Csordapásztorok, midőn Betlehemben...

Harmadik alkalommal szervezték meg december 16-18. között a Kárpát-medencei diákbetlehemes találkozót, amelynek ezúttal Csíkszereda, illetve Csíktaploca és Csíkcsobotfalva adott otthont. A találkozót a csíkcsobotfalvi Betlehemes csoport, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, a Nagy12 Imre Egyesület és csíktaplocai családok szervezték a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola segítségével.

betlehemes jatekok (1)_b

Péter Beáta

2010. december 19., 18:292010. december 19., 18:29

2010. december 19., 19:502010. december 19., 19:50

Első két alkalommal a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola volt a találkozó házigazdája. „Az ötlet maga három évvel ezelőtt jutott eszünkbe azzal a célkitűzéssel, hogy szeretnénk a gyerekeket valamifajta hazaszeretetre nevelni és azokat a képességeiket kifejleszteni, ami a barátkozással, a társas kapcsolatoknak a fejlesztésével, a kommunikációval kapcsolatosak.  Azt gondoljuk, hogy a nevelés legfontosabb alapja az érték, ezért összekapcsolódott ez a sok célkitűzés azzal a gondolattal, hogy akkor télen jöjjünk el egymáshoz a Kárpát-medence több városából, Jézus születését hírül adva látogassuk meg egymást. Van nekünk egy több száz éves játékunk, a betlehemes, és erre a játékra fűztük fel a találkozóinkat. Nagyon fontosnak tartottuk már az elején, hogy lehetőség szerint minden határon túli régióból bevonjunk ebbe a játékba egy-egy partnert” – mondta el Papp Zsolt, az iskola igazgatója.


A mostani találkozón részt vett a kassai Márai Sándor Általános Iskola színjátszó csoportja, a beregszászi  Bendász István Cserkészcsapat betlehemes csoportja, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola két betlehemes csoporttal, a csíkcsobotfalvi felnőtt betlehemes csoport, valamint a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola és a Nagy Imre Általános Iskola diákbetlehemes csoportjai. Idén a beregdédai csoport hiányzott a találkozóról, mivel nem kaptak vízumot az ukrán hatóságtól. 

Az itt tartózkodás alatt a vendégek nyílt órákon és sportjátékokon vettek részt a Nagy Imre Általános Iskolában. Pénteken a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében mutatták be a csoportok betlehemes játékaikat.

Papp Zsolt elmondása szerint szövegüket tekintve nagy eltérés van az egyes betlehemesek között , „de az igazi lényegüket tekintve minden betlehemes játékban Jézus születését adják hírül. Pásztorok vannak benne, angyalok, mindenikben van egy öreg pásztor, amelyik bohóckodik, lehetett is látni, hogy a gyerekek nagyon örültek ennek, nagyon mulatságos volt, tehát Jézus születésének a hírül adása, ez minden betlehemes lényege”. 

„Sajnos, a környékünkön teljesen kihalt a betlehemezés, ez a hagyomány már nem él nálunk. Folklórcsoportok esetleg színpadra viszik, mint ahogy mi is be fogjuk mutatni az iskolában, ahogy hazaértünk” – mesélte Pribék Emőke, a kassai csoport vezetője. „Mi egy erdélyi betlehemest hoztunk, amit interneten találtam, a gyerekekkel közösen döntöttük el, hogy ki kit szeretne játszani. Van benne király, vannak pásztorok, futárok és Szent József.”

A beregszászi csoport egy kárpátaljai betlehemest hozott, amellyel már több éve járnak betlehemezni családokhoz is. „Nálunk jelen van a három király, az angyalkánk vízum-okok miatt nem tudott ideutazni, de a többi szereplő általában megegyezik a többi betlehemessel: Mária, a királyok és természetesen a Kisjézus” – sorolta Barna György, a Bendász István Cserkészcsapat egyik vezetője. „Mi 500 kilométerről érkeztünk, még nem jártunk ezen a környéken, de már nagyon szerettünk volna jönni és nagyon köszönjük azt a fogadtatást, amiben itt részesültünk.”

