A Vargyas völgye és a jövő felé nyitott a község

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tavalyi év Homoródalmáson sem telt el komoly eredmények nélkül. A lakosság, a közbirtokosság, a helyi önkormányzat és az unitárius gyülekezet összefogásával sikerült befejezni a templom felújítását – a torony, a torony tetőzetének felújítása és konzerválása, a külső és belső vakolatfelújítás, festés, ablakjavítás és padlócsere után – a múlt ősszel sor került a fűtésrendszer cseréjére is. A Vargyas völgyében is elkészült az a hat palló, amely arra hivatott, hogy elősegítse az Orbán Balázs-cseppkőbarlang megközelítését, hozzájáruljon a turizmus fejlődéséhez.

Simó Márton

2013. január 11., 10:232013. január 11., 10:23

2013. január 11., 12:382013. január 11., 12:38

A község elöljárója, a harmadik teljes mandátumát a tavalyi helyhatósági választások után megkezdő Rigó Mihály (RMDSZ) sorolja a befejezett és megkezdett programokat. „Hat palló van immár és egy 40 méter hosszú, korláttal ellátott úgynevezett felüljáró, amely kiváltva két palló szerepét, egyúttal a szikla oldalában is biztonságossá teszi a gyalogosok közlekedését. A turistaösvény felújítása a Vargyas-szorosban nyolcvanezer lejbe került. Most olyan túrázók is megközelíthetik a barlangot, akik egyébként nem mernének odamenni. Ezt az is bizonyítja, hogy az átadás után – szeptember elején - kirándulást szerveztünk a helyi tanács dolgozói számára. Minden kolléga jelen volt. Volt olyan alkalmazott, aki  töredelmesen bevallotta, hogy ő még pionír korában, valamikor a hatvanas évek elején járt a szurdokban és a barlangnál, s most minden különösebb megerőltetés nélkül oda tudott menni. Saját magunkon teszteltük az elvégzetteket, s az a meggyőződésünk, hogy sikeres munkát végeztünk. Egyébként az utóbbi három-négy hónapban jelentősen emelkedett a látogatók száma, én magam is három alkalommal jártam ott idegenvezetőként. Egyébként tőlünk teljesen függetlenül egy elég népes csoport töltötte a barlang környékén, Vargyasban a szilvesztert” – mondta a polgármester. A Hargita megyei tanács új irányítótáblákat, „legendáriumot” helyezett ki a község területére. Három ilyen idegenvezető tábla segíti az embereket.

A barlang látogatását a helyi turisztikai iroda szervezhetné

Homoródalmás önkormányzata saját kezelésbe vette a Vargyas-völgyébe vezető községi utat is, amelyből 3 kilométert sikerült felújíttatniuk, ötvenezer lej értékben, ez a nehezebb és rosszabb táv volt, jövőre maradt a másik 3 kilométeres szakasz, amely közelebb esik a szurdokhoz és viszonylag könnyen elvégezhető majd a feljavítása. Szélesítésről, kövezésről, makadám út építéséről van szó ebben az esetben. Közismert tény, hogy azokban a községekben, ahol jelentős idegenforgalmi változások vannak – Máréfalván, Korondon –, ott pár évvel ezelőtt létrehozták a turisztikai információs irodákat, azokat szakképzett személyzettel töltötték fel és így, jelentékenyen segítve az információk áramlását, komoly eredményeket valósítottak meg azóta.

„Almáson a siker még nem teljes. Pillanatnyilag azon a szinten vagyunk – folytatja a polgármester –, hogy véget ért a korábban megvásárolt autentikus parasztház felújítása, ahol az egyik helyiségben Szabó Gyula-emlékszobát hozunk létre, a másikban pedig maga az információs iroda fog működni. Ennek a munkálatnak az értéke 98 900 euró. Szabó Gyula örököseivel megállapodtunk abban, hogy átadják az író néhány személyes tárgyát, az írógépét, az íróasztalát, kéziratokat és fényképeket, amelyeket itt kiállíthatunk, bemutathatunk az látogatóknak. Az irodahelyiség részére pedig megrendeltük Székelyudvarhelyen a nyers bútort, amelyet helyi kézművesek fognak kifesteni, hiszen az elmúlt másfél évtizedben, az itt megtartott nyári bútorfestőtáborok jóvoltából többen is magas szinten elsajátították ezt a tudást. Pillanatnyilag egy „idegenforgalmi” alkalmazottunk van, de hamarosan még egy szervezői-szakelőadói állást kell létesítenünk. Ezzel az a gond, hogy az előírások megszabják, hogy szakképzett, lehetőleg egyetemi-főiskolai szakirányú képzéssel rendelkező és idegen nyelve(ke)t beszélő alkalmazottaink legyenek, de ugyanakkor a bérezési lehetőség gyakran alatta marad még egy átlagos tanár fizetésének is.


