A csíkszeredai gólyabálszezont péntek este a Márton Áron Gimnázium nyitotta meg, két órás előadásukban a cirkusz világát elevenítették meg a zsúfolásig telt Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében. A gólyák ügyességükről, kreativitásukról, ének- és tánctudásukról is számot adtak a próbák során.
2011. október 15., 13:392011. október 15., 13:39
2011. október 16., 21:452011. október 16., 21:45
Kelemen Kinga és Kovács-Szécsi Attila végzős tanulók köszöntötték a mintegy ezer résztvevőt, akik mindvégig egy cirkusz nézőterén érezhették magukat és szurkolhattak kedvenc gólyapáruknak. A kilenc pár egy-egy színnel volt jelölve, akikre a közönség soraiból is lehetett szavazni.
Az első próbán ki-ki megcsillogtathatta tudását és tehetségét, láthattunk bohócpárost, zsonglőrbemutatót, marionett-művészt, bűvészmutatványt, törpetáncost, oroszlánidomárt és szabadulóművészt egyaránt. A második próba során különféle szituációkat kellett eljátszanak a párok, csengőszókor a szervezők által kapott mondatot is be kellett illesszék a párbeszédbe. Ezáltal vidám percek és mókás kijelentések születtek. A következő percekben a zenéé volt a főszerep, közismert magyar dalokat énekelt közösen három-három pár. Célzótehetségüket is próbára tették a gólyáknak: saját színű lufijukból kellett három darts-dobásból minél többet kipukkasztani. A következő próba során három talajgyakorlatot mutattak be a gólyapárok, és a limbórúd alatt is áttáncoltak. Az utolsó próbában tánctudásukat is megcsillogtatták a IX. osztályosok. A cirkuszi attrakció egy nagy közös tánccal zárult.
„Mi van? Ennyi!”
„Bonsoir Madame, bonsoir Monsieur! Hölgyek, urak, jóemberek! Önökben van minden reményem. Lássuk hát, kire esett a mélyen tisztelt publikum választása! A közönségdíjat Kelemen Noémi és Balázs-Penksza Péter kapta, a vetélkedő alatt az ő színüket küldték el a legtöbben SMS-ben. Őrület, maguk még a kisujjukat sem mozdították, máris sztárok. Önöket az Isten is a porondra teremtette!” – méltatta őket a színpadmester.
A nyertes gólyapár: Geréd Biborka és Siklodi Róbert
Ugyanakkor a két művész nagyszerű teljesítménye a szigorú zsűrit is elbűvölte, Noémit és Pétert, a IX. F osztály két gólyáját harmadik helyezettként is megtapsolták. A második díjat Horvát Izabella és Horváth Balázs IX. D osztályos tanulók érdemelték ki, míg az est legjobb párosának Geréd Biborka és Siklodi Róbert IX. C osztályos tanulók bizonyultak.
A gólyabált fergeteges afterparty követte az Ami-Clubban, amelyről a Bulizóna-fotógalériáinkat itt és itt lehet megtekinteni.
Visszajár a medve a csíksomlyói Kissomlyó utcába, péntek este újra Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot a vadállat jelenlétére.
Új orvosi eszközzel és bútorzattal bővült a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: 36 kiságyat és egy hallásszűrésre, illetve diagnosztizálásra alkalmas készüléket kaptak a Vodafone Alapítvány pályázatán.
Két csíkszeredai tanintézet udvaráról tűnt el egy nap alatt két gyermekbicikli, a biciklilopások ügyében a csíkszeredai városi rendőrség is nyomozást indított.
Kétszer is riasztotta a hatóságokat medve miatt egy szécsenyi lakos keddre virradóan, mivel a vadállat – hiába hajtották el – pár óra eltéréssel ismét visszatért az udvarára. Csíkszereda környékén tucatjával tartózkodnak medvék.
Hamarosan a Mihai Eminescu utcai Márton Áron Kulturális Központ épületébe költözik a csíkszeredai városháza több szakosztálya a városháza felújítási munkálatainak idejére. A bérlés feltételeiről hétfői rendkívüli ülésen döntött a tanácsosi testület.
Fametszésre készülnek Csíkszeredában a Szabadság téren kedden, arra kérik az autósokat, ne parkoljanak a helyszínen a munkálatok ideje alatt – olvasható a Csíkszeredai Helyi Rendőrség közleményében.
Boldogok vagyunk – foglalta össze érzéseit hétfőn az államfőválasztás eredménye után Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. A városban rekordszámú, több mint 20 ezer választó szavazott, többségük elutasítva a szélsőségességet.
Nagy a mozgás a csíkszeredai választókörzeteknél, sor azonban a déli órákig nem alakult ki. Sokan a magyar kisebbség érdekeit vették figyelembe a döntésnél.
Egyetlen orvosság létezik a szélsőjobboldal előretörése ellen, éspedig az, ha elmegy a magyarság szavazni annak jelöltje ellen. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kampányzáró beszélgetésre hívta csütörtökön a sajtó képviselőit.
Évek óta terítéken van Csíkszeredában a parkolóház-építés ügye. Most a város egy megvalósíthatósági tanulmány elkészíttetését tervezi, hogy kiderüljön, lehet-e saját beruházásként létrehozni és működtetni egy ilyen létesítményt.
szóljon hozzá!