Kecskemétről két betlehemes csoport is érkezett. Ők minden évben járnak Kecskeméten és környékén családokhoz betlehemezni. Az általuk hozott betlehemes játék egy csongrádi, 1872-ből való betlehemes, tájékoztatott az egyik kecskeméti vezető, Benő László. „ Nálunk azt mondják, hogy amikor az ember bemegy a kocsmába, a csikóst szolgálják ki először, utána jön a gulyás, azután a juhász és legvégül a kondás. Ebben a betlehemesben hárman jelennek meg, a csikós, a gulyás és a juhász: a pásztor, aki báránykát hoz, a gulyás, aki tejecskét hoz, és a csikós, aki a sajtot hozza. A betlehemünket is így készítettük el, hogy ők vannak benne. Hátul az angyali karról pedig azt kell tudni, hogy az egyik ének, amit énekelnek, az egy népiesített formája egy karácsonyi latin miséből való latin éneknek, és azt jelenti, hogy Dicsőség az elöl fénnyel járónak, vagyis Jézus Krisztusnak. Nekem a legfontosabb, hogy itt lehetünk és hogy Jézust vihetjük a családokhoz.”

A találkozó talán legfontosabb és legemlékezetesebb pillanatai a családoknál való betlehemezések voltak. A három nap alatt csíkcsobotfalvi, csíksomlyói és csíktaplocai családoknál betlehemeztek a csoportok. A szervezők elmondása szerint a vendégeknek fontos volt, hogy bemenjenek székely házakba és megismerkedjenek az itteni emberekkel.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem színpadi produkciókra készülünk, és messzemenőkig nem versenyre, ez végképp távol áll a szándékainktól, hanem részben egy néphagyományt támasztunk fel ezzel. Magyarországon is eléggé kiveszett ez a betlehemes népszokás, bár az utóbbi években egyre több helyen kezdik újra járni a betlehemest” – mesélte Papp Zsolt. „ Az is célunk, hogy baráti kapcsolatok, személyes emberi, egyszerű kapcsolatok szövődjenek. Ezért járjuk a házakat, és ez az egész játék adja magát, mert megkínálnak bennünket egy kis étellel, itallal, az ember leül, és akkor elindul a beszélgetés, ez a legfontosabb. Nem színpadra íródtak ezek a darabok, nem is ezért hoztuk el őket, hanem azért, hogy járjuk a házakat, ismerkedjünk és beszélgessünk.”

A találkozó záróakkordjaként került sor szombat délután a csíksomlyói Fodor Házban az I. Csíkcsobotfalvi Betlehemes találkozóra, amely a Jó hírt hozók napja nevet kapta. Itt a vendégcsoportok mellett a helyiek, a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Nagy Imre Általános Iskola (az előbbi egy gyimesi, míg az utóbbi egy taplocai betlehemessel) csoportjai és a csíkcsobotfalvi csoport is fellépett.  A találkozó egyik szervezője Antal Imre, aki ugyanakkor a csíkszeredai és csíkcsobotfalvi csoportok vezetője is. „Még nincs itt a karácsony, de jó hírt hozunk. A lényeg az, hogy rend legyen a lelkekben, az egész vidékünkön. Ha végigmegyünk a városban, azt látjuk, hogy tele van reklámokkal: lehet bulizni orrvérzésig. Miért nem lehetett például Katalinkor nagy-nagy Katalin-bálokat megszervezni, és miért nem lehet az, hogy egy nagy farsangtemetést rendezzünk, és nem a nagyböjtben bulikat. Mert így nincs rend, csak bolondság van a fejünkben. Azzal, hogy mi most ezt megszerveztük, az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Úrjézus népe vagyunk és csak így van erőnk, hitünk.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés