
Több mint száz zenész és több mint ezer táncos vesz részt az eseményen
Fotó: Erdély Bálint Előd
Népzenétől és néptáncosoktól lesz hangos csütörtöktől szombatig Székelyudvarhely, hiszen ismét megrendezik az Erdélyi Táncháztalákozót, amely a legnagyobb ilyen jellegű eseménynek számít a régióban. A fellépők mellett kézművesvásárt, a pálinkakóstolót, gyerekprogramot, vetélkedőt, fotókiállítás ígérnek a szervezők, valamint először tartanak közös előadást az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek.
2023. szeptember 05., 11:352023. szeptember 05., 11:35
Székelyudvarhelyen tartották a világ első táncháztalálkozóját 1978-ban, ezt a hagyományt felelevenítve szervezi meg idén is az eseményt az Udvarhely Néptáncműhely, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Kulturális Egyesület és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – tudtuk meg Orendi Istvántól, a néptáncműhely vezetőjétől. Mint mondta:
A lényeg, hogy minél többen eljöjjenek és mindenki jól érezze magát, legyen szó bármilyen korosztályról – tette hozzá.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A vizuális elemekre is hangsúlyt fektetve Ádám Gyula Arcpoétika című fotókiállításával nyitják meg csütörtökön 18 óra 30 perctől táncháztalálkozót a Sétatéren – mondta el Tamás Vanda az esemény kommunikációs felelőse. Ezt követően
A programok pénteken folytatódnak, délután négy órától kézműves vásár és borudvar nyílik a városi parkban, a zenészek és a táncosok pedig 17 órakor közösen indulnak el a Patkóból az említett helyszín irányába.
Ezután Rendek között, vonók mögött címmel lesz előadás, majd táncházas kvíz kezdődik 19 órától a FolkAktív csapatának jóvoltából. Utóbbiról Orendi István elmondta, hogy
„Például rajzold le a gyimesi verbunkot vagy írj körbe egy marosszéki népdalt” – szemléltette a feladványokat. Tamás Vanda azt ígérte, hogy nézőként is nagyon vicces lesz részt venni az eseményen. Este nyolc órától a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Táncművészeti szakos végzősei adják elő vizsgamunkáikat. Ők egyébként az első végzősök a tagozaton. A napot táncházzal zárhatják a részvevők.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szombaton délelőtt tíz órától újra megnyílik a kézművesvásár és gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások is lesznek. Mindenkit vár a Csiporka játszó- és alkotótér, a kismamasátor, ugyanakkor az Ég ígérő fa gyerekelőadásra is csalogatnak a szervezők.
A pálinkakóstoló, amelyen egy szimbolikus összeg befizetése után lehet részt venni délután négy órakor kezdődik az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében.
Ez nem kis munkát igényel a fellépők részéről, jelenleg mindenki otthon gyakorol, a későbbiekben pedig Székelyudvarhelyen fognak próbálni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– magyarázta Orendi.
„Összesen 19 amatőr néptáncegyüttes tart előadást a szombati napon, majd ennek megkoronázásaként a hivatásosok következnek” – így Tamás Vanda. A rendezvény alapját ugyanakkor a táncház jelenti, így a szombati napot is azzal fogják zárni.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!