Lángokban állt hajnalban egy tömbház Sepsiszentgyörgyön

Lángokban állt hajnalban egy tömbház Sepsiszentgyörgyön

Fotó: Bencze Melinda

Kigyulladt egy tömbház lépcsőháza a megyeszékhelyi Olt negyed (volt Lenin) Tavirózsa sétányán, és lángokba borult 3 óra 40 perckor. A lakók kimenekültek, senki nem sérült, és az anyagi kár felmérése folyamatban van – közölte Sztakics Éva. Az alpolgármester elmondta, a riasztás után a helyszínre érkezett az áram-, és gázszolgáltató is, és a 11/A lépcsőházat lekapcsolták a szolgáltató-rendszerekről.

Szabó Enikő

Bencze Melinda

2014. augusztus 20., 13:132014. augusztus 20., 13:13

2014. augusztus 20., 14:342014. augusztus 20., 14:34

Még nem tudják a tűz okát: a feltételezések szerint egy improvizált földszinti raktározó helyiségből indulhatott, vagy rövidzárlat, vagy gyújtogatás miatt – számolt be László Levente polgárvédelmi felügyelő. A lépcsőházban egyébként 33 lakrész van, a tűz és a füst kárt tett a falakban több lakás bejárati ajtaja teljesen elégett, és a gázórák és villanyvezetékek is elolvadtak a hőségtől. A  négyemeletes tömbház földszintje és első emelete károsult a legjobban.

Feltételezik, hogy az előszobákban is kárt tehetett a tűz. Mintegy hat lakót nem tudtak még elérni, az ajtókat azonban leszigetelik, hogy az illetéktelen behatolást megelőzzék. Ennek érdekében a következő 48 órában a helyi rendőrség őrzi a tömbházat – mutatott rá Sztakics Éva. Az alpolgármester elmondta, hogy az áram-, és gázszolgáltató egyenként ellenőrzi a lakrészeket, és remélik, hogy már ma újraindul a villanyszolgáltatás. Jelenleg a kárfelmérés zajlik és a csütörtöki, rendkívüli tanácsülésen eldöntik, hogy milyen segítséget nyújthatnak a bajbajutottaknak.

A rendőrség is kivizsgálást indított az ügyben – tájékoztatott László Levente, aki elmondta, felhívást intéznek minden lakótársulás adminisztrátora felé, hogy ne engedélyezzék a továbbiakban az improvizált raktárhelyiségek árammal való ellátását.

Frissítés: helyszíni beszámoló

Még melegek voltak a lépcsők és falak a déli órákban is, a lépcsőházban, és az emberek által viselt ruhákon még mindig érezhető volt a füst szaga. Ottjártunkkor dolgoztak az Electrica villanyszolgáltató munkatársai, akik a tömbház többi lépcsőházában is ellenőrizték a villanyvezetékeket. Minket is behívtak az egyik lakásba, ahol többen is összegyűltek az éjszaka történteket megbeszélni. A jelenlevők névtelenséget kértek, ugyanakkor beszéltek az esetről, amelynek következtében többen is úgy döntöttek: elköltöznek, míg mások a javítások idejére máshol keresnek szállást. Az egyik lakó elmondta, a nagy füstre ébredtek, majd riasztották a tűzoltókat, akik a kiérkezést követően a lakrészekben, teraszokon tartózkodó embereket megkérték, hogy hagyják el az épületet.

„Ijesztő volt, ahogy kinéztünk az ajtón és a füstfelhő tódult be az ajtón, szerencsére a mi lakásunkba nem tört be a tűz, de az első emeleten az egyik albérletben élő család előszobájában levő berendezések elégtek” – számolt be az egyik lakó, aki hozzátette, hogy a szóban forgó lakóknak az ablakon kellett kimászniuk.

Az első és második emeleten megolvadtak a gázórák is, értesüléseik szerint a huszonhat darabból tizenhárom ment tönkre, ezeket ki kell cserélni. A gázszolgáltatás újraindítása hosszabb procedúra, úgy értesültek a lakószövetség munkatársaitól, hogy minden egyes lakrészben a szakemberek leellenőrzik majd a kazánokat, függetlenül attól, hogy mikor történt az utolsó láttamozás. Úgy tudják, ez a munkálat több mint 200 lejbe fog kerülni lakásonként.

Mind az ablakokat, mind a falakat belepte a hamu. Sok helyen az ajtók megolvadtak, van, amelyik használhatatlanná vált és ki kell cserélni, azonban azokat is nehéz letakarítani a hamutól, amelyek épségben maradtak. A lakókat már értesítette az önkormányzat a tervezett segítségnyújtásról, a jelenlevők ezt pozitívan értékelték, hiszen mint mondták, ez egy „fekete, gyászos lépcsőházzá vált”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!