
Fotó: Bíró Blanka
Tucatnyi kerékpáros és futó vonult végig csütörtök délután a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 13-ai sepsiszentgyörgyi bevonulásának egyik helyszínétől a Bod Péter Megyei Könyvtárig, a 78 évvel ezelőtti eseményre emlékezve. A könyvtár előtt hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget.
2018. szeptember 13., 19:282018. szeptember 13., 19:28
2018. szeptember 13., 20:402018. szeptember 13., 20:40
Bálint József a 100 év elnevezésű megemlékező rendezvénysorozatot kezdeményező Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke elmondta, ebben a térségben különböző nemzetek, felekezetek élnek együtt, ünnepnapjaink nem mindig esnek egybe, de egymást tisztelnünk kell.
Felidézte, hogy néhány nappal korábban, a városban a Treceti batalioane romane Carpatii indulót énekelték, arra emlékezve, hogy 1944. szeptember 8-án a román hadsereg bevonult Sepsiszentgyörgyre, viszont szeptember 13-án már az erdélyi induló csendült fel, jelezve, hogy „mi is itt vagyunk”.
Fotó: Bíró Blanka
Cserey Zoltán muzeológus, nyugalmazott múzeumigazgató azzal kezdte a történelmi eseményeket felidéző beszédét, hogy csalódott és elkeseredett, mert kevesen vettek részt a rendezvényen.
– mondta. Kifejtette, ez az első alkalom, hogy nyilvánosan megemlékeznek a bécsi döntésről. Felidézte, hogy 78 évvel ezelőtt örömmámorban ünnepelt a magyarság, nem sok ilyen történelmi esemény hozta lázba a lakosságot. A bécsi döntés hírére az utcára tódultak az emberek, elővették az elrejtett kokárdákat, a megfakult magyar zászlókat – emlékeztetett Cserey Zoltán. Hozzátette, a bécsi döntéskor a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély lakosságának valamivel több mint 56 százaléka volt magyar nemzetiségű, 43 százalék román, és 1,9 százalék német.
A megemlékezők a szemerjai református templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a két világháborúban elesettek emléktábláját. Este a Pacé-tetőn az az eltelt száz év pozitív és negatív eseményeit taglalták, majd őrtüzet gyújtottak. A rendezvénysorozatot az Erdélyi Magyar Néppárt, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság és a szemerjai református egyház szervezte.
A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
szóljon hozzá!