
Fotó: Ifitéka iroda
Megpezsdült a város, az elmúlt napokban fiatalos zsivaj és zene töltötte be Gyergyószentmiklóst. Jó hangulatban zajlott a 17. Gyergyói Ifinapok és a Nyári Utcazene Fesztivál.
2021. szeptember 12., 19:022021. szeptember 12., 19:02
A 17. Gyergyói Ifinapok az iskolai szünidő végén, már csütörtökön elrajtolt, közel 150 fiatal vonult a város utcáin, hangosan és láthatóan lelkesen. Még aznap lelki tanácsadást kaptak Kalóz János szakpszichológus részéről. Hogyan legyünk önmagunk? – vetette fel e kérdést az ifinapokon már 10. alkalommal előadást tartó Kalóz, és igyekezett válaszokat is adni. Tanácsokat adott a felnőttkor küszöbén vagy az az előtt állóknak, hogy miként kell célokat kitűzni, és hogyan kell a jelenben megalapozni azokat.
Az előadó meglátása szerint a mai fiatalok ugyanolyanok, mint amilyenek a szüleik és nagyszüleik voltak az ő korukban, ugyanazokkal a szorongásokkal küszködnek, ugyanazok az alapproblémáik.
– mondta a szakpszichológus.
Fotó: Ifitéka iroda
Málnási Andrea, az ifinapokat szervező Ifitéka iroda vezetője kifejtette, a mostani résztvevők egy nagyon jó hangulatú eseménynek lehettek a részesei, ugyanakkor nagyon fegyelmezettek voltak, problémamentesen zajlott az esemény, ahol több csapat mérte össze a képességeit és szórakozott együtt. A versenyszámok során az Ififaktor tehetségkutató, az általános műveltségre alapozó Kultúrkerék versenyszám, és a sportos programok is számos izgalmat hoztak, de egy vállalkozás építése, vagy épp a fesztiválszervezés is a feladatok közé tartozott, és ezek a versenyzőknek mind hasznos tapasztalatot, tanulságokat jelenthettek. Rengeteg papír és használt olaj került a gyújtópontra a környezettudatosságot erősítő program során, de vlogot, képregényt is kellett szerkeszteniük a fiataloknak.
Fotó: Ifitéka iroda
Egy ilyen jellegű ifjúsági rendezvény elképzelhetetlen zene nélkül, és nem is volt ebből hiány. Az ifinapokkal párhuzamosan, vagy inkább azzal összekötve zajlott a Nyári Utcazene Fesztivál, amely szintén egy év szünet után tért vissza. Nem akarták hogy elvesszen ez a rendezvény, szögezte le Nicuța Alin, a 4S Street együttes énekese és egyben az esemény főszervezője. Nyolc fellépőt vártak, de végül öt érkezett meg, a többiek az országban mindenhol növekvő fertőzésszámok miatt visszaléptek.
Fotó: Ifitéka iroda
A Szent István templom mellett és a kultúrház előtt zenéltek a Hause of Pioneers (Sepsiszentgyörgy), a C-sus-2 (Székelyudvarhely), a Dreamflow (Szászrégen) együttesek, valamint két egyéni előadó: Benő Szilveszter (Gyergyótölgyes) és Szentjobbi Gergő (Gyergyószentmiklós). Közülük a Dreamflow nyerte el az első díjat, és ennek eredményeként felléphetett a nagyszínpadon is, ahol többek között a két évvel korábbi fesztiválnyertes Szuverén Krú, vagy a No Sugar zenekar is koncertezett. A legjobbak nyereménye egyebek mellett stúdiózási lehetőség, azaz hangfelvétel készülhet a dalaikból, de több rangos erdélyi és magyarországi fesztivállal is egyeztetés zajlik: a cél, hogy jövőre fellépési lehetőségeket kapjanak – közölte Nicuța.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!