Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Péntektől elkezdik kikézbesíteni a nyugdíjasoknak a határozatokat a nyugdíjak újraszámolásáról – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő a kabinet szerdai ülésének elején, az Agerpres beszámolója alapján.
2024. augusztus 14., 12:202024. augusztus 14., 12:20
2024. augusztus 14., 12:352024. augusztus 14., 12:35
„A központosított adatok szerint 3,8 millió nyugdíj nő az újraszámolás nyomán, azaz a romániai nyugdíjak több mint 82 százaléka. Az átlagnövekedés közel 27 százalékos” – számolt be Ciolacu.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter pedig hangsúlyozta, hogy
„Befejeztük az újraszámolásokat. Nem lesznek már olyan nyugdíjasok, akik ugyanúgy és ugyanannyit dolgoztak, de nyugdíjuk értéke különbözik” – szögezte le a tárcavezető.
Mint arról beszámoltunk,
A kiközölt értesítés tartalmazza többek között az eddig megkapott és a szeptember elsejétől érvényes nyugdíjat és azt is, hogy az újraszámolás alapján ez csökkent-e. De azt is feltüntetik, amennyiben csökkenés van, hogy változatlan marad a nyugdíj értéke.
A méltányossági elv alapján azok az idős személyek, akiknek 25 évnél többet dolgoztak és fizették a járulékokat, szeptember elejétől nyugdíjemelésre számíthatnak. Senki nem fog kisebb juttatást kapni – nyilatkozta a Maros megyei nyugdíjpénztár vezetője.
Bár a rossz időjárás ellenére továbbra is vannak kikapcsolódást nyújtó szabadtéri események, ez a borús, csapadékos hétvége annak is kedvez, aki inkább otthon maradna és filmekkel, sorozatokkal ütné el a szabadidőt. Ehhez ajánlunk most hét néznivalót.
Szombaton 18 óra 6 perckor 3,3-as erősségű földrengés volt Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – jelentette az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Haszongépjármű alá szorult egy ember szombat este a Maros megyei Tekeújfalván. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
Profik és háziasszonyok, modern irányzatok és hagyományok találkoznak ezen a hétvégén a Taste of Transylvania keretében. Volt, akiknek a szombat aktívan, közösségi pityókaszedéssel indult, mások már délben belevetették magukat a kulináris kalandozásba.
Galac megyében négy, Vaslui és Iaşi megyében egy-egy 200 férőhelyes tábort állít fel a belügyminisztérium azok számára, akiknek otthonát elöntötte a víz a szombati áradások során – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A szombat déli vihar miatt több település maradt villanyáram-szolgáltatás nélkül Hargita megyében, főként Udvarhelyszék érintett.
Az ország három megyéjére másodfokú (narancssárga), az ország több mint felére – Hargita, Kovászna és Maros megyére is – elsőfokú (sárga) riasztást bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Betiltották az Európai Unióban a szalicilpor használatát, ezért a termékek tartósítására más módszereket ajánlott használni – figyelmeztet Székely Gazdaszervezetek Egyesülete.
A tavalyi első nekifutás sikere után szeptember 15-én, vasárnap ismét molnártalálkozót szerveznek Felsőcsernátonban.
Lucskos káposzta, gulyásleves és túrós bóc a hagyományos ízek kedvelőinek, széna krémleves, bárányba csavart sertésszűz, wagyurostélyos az ínyenceknek – bármire is jön meg az étvágya az embernek, a Taste of Transylvanián biztosan talál kedvére valót.
szóljon hozzá!