
Fotó: Kristo Robert
Továbbra sem csitulnak az indulatok a Hunyadi János 2/A szám alatti panelházban, ahol már október végétől nincs fűtés, ugyanis a gázszolgáltató a hatalmas tartozás miatt elzárta a gázcsapot. Néhány éve a tömbházba egy közös kazánt szereltek be, az biztosította az ott található hatvan lakás fűtését. A gondok akkor kezdődtek, amikor egyesek kezdték elhanyagolni a számlák fizetését, így apránként komoly tartozás gyűlt fel.
2009. november 24., 21:392009. november 24., 21:39
Fotó: Kristo Robert
Az emberek különbözőképpen látják a probléma okát és annak megoldását is. Már nem ez az első eset, hogy a Hunyadi János 2/A tömbház lakói fűtés nélkül kénytelenek szenvedni, már a tavaly ősszel is hat hétig szünetelt a gázszolgáltatás, viszont most az E-on gázszolgáltató bekeményített és a jelen állás szerint addig nem nyitja meg a gázcsapot, míg a lakószövetség ki nem fizeti a teljes 32 ezer lejes tartozást.
A tömbház bejáratánál egy november 21.-i dátummal keltezett felszólítás olvasható, melyben arra kérik az elmaradással rendelkező lakókat, hogy igyekezzenek kifizetni hátralékaikat minél hamarabb, mert az E-on gázszolgáltató csak a 32 ezer lejes tartozás törlesztése után hajlandó újból gázt biztosítani. Egy másik listán a lakók augusztusi számlái láthatóak, mely szerint húsz lakónak van elmaradása, de összeadva az összegeket, sehogy sem jön ki a 32 ezer lej, ami arra enged következtetni, hogy a tartozás nagy része a levegőben lóg.
Egy földszinti garzonlakásba bekopogva idős, beteges nyugdíjas bácsi nyit ajtót. Otthonába belépve nincs túl meleg, viszont a kinti szép időjárásnak köszönhetően kellemes hőmérséklet fogad, mely a szoba közepén működő rezsónak köszönhető. Mióta elvették a gázt, azóta állandóan működteti a villanyrezsót, másképp megfagyna - panaszolta a nyugdíjas, aki elmesélte, azzal az egy rezsóval fűti a lakást, azon főzi az ételt és melegíti a vizet a fürdéshez. Vannak, akik leváltak a közös kazánról, ami talán megoldást jelenthetne – mondja elcsukló hangon, de a leváláshoz nagy összeg szükséges, nincs rá pénze és sajnos még részletekben sem tudná fizetni.
A folyosón egy idős néni arra panaszkodik, hogy neki három rezsója van mégsem tudja rendesen befűteni a lakást amikor kint nagy hidegek vannak, ráadásul hatalmas villanyszámlákat kell majd fizetnie. Megmutatta a legutóbbi november 6.-i villanyszámlát, melyen csak öt nap volt amikor rezsót használt, de így is hajszál híján 37 lejt kellett fizessen. Elmondta, hogy azok is szenvednek a kialakult helyzetért, akik mindeddig rendszeresen fizették a gázszámlát.
A tömbházban a tavalyi incidenst követően tizennégy lakást leválasztottak a közös kazánról, így azokban folyamatos a fűtés. Jelen pillanatban több lakás leválasztása zajlik. Az egyik helyen éppen ottjártunkkor szerelték be a fűtőtesteket és a kazánt. A szakember elmondása szerint öt nap elegendő a rendszer beüzemeléséhez, de egy kis garzonban akár két és fél nap alatt is beszerelhető a gázfűtés.
Préda Magdolna, aki idén márciusban vált le a közös kazánról elmondta: a fűtésgondokra más megoldás nem kínálkozott, mert az adósok nem fizetnek, pedig ha lenne egy kis akaratuk rendezhetnék az elmaradásaikat. Nem olcsó mulatság a leválás megközelítőleg 6000 lejbe kerül, de részletekben törleszthető az összeg, havonta közel 200 lejt kell így fizetni – mondta Préda Magdolna.
Másik két ott lakó, Varnicu Tereza és Szabó Margit az elsők között váltak le a közös kazánról, ugyanis – mint mondták - már régóta tudható volt, hogy más megoldás nem létezik, ráadásul működési engedélye sincs a kazánnak. Tudják, hogy a leválás drága, de tudomásuk szerint szociális helyzetű a tömbházban nincs, ezért úgy gondolják, valahogy mindenki ki tudná fizetni a leváláshoz szükséges összeget, melynek részlete havonta 190 lej, amit két évig kell fizetni. A kialakult helyzetért a jelenlegi adminisztrátort is felelőssé tették, akit sürgősen le kellene váltani – hangsúlyozta Varnicu és Szabó. Eddig hiába próbálkoztak közgyűlés összehívásával, a lakók nagy része azon nem jelent meg, pedig most a helyzet orvoslása érdekében nagy szükség lenne a lakók együttműködésére.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
Több lopás és lopási kísérlet is történt az elmúlt napokban Madéfalván, ahol ismeretlenek udvarokra hatoltak be, autókat próbáltak feltörni, és kisebb-nagyobb értékeket vittek el.
Ingyenes ivartalanítási programot indít a keverék és közönséges fajtájú, gazdával rendelkező kutyák számára idén április és november közötti időszakban a csíkszeredai városháza.
Modern és biztonságos körülményeket biztosító napközivé alakult át a csíkszeredai Micimackó napközi. A létesítményt több mint két és fél évig tartó építkezés után szerdán avatták fel.
Halálos kimenetelű baleset történt Csíkszentmihálynál szerda délelőtt – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Az idei általános tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában április 20-án kezdődik és a várhatóan három hét alatt lezajló városszépítő akció a település minden közterületét, utcáját, járdáját érinteni.
A megszokott módon áprilisban is lehetőséget adnak a csíkszeredai kórházban a szülőszoba-látogatásra a gyermeket váró párok számára. Az eseményen a kórház szakemberei ismertetik a legfontosabb tudnivalókat.
Nem lesznek ugyan egyelőre elbocsátások a csíkszeredai városházán, viszont átszervezésre lesz szükség ahhoz, hogy eleget tegyenek a februárban megjelent közigazgatási reform előírásainak, amely költségcsökkentésre kötelezi az önkormányzatokat.
Elérhetővé váltak a Csíki Trans autóbuszjáratai a Google Térképen, így már az alkalmazásban is megtervezhetik utazásaikat az Csíkszeredában utazók.