Kitörnének az amatőrizmusból az udvarhelyi floorballosok

– Több mint 300 plüssállat gyűlt össze Dobj egy mackót a pályára! akciótokban, vártatok ekkora sikerre?

Lukácsi Csaba: Meglepően sok ajándék gyűlt össze. Ez egy nagyszerű siker számunkra, hiszen csak egy hetünk volt arra, hogy megszervezzük az egészet. Eleinte legfeljebb 50 nézőre számítottunk, de szerettük volna, hogy legalább százan eljöjjenek. Ezt a számot simán felülmúlták a jelenlévők. Baráti körünkre számítottunk, de többen csak az első gólig jöttek le, hogy bedobhassák a mackót, így is örvendtünk, hogy sokan megnézték a mérkőzést. Ekkora közönség előtt még gyephokis időkben sem játszottam.

Magyari Szabolcs: Mivel ilyen sok plüssállat összegyűlt, ezért háromfelé osztottuk, így nemcsak a kórházba vittünk – ahol többen is megkönnyezték az ajándékozást –, hanem az Orbán Alapítványnak és a Pro Down Alapítványnak is adományoztunk. Utóbbi helyen nem tudtuk átadni a gyerekeknek, hiszen csak január elején folytatják a foglalkozásokat. A gyerekek a bőség zavarával küszködtek, pár percig megfeledkeztek mindenről, és csak a mackókkal foglalkoztak. Mindenképpen szeretnénk majd megismételni.

– Van jövője a floorballnak Székelyudvarhelyen?

L. Cs.: Elnézve a gyerekeket, a kishokisokat meg az iskolákban játszókat, egyértelműen kijelenthető, hogy igen. Ha lenne palánk és tudnánk rendszeres edzéslehetőséget adni nekik, lenne hol fejlődjenek, továbbá van pár tornatanár is, aki szívesen foglalkozna velük. Remélhetőleg pár éven belül kialakul Romániában a szövetség, lenne jogi háttere az egésznek, és akkor sokkal magasabb szinten lehetne foglalkozni a floorballal. Környékünkön csak Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és nálunk játsszák a floorballt.

– Nem vonná el a gyephokitól az érdeklődőket?

L. Cs.: Szerintem nem vonná el, elsősorban a felnőtteket célozzuk meg. Ki milyen sportot szeret, azt választja. Nehéz a kettőt keverni, másak a szabályok, eléggé különböznek egymástól, annyi a közös, hogy mindkettőt ütővel játsszák. Természetesen mindkettőnek megvan a szépsége.

– Gyarapodott az elmúlt időben a floorball udvarhelyi tábora?

L. Cs.: Igen, folyamatosan növekszünk. A macidobálás után ketten is érdeklődtek, hogy mikor tartjuk az edzéseket, mert ők is részt szeretnének venni, kipróbálnák. Az a problémánk, hogy heti kétszer egy óránk van edzésre. Hétfőként 8-tól, szerdánként 7-től tartjuk az edzéseket a Rákóczi Centerben, bárkit szívesen látunk.

M. Sz.: Most két csapat van Udvarhelyen, a Sixtynine és a Floorbulls. Amikor még kispályán játszottunk, 2009-ben alig tudtunk 8–10 embert összeszedni, most nagyjából 30-an stabilan járnak edzésekre. Bárki kipróbálhatja, aki szereti a sportot, főleg a jégkorongot, szívesen várjuk őket, hiszen a két sport elég hasonló.

– Idén áprilisban rendeztetek először nagypályás floorballversenyt. Azóta mennyit fejlődött, változott ez a sport városunkban?

L. Cs.: Akkor játszottunk először nagypályán, palánkkal, minden szabálynak megfelelően. Azóta sokat fejlődött, változott a játék képe. Azelőtt csak kispályán játszottunk, ott megszoktuk, hogy hordoztuk magunkkal a labdát, keveset passzoltunk.

M. Sz.: Kicsi az érdeklődés, nem lehet megcsinálni, mint a futsalnál vagy a kézilabdánál. Ha lenne országos bajnokság és a vállalkozók befektetnének a sportba, akkor biztos, hogy egyre többen érdeklődnének. Nagyon látványos, pörgős játék, keveset áll a labda.

– A floorballhoz különleges pályát kell kialakítani, nem elég a kapu, hanem speciális palánk is szükséges hozzá. Ez ügyben történt nálatok előrelépés?

M. Sz.: Egyelőre nem. Reméljük, hogy jövőre meg tudjuk oldani ezt is. Amit használtunk a Dobj egy macit akció alatt, azt kölcsönkértük a csíkszeredai ismerőseinktől. Ez is egy maszek palánk, a rendes gyári eléggé drága. Kellenek a kondíciók, másképpen nem annyira élvezetes a játék.

– Mik a terveitek a floorballal?

L. Cs.: Szerettünk volna már decemberben egy tornát rendezni, magyarországi csapatokat is el akartunk hívni, ez egyelőre nem jött össze. De tavasszal mindenképpen szervezünk egy kupát, amit nagypályán szeretnénk csinálni, de szponzorok nélkül lehetetlen.

M. Sz.: Csíkszeredában könnyebb, mivel ott rengetegen játsszák a jégkorongot a fiatalok körében is. Nyaranta szinte minden hétvégén rendeznek valamilyen tornát, kupát. Ugyanazok a játékszabályok, csak a floorballt nem korcsolyázva játsszák, és kevesebb a durva szabálytalanság.

– Milyen szinten lehet beszélni az itthoni floorballról?

M. Sz.: Magyarországhoz képest, ahol már több mint 10 éve űzik a floorballt, azt kell mondanom, hogy nem vagyunk nagyon elmaradva. Ott sem vonz olyan sok embert, de azért többen érdeklődnek a floorball iránt, mint nálunk. Amikor kint voltunk náluk barátságos mérkőzést játszani, tudtunk nehéz pillanatokat okozni nekik. Szerintem pár éven belül odáig tudunk fejlődni, hogy egy magyarországi tornán felférjünk a dobogóra, persze, nem vernénk a legjobbakat. És nem félnénk elindulni akár a magyar bajnokságban sem, de ez megint pénz kérdése.