2010. szeptember 10., péntek
Ma Nikolett, Hunor napja van
Akár hét éves börtönbüntetésre is ítélhetik Sorin Ovidiu Vîntut

Akár hét éves börtönbüntetésre is ítélhetik Sorin Ovidiu Vîntut

Legtöbb hét éves börtönbüntetést szabhatnak ki Sorin Ovidiu Vîntura (SOV). Az üzletembert, médiamágnást csütörtökön tartóztatták le, mivel gyanítják, hogy segített a 15 évre ítélt Nicolae Popának megszökni az országból, és a továbbiakban is támogatta.

A közalkalmazottak bérét a magánszférában dolgozókéhoz viszonyítják

A közalkalmazottak bérét a magánszférában dolgozókéhoz viszonyítják

A kormány vállalta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előtt, hogy az egységes bérezési törvénybe kevesebb pótlékot foglalnak bele. Eszerint a közalkalmazottak bérét a magánszférában dolgozókéhoz vonatkoztatják, figyelembe veszik a felelősséget, valamint a végzettséget.

Jelentősen nőtt az infláció  augusztusban

Jelentősen nőtt az infláció augusztusban

A Pénzügyi és Bankszakértők Szövetsége úgy becsüli, hogy múlt hónapban 0,4 százalékkal nőtt az infláció, év végig pedig elérheti akár a 7,9 százalékot is.

Év végéig több ezer állást szabadítanak fel az egészségügyben?

Év végéig több ezer állást szabadítanak fel az egészségügyben?

Több mint 3000 befagyasztott állást fognak felszabadítani év végéig az egészségügyi rendszerben, ebből 750-et a helyi hatóságok egészségügyi központjaiban, és ezekhez hozzáadódnak a főváros polgármesteri hivatalához tartozó kórházak – tájékoztatott...

Băsescu csökkentené vagy teljesen felszámolná a garantált bérminimumot

Băsescu csökkentené vagy teljesen felszámolná a garantált bérminimumot

Traian Băsescu államfőt szerdán este az RTV stúdiójába hívták, hogy a kormányátalakítást elemezze. Az elnök megjegyezte, az új kormánytól elvárja, hogy a befektetésekre pénzt teremtsen elő. Elképzelései alapján például a garantált bérminimum csökkentése vagy teljes felszámolása...

A Sanitas sztrájkőrséget áll, de az állam beperelésére is készül

A Sanitas sztrájkőrséget áll, de az állam beperelésére is készül

Az egészégügyben dolgozókat tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség körülbelül 200 tagja csütörtökön sztrájkőrséget áll az egészségügyi minisztérium előtt, mivel elégedetlenek a bérek csökkentése és a decentralizációs folyamat során felmerült gondok miatt. Valószínű,...

164.752 roncsautót adtak 38.800 új gépkocsiért

164.752 roncsautót adtak 38.800 új gépkocsiért

A lakosság nagytöbbsége, akinek tulajdonában használt, régi, rossz autó volt, leadta azt a REMAT-oknál, de csak kevesen számíttatták be az így szerzett értékjegyet új gépkocsi vásárlásakor. Az ok: nem volt pénzük a fennmaradó részre. Ennek ellenére Borbély László miniszter...

A szerzői jogdíjakat fizetőknek kell visszatartaniuk és kifizetniük a járulékokat

A szerzői jogdíjakat fizetőknek kell visszatartaniuk és kifizetniük a járulékokat

A szerzői jogdíjak utáni társadalombiztosítási járulékokat a munkaadónak kell kiszámolnia, visszatartania, bevallania. Ezt szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány, a rendelkezés szeptember 13-tól lép érvénybe, jelentette be Ioan Botiş munkaügyi miniszter.

25 százalékos bevételnövekedést okozott az áfanövelés

25 százalékos bevételnövekedést okozott az áfanövelés

Az áruforgalmi adó (áfa) új szintje a növelés utáni első hónapban 25%-kal nagyobb bevételt eredményezett az államkasszába az előző hónap bevételeihez képest – jelentette be szerdán Emil Boc miniszterelnök.

Akkreditálni kell a gépjárművezetői vizsgában közreműködő rendelőket

Akkreditálni kell a gépjárművezetői vizsgában közreműködő rendelőket

Akkreditálni kell az új jogszabályoknak megfelelően 2011. január 3-ig azokat az orvosi rendelőket és központokat, ahol megvizsgálják a gépjármű-vezetői vizsgára jelentkezőket, illetve kiállítják az alkalmassági igazolásokat.

