
A szemét átvizsgálásakor nem derült ki, hogy ki lehet az elkövető, a nyomozás azonban folyatódik
Fotó: Haáz Sándor
Nagy mennyiségű új cipőt és ruhát dobott ki valaki a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalva határában fekvő mezőre. A helyi rendőrség tőlünk értesült a szemétgócról, a helyszínre mentek, ám egyelőre nem derült fény a szemetelő kilétére.
2018. július 18., 09:352018. július 18., 09:35
„Nem tudom, hogy ki vihette ki a mezőre a teljesen új cipőket, kabátokat és egyéb ruhaneműket, de sokkal jobban tette volna, ha inkább a rászorulóknak adja. Megannyi civil szervezet van, amelyekre rábízhatta volna, nem beszélve az e célból létrehozott utcai tárolókról. Persze a ruhák elosztásában akár mi is segíthetünk” – fogalmazott lapunknak Magyari Lajos, a szemétgócra rálelt UTCA Egyesület elnöke. Felháborítónak tartja a szemetelést, hiszen ezáltal nemcsak a környezetben tesz kárt az elkövető, de a látvány is lehangoló.
A helyi rendőrség munkatársai nem tudtak az esetről, de bejelentésként értékelték érdeklődésünket, és a környezetvédelmi problémákért felelős munkatársuk azonnal a helyszínre sietett. Bodrogi Előd átvizsgálta a feltehetően tavasz óta ott álló szeméthalmot, de nem nem talált az elkövetőre utaló nyomokat. Ő is meglepődött, hogy a pillepalackok és egyéb hulladék között
A helyi rendőr a közelben lakóknál is érdeklődött arról, hogy ki vihette a mezőre a hulladékot, és kapott ugyan egy nevet, de az téves feltételezésnek bizonyult. A szemetet egyébként a szociális segélyből élők fogják eltakarítani jövő héten, de az ügyben elkezdett nyomozás folytatódik.
Fotó: Haáz Sándor
Amióta szigorúbbak az ellenőrzések a városban, sokan inkább a mezőre viszik a szemetet. Ez szintén nagy gond – közölte László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője. „Fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét, hogy
Már csak azért sem, mert a legtöbb esetben magánterületekben tesznek kárt az elkövetők” – szögezte le az igazgató. Kiemelte, egységük tagjai szívesen útbaigazítanak bárkit, ha nem tudja, hova vihetné a háztartási, építkezési vagy akár veszélyes hulladékot.
Fotó: Haáz Sándor
Nehéz rajtakapni azokat, akik a mezőn szemetelnek, ezért a helyi rendőrség vezetője arra kéri a lakosokat, hogy jelentsék, ha hasonlót tapasztalnak. László Szabolcs rámutatott, kevés az, ha valaki Facebookon megoszt egy fotót, hiszen nem biztos, hogy azt a rendőrök is látják, így nem tudnak intézkedni.
„Bármilyen információ segíthet az elkövetők kézre kerítésében, akár egy rendszám, egy személyleírás is. Be kell telefonálni hozzánk, de ha valaki ezt nem szeretné, akkor van saját Facebook-oldalunk, amelyen szintén elérhetők vagyunk. Megkérjük a lakosokat és a civil szervezeteket is, hogy értesítsenek a hasonló problémákról, hiszen csak így tudunk gyorsan és hatékonyan intézkedni” – fogalmazott.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!