
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jövőre megszűnhet a vízhiány Székelymuzsnában, mert kiépítették az ivóvízhálózatot az említett település és Agyagfalva között, ahol a Harvíz Rt. által üzemeltetett rendszerre csatlakozhatnak a lakók. Ezzel a törvényi előírást is betartják, miszerint a szolgáltatást csak szakcég biztosíthatja. Velük együtt más községek is gondolkodnak abban, hogy a vállalatra bízzák saját hálózatuk üzemeltetését.
2021. október 30., 10:512021. október 30., 10:51
Összesen 1,2 millió lejért pályázott sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) a székelyderzsi önkormányzat, amelyből kiépíthették az ivóvízhálózatot Agyagfalva és Székelymuzsna között. Ezzel elsősorban az volt a céljuk, hogy megszüntessék a száraz hónapokban sokszor napokig tartó vízhiányt a településen. A munka elvégeztével most már arra várnak, hogy csatlakozhassanak a Harvíz Rt. által üzemeltetett rendszerre – fejtette ki lapunknak István Adrián helyi polgármester. Mint mondta,
A jogszabályok szerint most már csak szakcégek üzemeltethetik az ivóvízrendszereket, ennek betartása érdekében pedig nagy nyomást gyakorol az önkormányzatokra a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Szakhatóság (ANRSC) – magyarázta István Adrián, hogy miért is állnak egy fontos lépés előtt. Közölte, természetesen a székelyderzsi rendszer működtetését is a Harvíz Rt-re bíznák.
Archív
Fotó: Erdély Bálint Előd
Godra Lehel oklándi polgármester kijelentette, bár a hozzájuk tartozó településeken nincs vízhiány, ők is az említett cégre szeretnék bízni a rendszereik üzemeltetését, hogy megfeleljenek a törvényi kötelezettségeiknek. Gondolkodtak ugyan abban, hogy saját szakcéget alapítsanak, de számításaik szerint az nagy költségekkel járna, ráadásul a vízdíj is jóval az fölé emelkedne, mint amennyiért a Harvíz Rt. biztosítja a szolgáltatást.
Tikosi László homoródalmási polgármester hangsúlyozta, ők még nem döntötték el, hogy csatlakoznak-e a Harvíz Rt.-hez, erről tárgyalnak még a napokban az önkormányzati képviselőkkel. Náluk ugyanis nincs vízhiány, így viszonylag olcsón és problémák nélkül tudják biztosítani a szolgáltatást. A Harvíz Rt. viszont egységes árral dolgozik minden településen, így többszörösére emelkedne a vízdíj. Persze mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a törvényeknek megfelelően történjen meg a hálózat üzemeltetése.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!