Most foglalj szilveszterre!

Most foglalj szilveszterre!

A Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT) beindította a Korai helyfoglalás a téli idényre programot. A turisták számára több mint 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a téli idényre, beleértve karácsonyt és szilvesztert is, ha november 15-ig lefoglalják a helyeket.

Október 25-től kötelezővé válhat az on-line adóbevallás

Október 25-től kötelezővé válhat az on-line adóbevallás

A nagy és közepes vállalkozásoknak október 25-től on-line kell benyújtaniuk az adóbevallást, a többi adófizető választhat, hogy ezt a módszert választják-e, áll az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) rendelet-tervezetében.

Európa több, mint 27 nemzeti sajátosság

Európa több, mint 27 nemzeti sajátosság

Európának meg kell mutatnia, hogy több, mint 27 nemzeti sajátosság, hiszen „vagy együtt úszunk, vagy külön-külön süllyedünk el” – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésén, az unió helyzetéről tartott értékelő...

Nyugat-nílusi vírus: 20 fertőzést igazoltak

Nyugat-nílusi vírus: 20 fertőzést igazoltak

A fertőző betegségeket felügyelő és ellenőrző országos központ adatai és a bukaresti Cantacuzino Intézet laboratóriumi próbáinak eredményei alapján, Romániában a nyugat-nílusi vírusfertőzések helyzete a következő.

Egy hónap haladékot kapott a mezőgazdasági tárca

Egy hónap haladékot kapott a mezőgazdasági tárca

Egy hónappal elhalasztották a mezőgazdasági szakszervezetek a fővárosban tervezett tiltakozásokat.

Sógor Csaba az erdélyi magyarság nevében köszöntötte a Dalai Lámát

Sógor Csaba az erdélyi magyarság nevében köszöntötte a Dalai Lámát

Az Európai Parlament Tibet Munkacsoportjának tagjaként Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is meghívást kapott a száműzött tibeti kormány rangos eseményére, melyre a világ számos pontjáról érkeztek Tibet ügyét támogató küldöttek.

Népfelkelés robbanhat ki a közigazgatási rendszer összeomlásából?

Népfelkelés robbanhat ki a közigazgatási rendszer összeomlásából?

A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) arra kéri az államfői hivatalt, a parlamentet és a kormányt, állítsák le a „szociális genocídiumot és a közigazgatás összeomlását”, hogy elkerüljék a népfelkeléseket, amelyek előzmény nélküli helyzetbe sodorhatják...

Módosítások a Zöld Ház programban

Módosítások a Zöld Ház programban

A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága néhány módosítást eszközölt a Zöld ház program pályázati útmutatójában.

Két év börtön fenyegetésért

Két év börtön fenyegetésért

A Maros Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője, Lavinia Cosma szerint az intézmény alkalmazottait még nem bántalmazták, és nem is fenyegették meg a páciensek vagy hozzátartozóik. Az Egészségügyi Minisztérium a napokban küldte el a Büntetőtörvénykönyv módosítására vonatkozó...

Az államfő októberben újabb hitelszerződést kötne az IMF-el?

Az államfő októberben újabb hitelszerződést kötne az IMF-el?

Traian Băsescu hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével találkozott a Cotroceni-palotában. Az államfő Jeffrey Franks küldöttségi elnöknek felvetette, hogy októberben egy újabb hitelszerződés megkötéséről szeretnének tárgyalni.

Hirdetés

1 EUR 4.27 RON
1 USD 3.36 RON
1 GBP 5.19 RON
100 HUF 1.51 RON
1 XAU 134.74 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat

Helyenként felhős
Helyenként felhős
Max: 19 °CMin: 5 °CMax: 18 °C

Székelyudvarhely

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Derült
Derült
Szombat

Helyenként felhős
Helyenként felhős
Max: 21 °CMin: 8 °CMax: 21 °C

Marosvásárhely

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat

Elszórtan felhős
Elszórtan felhős
Max: 27 °CMin: 12 °CMax: 26 °C

Feliratkozás hírlevélre


Legolvasottabb cikkek
Legtöbbet kommentált cikkek