
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének erősítését sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.
2019. május 31., 16:002019. május 31., 16:00
2019. május 31., 16:072019. május 31., 16:07
A nehézségek ellenére az utóbbi harminc esztendőben Románia nagyot lépett előre a demokratikus fejlődés útján – mondta el pénteken a Cotroceni-palotában Ferenc pápa.
A katolikus egyházfő örömét fejezte ki, hogy a néhai II. János Pál pápa történelmi látogatása után húsz évvel, a román uniós elnökség idején tehet látogatást Romániában, 30 évvel az után, hogy
Ferenc pápa az emigrációt nevezte Románia legsúlyosabb társadalmi problémájának, amely falvak elnéptelenedéséhez vezetett. Megértéssel szólt ugyanakkor azokról a román vendégmunkásokról, akik hátrahagyva családjukat, külföldön vállalnak munkát.

Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa. A pápa repülőgépe a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren szállt le, ahol Klaus Johannis elnök és felesége, Carmen Johannis, valamint világi és egyházi méltóságok fogadták.
„Örülök, hogy 20 évvel II. János Pál látogatása után ebben a gyönyörű országban lehetek, amikor Románia, az Európai Unióhoz való csatlakozása óta először, betölti az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét.
Ez idő alatt Románia a politikai és társadalmi erők sokaságával, valamint a közöttük folytatott párbeszéd révén demokratikus projektbe kezdett, amelynek célja a vallási szabadság elismerése és az ország tágabb nemzetközi kontextusba való teljes integrációja. El kell ismernünk, hogy a sok nehézség és hiányosság ellenére, Románia nagyot lépett előre ezen az úton – mondta el Ferenc pápa a Cotroceni- palotában, ahol az állami hatóságok, a civil társadalom és a diplomáciai testületek képviselőivel találkozott az Agerpres beszámolója szerint.
A békés együttélés, a többség és kisebbség közti párbeszéd példáira van szüksége jelenleg Európának – jelentette ki Klaus Johannis román államfő a Ferenc pápához intézett beszédében. „Komplex jelenségekkel teli világunkban Európának talán minden eddiginél nagyobb szüksége van olyan példákra, amelyek a békés együttélést, a többség és kisebbség közötti párbeszédet, a kultúrák közötti dialógust mutatják fel, mert ezek azok a támpontok, amelyek szükségesek a tolerancia és kölcsönös tisztelet megszilárdításához.
– fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában tartott beszédében.
Johannis felidézte, hogy a kommunista rezsim idején a hatalom korlátozta a szabadságot és erőszakkal próbálta eltéríteni a lakosságot a kereszténység értékeitől, ma már azonban mindenki félelem nélkül gyakorolhatja vallását, akár román nyelven, akár a nemzeti kisebbségek nyelvén.
Azt is megemlítette, hogy jövőre ünnepli a két ország – a Vatikán és Románia – kétoldalú diplomáciai kapcsolatának 100. évfordulóját. „Románia és a Szentszék között nagyon jók, állandó kommunikáción alapulnak a politikai és diplomáciai kapcsolatok” – szögezte le Johannis.
Az államfő kifejtette, hogy az ortodox többségű Románia számára
„Szentséged üzenetei empátiára szólítanak, és arra, hogy cselekvően viszonyuljunk a szegénység, az erőszak, a migráció, az emberek közti lelki összhang megbomlása, a környezetrombolás és a konzumerizmus kérdéseihez. A romániai társadalomban nyitott fülekre talál Szentséged szolidaritásra és felelősségre hívó üzenete” – jelentette ki Klaus Johannis.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
3 hozzászólás