Fotó: Szucher Ervin
A meghívottaknál lényegesen több szervező és újságíró jelent meg a kétnyelvűséget népszerűsíteni kívánó konferencián, melyet a Pro Európa Liga (PEL) és a kormány fennhatósága alá tartozó Etnikumközti Kapcsolatok Osztálya rendezett Marosvásárhelyen.
2012. június 20., 18:282012. június 20., 18:28
Amint kiderült, a meghívott állami közintézmények illetékesei vagy azzal visszakoztak, hogy a közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó kitételeit életbeültető személy éppen foglalt, vagy a vezetőcsere miatt hiányoznak a döntéshozó főnökök. Smaranda Enache, a PEL társelnöke mégis bizakodónak mutatkozott. Felidézte azt az első hasonló jellegű tanácskozást, melyet 1995-ben szerveztek, és amelyen kiderült, Románia vegyes lakosságú településein mekkora ellenállásba ütközik a kisebbségi nyelvek használata.
„Azóta jelentős előrelépés történt, a többség sokkal bátrabban és nagyobb empátiával kezeli az ügyet. De még így is távol állunk Svájctól, Belgiumtól, Olaszországtól, Luxemburgtól vagy Spanyolországtól, ahol számos régióban a közhivatalokban két vagy annál is több nyelven köszöntik az ügyfelet. Marosvásárhelyen is meg kellene adni az esélyt minden egyes magyar adófizető polgárnak, hogy ébredésétől lefekvéséig anyanyelvén intézze az ügyeit” – jelentette ki az emberjogvédelmi harcos. Szerinte bizonyos, erődemonstrációba bocsátkozó hivatalnokok még mindig a Trăim în România, vorbiţi româneşte! (Romániában élünk, beszéljenek románul!) jellegű szlogeneket pufogtatnak. Smaranda Enache szerint azok is hibásak, akik nem mernek anyanyelvükön szólni vagy, ha megsértették vagy hátrányos helyzetbe juttatták őket a magyar nyelv használata miatt, a további megtorlásoktól tartva, nem hajlandók panaszt emelni.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Csegzi Sándor alpolgármester is. „Azt mondják, Marosvásárhelyen azért nem bicikliznek az emberek, mert nincsenek kerékpárutak. Én azt mondom, biciklizni kell, és akkor lesznek majd kerékpárutak is. Így van ez a kétnyelvűséggel is. Marosvásárhelyen magyarul kell beszélni, és akkor lesz kétnyelvűség” – hangzott mintegy bátorításként az önkormányzati vezető részéről. Csegzi megítélésében a törvénynek csak a hivatkozási alapot jelentő keretet kell biztosítania, annak kitöltése az állampolgárok feladata. Meglátásában azokban a civilizált államokban, ahol évtizedek óta oly jól működik a többnyelvűség, ez nem a törvényeknek, hanem azok tiszteletben tartóinak tudható be.
Az erdélyi kétnyelvűség ügye egy picivel bonyolultabb, derült ki Haller István, az Országos Diszkriminációelleni Tanács (CNCD) tagja elmondottaiból. Haller belátta, hogy a tanács ugyan bírságolhat a kétnyelvűség be nem tartása miatt, de amennyiben az érintett közintézmény a bírósághoz fordul, könnyen megeshet, hogy a taláros testület annak ad igazat. „Ilyen esetben az érintett személynek a strasbourgi emberjogi bíróság elé kell vinnie az ügyet” – tette hozzá Haller.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.
Tűz ütött ki egy gazdasági melléképületben szerdára virradóra a Maros megyei Meződombon, egy személyt pánikroham miatt kellett orvosi ellátásban részesíteni.
Világhírű fellépők koncertjei, mesterkurzusok és versenyek várják a közönséget a 20. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál augusztus 13–19. között Marosvásárhelyen.
Hullócsillaglesre hívják az érdeklődőket Marosszentgyörgyön augusztus 13-án 22 órától, ahol szakemberek segítségével lehet megfigyelni a meteorrajt.
Kedden töltik fel az országos közbeszerzési portálra a sótalanító berendezés megvásárlására vonatkozó kiírást, így tíz napon belül kiderülhet, hogy Dicsőszentmártonba, Gyulakutára és Küküllőszéplakra ki biztosítja az eszközöket.
Új programokkal bővült a Marosvásárhelyi Állatkert kínálata: a látogatók mostantól társasjátékokkal pihenhetnek meg két kifutó között. De a 61 éves intézmény a szórakoztatás mellett az önellátás felé is komoly lépéseket tesz.
Adománygyűjtést indítanak egy július 29-i tűzesetben súlyos anyagi károkat szenvedett marosszentgyörgyi család megsegítésére.
szóljon hozzá!