Helyi ipart, kiszolgáló üzletágakat kell létrehozni

A másik feladat, amelyet előbb-utóbb itt is meg kell oldani, hogy olyan vállalkozások jöjjenek létre, amelyek kiegészítik és generálják a turizmust. Ilyenek cégek pedig alig léteznek. Hosszabb távon talán a LEADER-program lesz erre alkamas. Éppen most január végén jár le egy ilyen jellegű kiírás, próbálunk tanácsokat adni, próbáljuk irányítani a vállalkozókat és a civileket, hogy pályázzanak. Mivel utófinanszírozásról van szó, s a programok gyors lefolyásúak, csak az tudja végigvinni, aki megfelelő tőkével és kapacitással rendelkezik. Ilyen pedig nálunk – egyelőre – a közbirtokosság, illetve az általa létrehozott cég vagy cégcsoport, amely akár a legnagyobb munkaadóvá válhat később a községben. Végül is egy osztatlan közös tulajdonról van szó, amelyből a tagság is prosperálhat, illetve azok a későbbi betelepülők, akik tulajdonképpen a nyers munkaerőt, annak egy jelentős hányadát jelentenék. Nem LEADER-projekt volt ugyan, de tavaly a közbirtokosság erdőtisztítási és -karbantartási munkálatokat vállalt, amelyben az 50 lejes napi juttatás nem volt túlságosan vonzó a helyi munkanélkülieknek és a szociálisan támogatottaknak. Ennyire futotta, ilyen lehetőségük volt, s végül a hasonló munkákat korábban is felvállaló brigádot kellett mozgósítani, amely szakszerűen és „olcsón” elvégezte a feladatot.”

A munkahelyek hiánya feszültségeket gerjeszt

Volt egy olyan időszak Homoródalmáson, amikor a helyi cigány lakosság egy része képtelen volt a beilleszkedésre. Bő egy éve azonban nem hallani etnikai jellegű konfliktusokról, és a tudatlanságból, a beilleszkedési, viselkedési zavarokból, a közösségi normák be nem tartásából származó ellentétekről sem. Van azonban egy mintegy negyven fős réteg, amellyel gondok vannak. A polgármester szerint lehet bánni vélük. „Először is integrálni kell őket, már az óvodánál kell kezdeni. A cigánygyermekek zöme jár óvodába és iskolába. Jelentős részük el is végzi talán a nyolcadik osztályt. A későbbiekben azonban nem lehet tudni, hogy mi történik vélük, hiszen ez a 40 fős kontingens is jórészt az 1990 után felnövekedett fiatalok közül került ki. Most azt tesszük, hogy a segélyezést tényleges köz- és közhasznú munka elvégzésétől tesszük függővé. Erre van lehetőség és törvényes eszköz is! Odajutottunk, hogy bírósági feljelentést tettünk azon személyek ellen, akik a kisebb-nagyobb kihágásokért nem fizettek büntetést. Általunk megbízott emberek fogják irányítani ezeket az egyéneket, hogy a kiszabott munkát időben és a megfelelő szinten elvégezzék. Ha ez sem lesz hatásos, akkor a következő lépcső a letöltendő tényleges börtönbüntetés, amelynek talán lesz akkora elrettentő ereje, hogy sokan megszokják és elfogadják a munkát, mint alapvető életviteli lehetőséget.”


Csak összhang legyen a faluban működő hivatalok és intézmények között

„Megnéztük, folyamatosan figyeljük a szomszédos községek életét. Úgy látjuk, hogy ott zajlik normálisan az élet, ahol nincsen széthúzás. Nem jók a politika és az érdekellentétek által megosztott kisközösségek. Almásnak az a szerencséje, hogy úgy a községi tanács, mint a helyi általános iskola vezetése, a közbirtokosság, a gazdák közössége, a közbirtokosság cégei egyaránt megtalálják a közös hangot, s ez a folyamat arra való, arra jó, hogy az itt lakók érdekeit szolgálja, hogy megállítsa az elvándorlást, hogy minőségivé tegye a vidéki életet, amely egyébként valóban az (!), ha tudatosan élünk vele és benne” – mondta befejezésül a polgármester.

Egyébként léteznek működő és itt nem ábrázolt kezdeményezések is. Van egy sípálya, és még felvonó is üzemel rajta. Hamarosan pedig megnyílik egy olyan panzió, amely a falusi vendéglátás keretében, helyi alapanyagokból élelmezi majd a turistákat, helyi gyártású szuveníreket és helyi látnivalókat kínál az idelátogatóknak. Ezekről a fejlesztésekről majd riportunk következő részében olvashatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!