elmondta, meghirdetik a lakónegyedi zöldövezetek „szépségversenyét”, díjazzák a legszebbeket, leggondozottabbakat.
2019. május 19., 14:592019. május 19., 14:59
A vetélkedőre magánszemélyek, tulajdonosi társulások nevezhetnek június 7-ig, a lépcsőházhoz tartozó zöldövezet fotójával.
Önrész kifizetése mellett eddig is lehetett igényelni kedvezményesen kiültethető virágokat, cserjéket, csemetéket, valamint padokat, kerítéseket, eddig erre 80 igénylés futott be.
Idén az első év, hogy erdélyi települések is csatlakozhatnak az 1994-ben indított Virágos Magyarország mozgalomhoz, Sepsiszentgyörgy erre is benevezett, várják, hogy milyen feladatokat, feltételeket kell teljesítsenek. „Arra kérjük a lakókat, a vállalkozókat, tegyék minél virágosabbá a környezetüket, nemcsak a címért, hanem azért is mert ezzel elsősorban magunknak teszünk jót” – fogalmazta meg Barta Mónika. Kérdésünkre Antal Árpád polgármester kifejtette, gond van a mértékegységgel, azzal, ahogy egy település zöldövezetét felmérik.
„Csak a közterületen levő zöldövezet számít, az emberek udvara nem. Ha egy városban több a tömbház, több a körülötte levő zöldövezet, viszont ha több magánház van, kevesebb a közterület. Ez így téves megközelítés, hiszen a magánkertben levő fa által kibocsátott oxigén is bekerül a város levegőjébe” – részletezte a polgármester. Meglátása szerint a külterületeket is figyelembe kellene venni, hiszen például Sepsiszentgyörgy körül rengeteg az erdő, ami javítja a levegő minőségét. Hamarosan az önkormányzat a levegő összetételét, minőségét kijelző mérőket szereltet fel a városban. Sepsiszentgyörgy zöld övezeteinek nyilvántartása tavaly készült el, a város 279,6 hektáros közterületéből 80,1 hektár zöldövezet, ezen összesen 20 006 darab fa található.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!