
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
2024. május 14., 09:452024. május 14., 09:45
A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt.
Az eset szombatra virradóan történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán. A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal a „nevetőgázként” is ismert dinitrogén-oxid hatása alatt álltak. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni – írja az Agerpres hírügynökség az AFP értesüléseire hivatkozva.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr a spanyol Castillo Trans fuvarozócég alkalmazottja volt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.