
Fotó: Erdély Bálint Előd
A zene évének összegzése után jövőre a játék évét hirdette meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Erről fognak hamarosan ötletbörzét tartani a helyi intézményvezetőkkel.
2022. december 13., 18:592022. december 13., 18:59
A zene határozta meg idén a székelyudvarhelyi hétköznapok egy részét, még a helyi pályázatok kiírásában is, hiszen előnyt élveztek azok a szervezetek, amelyek a témához kapcsolódó megvalósítás érdekében igényeltek támogatást – emlékeztetett a sajtótájékoztatón Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője. Meggyőződése szerint
Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója egyebek mellett az általuk szervezett hangszerbemutatót és a Nyitott könyvek éjszakáját említette. Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője kijelentette, intézményüknek gyakorlatilag lételeme a zene, ugyanakkor idén igyekeztek több koncertet szervezni. A Tomcsa Sándor Színház a december 22-én tartandó előadásukkal kapcsolódik a programokhoz – közölte Nagy Pál, az intézmény igazgatója. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, ők a kiállításaikon, illetve azok megnyitóján igyekeztek megjeleníteni a zenét, továbbá a Múzeumok éjszakáján. Simon Mária Tímea, a művelődési ház igazgatója számos rendezvényük mellett a városnapokat emelte ki témával kapcsolatban.
A sajtótájékoztató végén jelentette be Ölvedi Zsolt székelyudvarhelyi alpolgármester, hogy
Mint mondta, jövőre több intézmény és kórus is jeles évfordulót fog ünnepelni, ehhez a tematikához pedig azok is csatlakozhatnak. Zörgő Noémi arról is beszélt, hogy a jövő évi tematika apropóján első lépésként civil szervezeteket hívtak meg a városházára, hogy közösen ötleteljenek a programokról. Mindemellett egy logópályázatot is hirdettek a tematikával kapcsolatban, amelyről bővebb információk a városháza honlapján találhatók.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!