
Takács Réka, Hatházi Rebeka, Bélai Marcel, Barabás Árpád és Nagy Pál
Fotó: Csató Andrea
Rendhagyó helyszínen, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal irattárában tartottak sajtótájékoztatót a Tomcsa Sándor Színház legújabb előadása apropóján. A Franz Kafka A per című regényéből készült adaptációt november 26-án mutatják be.
2024. november 22., 19:042024. november 22., 19:04
Hosszú folyosókon, ajtókon és irodákon átjutva érkezünk meg a székelyudvarhelyi városháza irattárába. Nagy Pál, a színház igazgatója, Barabás Árpád művészeti vezető, Bélai Marcel, az előadás rendezője, Hatházi Rebeka jelmez- és díszlettervező, valamint Takács Réka dramaturg egy aktákkal és iratokkal megrakott asztal mögé ülnek be – a fotósok nem kis bosszúságára.
Elhangzik, az imént Bocsárdi Magor zeneszerző is ott volt, de időközben eltűnt, nem is kerül elő a sajtótájékoztató végéig.
és érzékeltessék a darab hangulatát, hiszen ma is találkozunk azokkal a buktatókkal, a hivatali útvesztőkkel, mint a regény és darab hőse, Josef K. – fogalmazott Nagy Pál a sajtótájékoztatón, amely aztán valóban kafkai világot idézett.
Fotó: Csató Andrea
A rendező az igazgató által lediktált jegyzeteit kereste, hogy miről kellene beszéljen, a látványtervező határozottan kijelentette, hogy neki ehhez nincs kedve most, csak azért jött el a sajtótájékoztatóra, mert kötelezi a szerződés, a dramaturg szerint a dramaturgról senki nem tudja, hogy mit csinál, és ez maradjon is így.
– tette hozzá Barabás Árpád.
Fotó: Csató Andrea
A (kafkai) humorral bőven fűszerezett rendhagyó eseményen aztán az is elhangzott, Kafka műve olyan anyag, amit olyankor érdemes elővenni, amikor az ember azt érzi, hogy a körülötte levő világ nem aszerint a rendeltetés szerint működik, ahogyan az hivatott lenne.
Mert miről is szól A per? Josef K.-t, egy bank cégvezetőjét, 30. születésnapjának reggelén váratlanul letartóztatják. A vádat nem ismertetik, K. pedig igyekszik figyelmen kívül hagyni a reggeli eseményeket. Ez persze lehetetlen. A törvényszék mindig és mindenhol utoléri őt.
Minél inkább próbálja tisztázni magát K., annál mélyebbre és mélyebbre hatol az őt vád alá helyező törvényszék átláthatatlan és önkényes rendszerében, mely örvényként húzza magával a mélységbe. A per Josef K. küzdelme a bűntudattal, valamint a szabadság és megváltás keresésének mindenre kiterjedő gyötrelmével – áll az előadás ismertetőjében.
Fotó: Csató Andrea
„Kafkát nem kellemes olvasni, miközben a humor a veleje. De nagyon vékony mezsgye az, amelyen Kafkának a humora mozog: a saját értelmetlenségén, az önmagán, a saját sziszifuszi harcain való nevetés ez, amelyet tulajdonképpen mi is napról napra újraélünk.
– magyarázta Bélai Marcel.
Rendhagyó helyszínt választottak egy rendhagyó sajtótájékoztatónak
Fotó: Csató Andrea
Hatházi Rebeka kiemelte, az előadás látványvilágának a megalkotásakor is igyekezett azt alapul venni, hogy szembe menjen a nyomasztóval.
Az előadást színpadi-stúdió körülmények között játsszák.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!