
Csomortányi István
Fotó: Haáz Vince
A magyar–magyar együttműködés fontosságáról, a közigazgatási törvényben elrejtett visszásságokról beszélt első marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke.
2019. június 06., 18:472019. június 06., 18:47
2019. június 06., 18:512019. június 06., 18:51
A márciusban megválasztott elnök szerint tiszteletből gratulálnak az európai parlamenti választásokon mandátumot szerző pártoknak, köztük az RMDSZ-nek is, de a magyar közösségnek komoly örömre nincs oka, hiszen a magyar képviselők bejuttatása határeset volt. Csomortányi István szerint a Néppárt hasznos passzivitással szemlélte a kampányt, nem biztatta követőit, hogy szavazzanak, de azt sem hangoztatta, hogy maradjanak távol. Az elnök szerint, ha valós magyar–magyar összefogás lett volna, akkor aktívan is részt vettek volna a kampányban. Csomortányi szerint
Ami a jövőt illeti, a Néppárt országos elnöke szerint nagyon fontos a magyar–magyar együttműködés megvalósítása és egy közös lista összeállítása, hiszen a következő, helyhatósági választásokon előreláthatóan még nagyobb lesz a román pártok mozgósítása és a részvétel is.
Csomortányi István kiemelte, a magyar közösség érdekeit magyar emberek tudják képviseli, és ezért fontos, hogy a magyar közösség összefogjon. Véleménye szerint már
– ez veszélyes, ahogy ezt Felvidék példája is bizonyítja.
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Csomortányi István beszélt arról is, hogy milyen rejtett csapdák vannak a közigazgatási törvénykönyvben, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) sürgősségi kormányrendelettel akar elfogadni. A Néppárt elnöke szerint a választott képviselők nem lesznek kötelesek összeférhetetlenségi nyilatkozatot írni, ami azt jelenti, hogy akkor is polgármesterek, tanácsosok lehetnek, ha előzőleg megállapították róluk, hogy ezt a köztisztséget nem tölthetik be.
Az új közigazgatási törvénykönyv lehetővé teszi majd, hogy a város vagyonáról való döntéseket az önkormányzatok ne kétharmados, hanem egyszerű többséggel hozzák meg. Kivételt képez az ingatlanok adásvétele. Ez azt jelenti, hogy a városvezetők vagy a többségben lévő tanácsosok kedvezményesen bérbe adhatnak cégeknek, embereknek épületeket, területeket, ha megvan az egyszerű többségük.
Csomortányi István szerint a magyar közösségekre nézve káros a tervezet azon előírása, hogy a megyeitanács-elnököket ezután egyfordulós szavazáson fogják megválasztani, és nem a megyei tanácsosok közül szavazzák meg.
A Néppárt országos kifejtette, az új közigazgatási törvénykönyv semmi pozitív újdonságot nem tartalmaz. Véleménye szerint a túlzott központosítás helyett lehetőséget kellene biztosítani a régióknak, hogy saját gazdasági tevékenységük alapján fejlődjenek, a Németországban alkalmazott és sikeres modell szerint.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt, mivel meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a „feszültségek felerősödéséhez” vezethet.
Három testvér konfliktusa miatt riasztották a rendőrséget, csendőröket, mentőket, de még a különleges bevetési szolgálatot is csütörtök délután Maros megyében.
A majdnem két héttel ezelőtt a Bucsecs-hegységben eltűnt fiatal brit turista keresése folytatódik, bár az utóbbi napokban mostohák voltak az időjárási körülmények – jelentette be csütörtökön a Brassó megyei Salvamont.
A hidrogén és a biogáz fontos szerepet játszanak a zöldenergiára való átállásban, de a széles körű alkalmazáshoz – különösen a tömegközlekedésben és a háztartásokban – még időre és további technológiai fejlesztésekre van szükség.
Letartóztatták a börtönökbe drogot csempésző hálózat kilenc tagját – köztük azt az ügyvédnőt is, akinek a segítségével a bűntényt elkövették.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Játéknak vélte és hazavitte a lezuhant orosz drónt egy helyi férfi a moldovai Pepeni határából, majd szét is szerelte – a rendőrség szerint a szerkezet katonai megtévesztésre szolgált, robbanóanyagot nem tartalmazott.
Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.
Őrizetbe vettek egy harmincéves sofőrt, aki ittasan vezetett, amikor összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval Târgu Neamț városában csütörtökön.
szóljon hozzá!